Pesti Srácok

jevgenyij prigozsin

Lukasenka egyeztetett Prigozsinnal, visszafordultak a Wagner-konvojok

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 június 24.
A Wagner zsoldoscsoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin péntek este azt közölte: meg kell állítaniuk az orosz védelmi minisztériumot, ezért fegyverrel vonulnak ellenük. Prigozsin szokott nagyokat mondani, de most úgy tűnik, konkrét történések is követik a fenyegetőzéseit. A hírek szokás szerint zavarosak: állítólag fegyveres összetűzések is zajlanak a Wagner és az orosz belügyi alakulatok között, viszont csak regionális szinten robbantották ki ezeket. Putyint állítólag tájékoztatták még az este a történésekről, de reggelig még nem szólalt meg. Ha valóban zajlik is egy hatalomátvételi kísérlet, akkor szinte bizonyosan állnak valakik Prigozsin mögött. A Putyint eddig támogató hatalmi csoportosulások álláspontja persze egyelőre nem ismert, még jelei sincsenek annak, hogy ki ki mögé áll, illetve ki marad semleges, és várja meg, hogy ki győz végül. Az eseményekből persze nem következik, hogy az orosz hadsereg a fronton összeomlik, de a puccskísérlet időzítését lehet úgy is értelmezni, hogy az ukrán ellentámadást akarják vele megtámogatni. Prigozsin meg mintha olyasmiket mondott volna, hogy meg kellene egyezni a NATO-val, annak nincsenek oroszellenes szándékai. De ebből megint nem következik, hogy az események mögött nem egy olyan elitcsoport áll, amely sokkal határozottabban akarja katonai értelemben menedzselni a háborút. Mindenesetre most sokkal nagyobb bajban van a világ, mint tegnap reggel: egy oroszországi káosz menedzseléséhez egyszerűen nincsenek meg a Nyugatnak az eszközei. Közben Putyin is kiadott egy közleményt, amiben úgy fogalmazott: a bűnösök kemény büntetésre számíthatnak. Közben Rosztovban elszabadultak az indulatok: a lakosság egy része a Wagnert, a másik a katonai vezetést támogatja, a zsoldosok álltak a felháborodott tömeg közé, hogy elkerüljék az összecsapást. Az első lövések azonban nem a városban dördültek el; az orosz hadsereg légicsapással semmisítette meg a zsoldoscsoport egyik konvoját. A kora esti órákban kiszivárgott hírek szerint a fehérorosz elnök közbenjárását követően a Wagner megállította menetoszlopait; a hírt később maga Prigozsin is megerősítette.
Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.