jens stoltenberg
A NATO főtitkára szerint a terrorizmus elleni küzdelem nem ért véget
A terrorizmus elleni fellépés folytatódik, a NATO pedig továbbra is ki fogja venni a részét ebből a küzdelemből – jelentette ki Jens Stoltenberg, a katonai szövetség főtitkára szombaton, a 2001. szeptember 11-én elkövetett terrortámadások 20. évfordulója alkalmából a szövetség brüsszeli székházában tartott megemlékezésen.Borrell: az EU fontolóra veszi, hogy katonai kiképző missziót küldjön Mozambikba
Az Európai Unió fontolóra veszi, hogy katonai kiképző missziót küldjön Mozambikba; a misszió segítene felszámolni az iszlamista terrorista csoportok jelentette fenyegetést és az annak nyomán kialakult feszültséget az országban – közölte Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a tagországok védelmi ügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóját követően, csütörtökön.Von der Leyen szerint az EU-nak és az USA-nak össze kell fognia az éghajlatváltozás elleni küzdelemben
Az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak össze kell fognia az éghajlatváltozás elleni küzdelemben – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke pénteken, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia online fórumán. Ursula von der Leyen hangsúlyozta: biztos abban, hogy az unió által 2050-ig elérni kívánt nulla károsanyag-kibocsátás megvalósítása iránti közös transzatlanti elkötelezettség új globális mércévé tenné a klímasemlegességet.Benkő Tibor: a NATO 2030 kezdeményezéshez kapcsolódó főtitkári javaslatcsomag legtöbb eleme támogatható
A szövetség hatékonyságának, belső kohéziójának jövőbeni erősítését célzó NATO 2030 kezdeményezéshez kapcsolódó főtitkári javaslatcsomaggal alapvetően egyetértünk, annak legtöbb elemét támogathatónak tartjuk – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a NATO védelmi minisztereinek videokonferenciáján. A kétnapos online tanácskozás kiemelkedő fontosságát az adta, hogy Joe Biden új amerikai elnök kormánya – Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter személyében – első alkalommal képviseltette magát a szövetség magas szintű megbeszélésén.Stoltenberg: nem született végleges döntés a NATO afganisztáni missziójáról
Nem született végleges döntés a NATO afganisztáni missziójának sorsáról, a helyzetet tovább elemzik, de addig is a helyszínen maradnak a szövetséges erők az afgán hadsereg támogatására, a katonai szervezet ugyanakkor az iraki misszió kibővítése mellett foglalt állást – közölte a NATO főtitkára Brüsszelben, csütörtökön.Biden hivatalba lépésével a kapcsolatok szorosabbá tételére számít az EU és a NATO
Az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok szorosabbá tételén kíván dolgozni a NATO és az Európai Unió a megválasztott amerikai elnökkel, Joe Bidennel – emelte ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedd esti Twitter-üzenetében, amelyet azt követően tett közzé, hogy Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével munkavacsorán megvitatta a transzatlanti kapcsolatok jövőjével kapcsolatos elképzeléseiket. Bident szerdán iktatják be hivatalába.Elképedve szemléli a világ a washingtoni eseményeket
Szerda este Donald Trump távozó republikánus elnök hívei megrohamozták az Egyesült Államok törvényhozásának épületét. A washingtoni Capitolium ellen indult ostromot több nemzetközi vezető is elítélte. A nyugati világ vezetői arra figyelmeztetnek: az amerikai demokrácia megingása másokra is veszélyes lehet – számolt be róla az Index.Az Európai Tanács elnöke szerint eljött az ideje az erős transzatlanti szövetség újjáépítésének
Eljött az összefogás ideje egy közös érdekeken és közös értékeken alapuló, erős transzatlanti szövetség újjáépítésére – jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Joe Biden amerikai demokrata párti elnökjelölttel folytatott telefonbeszélgetésében hétfőn. Az Európai Tanács sajtóirodájának tájékoztatása szerint Charles Michel üdvözölte Biden határozott elkötelezettségét az Egyesült Államok szövetségesei és az európai együttműködés támogatása iránt. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szintén gratulált Bidennek.Hegyi-Karabah: a NATO főtitkára is azonnali tűzszünetre szólított fel
Az azeri és az örmény erők között szeptember 27-én robbantak ki a harcok Hegyi-Karabah miatt, mindkét országban rendkívüli állapotot hirdettek, és mozgósítást rendeltek el. Örmény források szerint a konfliktus már több mint kétszáz halálos áldozatot követelt. Azután, hogy Oroszország, az Egyesült Államok és az Európai Unió is – egyelőre hasztalanul – próbálják rávenni a szembenállókat a harcok beszüntetésére, most Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szólította fel azonnali tűzszünetre a szembenálló feleket.Ajánljuk még

















