jobbik
A karcagi romákat győzködte Vona, hogy szavazzanak rá és a Jobbikra
Politikai kampányrendezvénybe csapott a Jobbik nótaestje Karcagon, Vona Gábor és Lukács László a Jobbik helyi országgyűlési képviselője agitálni kezdte a száz fős, főként romákból álló tömeget. Miután arra hivatkozva, hogy a rendezvény zártkörű, a helyi tévé stábját is elküldték, Vona beszédet mondott, és azzal győzködte a romákat, hogy szavazzanak rájuk tavasszal.Deutsch Tamás üzent a Jobbikban jelöltséget vállaló olimpikonnak: "Kardcsörtetés szalonnácik mellett"
Deutsch Tamás a Fidesz szókimondó politikusa nem hagyta kommentár nélkül Kovács Tamás olimpikon Jobbikhoz igazolását. A kétszeres olimpiai bronzérmes, világbajnok kardvívó egy hete jelentette be, hogy elfogadta Vona Gábor felkérését és jelöltséget vállal a Jobbik színeiben.Újabb jobbikos ámokfutás: Zsidó összeesküvésről beszélt Z. Kárpát, aki Izrael miatt az unióból is kilépett volna
Zsidózott és zsidó összeesküvésről beszélt Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője az Óbudai Nemzeti Estek 2012. novemberi rendezvényén, a párt III. kerületi rendezvénysorozatának óbudai állomásán - szúrta ki a PestiSrácok.hu a legnépszerűbb videómegosztóra feltöltött felvételen. Vona Gábor alelnöke a rendezvényen azt mondta, a zsidók felvásárolják Magyarországot és olyan fegyverrendszerrel támadnak hazánkra, amely ellen bármilyen úton fel kell lépni. Nyomatékosította, ha nem sikerül újratárgyalni Magyarország uniós csatlakozási szerződését, akkor Izrael miatt „ki kell lépni az Európai Unióból.”A Jobbik előretörése jelenti a legnagyobb veszélyt a magyar zsidóságra
Az európai zsidókat két oldalról éri fenyegetés, a Jobbikhoz hasonló, szélsőjobboldali politikai pártok részéről, és az újonnan befogadott migráns közösségek iszlamista tagjai felől - írja egy londoni székhelyű zsidó lap az európai zsidóság jövőjéről tartott budapesti konferencia kapcsán. Egy másik lap kiemelte, a Jobbik néppártosodása csak a felszínen ment végbe, vidéken ugyanazok a roma- és zsidóellenes szólamok jellemzik a pártot.Gaudi-Nagy Tamás: Erősen közelít a hazaáruláshoz, amit a Jobbik művel (PS-videó!)
A Jobbik, főleg Simicska Lajos G-napja után, egy furcsa, vállalhatatlan irányba fordult – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, aki 2014-ig a Jobbik parlamenti képviselője volt. A videóinterjúban kiemelte: a Jobbiknak az euró bevezetése melletti kiállása „erősen közelít a hazaáruláshoz”. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője szerint úgy tűnik, jogi eszközökkel már nem lehet megállítani az „ördögi” Soros-tervet, más eszközökhöz kell folyamodni.Így zavarja össze a Jobbik új szimpatizánsait az autonómia emlegetésével
A Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének vezetője arra szólította fel a román államot, hogy tartsák be az 1918-as gyulafehérvári határozatban tett ígéreteket és az ott élő magyarok számára biztosítsák a nemzeti szabadságot. Románia a mai napig másodrendű polgárként kezeli a közel másfél milliós magyarságot, miközben folyamatosan gáncsolja a székely autonómiatörekvéseket - összegzett."A Jobbik balliberális frakciója" - Csúnyán elszólta magát a helleri mélységekbe süllyedő Kész Zoltán
Még több mint négy hónap van az országgyűlési választásokig, de a veszprémi választókerületben már most totális a káosz és egyszerűen követhetetlen, melyik ellenzéki pártnak, vagy szervezetnek ki a jelöltje, és főleg melyik jelölt milyen ideológiát képvisel. A balliberális politikát képviselő Kész Zoltánt a pártok közül eddig csak az Együtt vállalta fel. A Jobbik bár már márciusban, elsőként mutatta be veszprémi jelöltjét Varga-Damm Andrea személyében, a jobbikos országgyűlési képviselő, Rig Lajos semmibe véve saját szavazóit, a minap az ultra liberális Kész oldalán szállt be a kampányba. Az MSZP mindenkinek kezet nyújtott, de a Jobbikkal való együttműködéstől elhatárolódott. Közben Mesterházy Attila, a szocialisták korábbi miniszterelnök-jelöltje, a párt erős embere már a veszprémi jelölt fotózásán is túl van.Ajánljuk még

















