jevgenyij prigozsin
Bahmut ukrán parancsnoka: uram, az oroszok már a spájzban vannak
A frontvonalak merevek, hetek óta nincsen semmilyen érdemi elmozdulás. Időközben általános orosz rakétatámadás indult Ukrajna ellen. A hetek óta beharangozott ukrán ellentámadás továbbra sem kezdődött meg. Bahmutban méterről méterre szorítják ki a Wagner zsoldosok az ukrán védőket, akik továbbra sem kaptak parancsot a visszavonulásra.GEOrgPOLITIKA – Bahmutban maradnak a Wagner zenészei
Jevgenyíj Prigozsin, a Wagner-csoport tulajdonosa bejelentette, hogy harcosai Bahmutban maradnak és folytatják a küzdelmet az ukrán csapatok ellen. Az orosz védelmi minisztérium annyi fegyvert és lőszert igért a Wagnernek, amennyire csak szükségük lesz. Pénteken Prigozsin azt mondta, hogy a Wagner harcosai súlyos veszteségeket szenvedtek el, az általa 70 százalékosnak nevezett lőszerhiány miatt. Később bejelentette, hogy a Wagner által tartott pozíciókat átadják az Ahmatnak, egy oroszországi csecsenföldi elitegységnek.GEOrgPOLITIKA – Diverzánsok állhatnak a Kreml elleni támadás mögött
Moszkva nem zárja ki, hogy Ukrajnából beszivárgott diverzáns csapat állhat a Kreml elleni merénylet hátterében. Elképzelhető, hogy a robbanóanyaggal megpakolt drónokat Moszkva közeléből indították és alacsonyan, radarárnyékben repültek a célig. A támadást a Kreml légvédelme sikeresen megakadályozta.A Wagner csoport május 10-én elhagyja Bahmutot
Jevgenyij Prigozsin, a kelet-ukrajnai város ostromában meghatározó szerepet játszó Wagner katonai magánvállalat vezetője pénteken bejelentette, hogy a zsoldoscsapat május 10-én elhagyja Bahmutot. Ezt azzal indokolta, hogy elfogyott a lőszerkészletük. Szavai szerint katonái "lőszer híján értelmetlen halálra vannak ítélve".Az ukránok úgy tudják, az oroszok május 9-ig be akarják venni Bahmutot
Oroszország május 9-ig, a második világháborút a nyugati fronton lezáró győzelem napjáig át akarja venni az ellenőrzést a Donyeck megyei Bahmut fölött, ezért máshonnan a városhoz vezényelnek újabb Wagner-zsoldosokat – közölte Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes pénteken a Telegramon.Az ukrán tartalékokra mért rakétacsapásról számolt be az orosz védelmi tárca
Nagyhatótávolságú, tengeri indítású precíziós fegyverekkel mértek csapást az ukrán tartalékokra az éjszaka folyamán az orosz fegyveres erők – közölte Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve.GEOrgPOLITIKA – Drónnal akarták az ukránok meggyilkolni Putyint?
A német Bild szerint az ukránok egy 17 kg-os robbanótöltettel felszerelt drónnal akarták meggyilkolni Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Az UJ–22 típusú kamikaze-drónt az ukrán titkosszolgálat (SZBU) vetette be még vasárnap. A Harkovból indított robotrepülőgépet egy újonnan megnyitott, Moszkvához közel eső ipari parkba akarták irányítani, ahova állítólag Putyin elnök el akart látogatni. Az ukrán SZBU-nak voltak olyan információi, hogy a megnyitóra az elnök Rudnevóba utazik. A drón mindössze 20 kilométerre zuhant le az ipari parktól. Orosz hírügynökségek nem kommentálták az esetet.A Wagner-csoport nem ejt hadifoglyokat a jövőben
A Wagner-csoport zsoldosainak vezetője kijelentette, hogy harcosai a jövőben nem ejtenek több hadifoglyot. Jevgenyij Prigozsin különös érvelése szerint ugyanakkor ezzel nem sértik a „nemzetközi humanizmus törvényeit”, mivel azok a hadifoglyokra vonatkoznak.GEOrgPOLITIKA – Nincs többé atomenergia, viszont legálisan füvezhetnek Németországban
A német kormány meghozta talán a legostobább döntését és az Oroszország elleni szankciók miatt kialakult energiaválság kellős közepén, szombaton lezárták az utolsó atomerőművet is. Kinek mit intézett a kormánya, ugye.Ajánljuk még

















