jens stoltenberg
Európai célpontokat is képes elérni Oroszország rakétarendszere
Komoly aggodalomra ad okot, hogy Oroszország könnyen mozgatható és elrejthető SSC-8 jelű rakétarendszere európai célpontokat is elér, nagymértékben veszélyeztetve ezzel a szövetség biztonságát - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben szerdán, a szövetséges országok védelmi minisztereinek tanácskozása előtt.A NATO főtitkára szerint Oroszország megsérti a nukleáris rakétákról szóló nemzetközi szerződéseket
A NATO külügyminiszterei egyetértenek abban, hogy Oroszország megsérti a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló megállapodás (INF) rendelkezéseit – jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben. Jens Stoltenberg a szövetség külügyminiszterei kedden kezdődött tanácskozásának szünetében tartott sajtótájékoztatóján elmondta, arra a következtetésre jutottak, hogy Oroszország bizonyíthatóan új rakétarendszert fejlesztett ki és hozott létre, amely teljes mértékben megsérti a kulcsfontosságú szerződést, amely harminc éven át őrizte a NATO, partnerországai és az egész világ biztonságát.A NATO politikai és gyakorlati segítséget is nyújt Ukrajnának
A Krím-félsziget illegális bekebelezése óta a NATO különböző politikai és gyakorlati segítséget nyújt Ukrajnának - jelentette ki Jens Stoltenberg, NATO-főtitkár Brüsszelben, a kedden kezdődő, kétnapos NATO külügyminiszteri tanácskozást megelőzően tartott sajtótájékoztatóján hétfőn.Porosenko telefonon tárgyalt a NATO főtitkárával
Petro Porosenko ukrán elnök nemzetközi nyomásgyakorlást sürgetett Oroszországra az ukrán tengerészek és hajóik mielőbbi elengedése érdekében hétfőn, amikor telefonon megbeszélést folytatott Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral. Szvjatoszlav Ceholko, az elnök sajtótitkára a Facebookon arról számolt be, hogy Porosenko és Stoltenberg megállapodtak: a Kercsi-szorosnál történt incidens miatt rendkívüli ülésre hívják össze a NATO-Ukrajna Bizottságot.Ultimátumot kapott a NATO főtitkárától Oroszország
A NATO elismeri és támogatja Georgia területi egységét és határainak nemzetközileg elismert sérthetetlenségét, a katonai szövetség ezért arra szólítja fel Oroszországot, hogy vonja vissza Dél-Oszétia és Abházia önálló államként való elismerését – jelentette ki a NATO főtitkára szerdán Brüsszelben.Merkel reagált Trump kijelentéseire a NATO-csúcson
Németország független ország, amely független politikát folytat és független döntéseket hoz - jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, a szerdán kezdődő kétnapos NATO-csúcstalálkozóra érkezve szerdán. Merkel Donald Trump amerikai elnök szerda reggeli kijelentéseire reagált. Trump a német kormányt bírálta az Északi Áramlat-2 orosz gázvezeték tervezett kiépítése miatt. Rövid sajtónyilatkozatában az amerikai elnök a földgázvezetékkel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy Németországot "teljes mértékben Oroszország irányítja", miután az energia 60-70 százalékát Moszkva biztosítja számára.Ma kezdődik a NATO-csúcstalálkozó, amelyen a védelmi kiadások növeléséről és az orosz viszonyról is tárgyalnak
Kétnapos találkozót kezdenek ma Brüsszelben a NATO-tagországok állam-, illetve kormányfői. A csúcsértekezlet középpontjában a tagországok védelmének és biztonságának fokozása, a katonai mozgékonyság növelése és a védelmi kiadások növelése áll, Macedónia pedig meghívást kaphat arra, hogy csatlakozási tárgyalásokat kezdjen az észak-atlanti szövetséggel.Trump még mindig elégedetlen a NATO-tagok által fizetett védelmi hozzájárulásokkal
A NATO-tagállamok nem fizetik megfelelő mértékben kötelező védelmi hozzájárulásaikat - közölte Donald Trump amerikai elnök a Washingtonban tárgyaló Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral csütörtökön.„Az amerikai erők megvédik szövetségeseiket Észak-Korea fenyegetéseivel szemben”
Az amerikai erők összes haderőneme készen áll arra, hogy megvédje ázsiai szövetségeseit Észak-Korea fenyegetéseivel szemben - jelentette ki Joseph Dunford, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke abban a közleményben, amelyet ő és dél-koreai, valamint japán hivatali kollégája közösen adott ki hétfőn az amerikai erők csendes-óceáni parancsnokságán (PACOM), Hawaiin.Ajánljuk még

















