jobbik
Legkésőbb év végéig vádat emelhetnek a jobbikos KGBéla ellen
Még novemberben vádat emelhetnek Kovács Béla, a Jobbik kémkedéssel és költségvetési csalással gyanúsított EP-képviselője ellen. Legalábbis erre számít védője, Szikinger István, aki szerint a kémkedésre biztosan nincs bizonyíték, az eljárás iratai között ugyanis nem szerepel ilyen dokumentum.MSZP: "A Jobbik egy tolvaj milliárdos pártja"
Elhatárolódott a Jobbiktól az MSZP Medgyessy Péter volt miniszterelnök azon kijelentése kapcsán, hogy csak egy nagy ellenzéki ellenfogásnak lenne esélye a Fidesszel szemben a tavaszi választásokon és abban matematikailag a Jobbik is beletartozik. A Magyar Szocialista Párt kedden kiadott közleményében azt írta, a Jobbikkal, amely egy tolvaj milliárdos pártja, soha nem fogna össze.„Pufajkás gyilkos!” – Jobbikosok dekorálták ki Horn Gyula szobrát, az MSZP tiltakozik (Videóval!)
Videófelvételen jelentette be Molnár Gyula MSZP-elnök, hogy tiltakozik, amiért Horn Gyula angyalföldi szobrát jobbikos politikusok „meggyalázták”. Egyébként annyi történt, hogy a Jobbikkal szövetséges vármegyések még október végén fekete lepellel bugyolálták be a Horn-alakú fémet, és táblát akasztottak a nyakába: „Pufajkás gyilkos!” Nem fogják elhinni: Molnár Gyula a tiltakozásába még a Fideszt is belekeverte. Egy MSZP közeli blog szerint Horn volt „az újkori történelem talán legnagyobb államférfija”...Így „román patkányozzák” a külhoni magyarokat és dicsérik Gyurcsányt a Jobbik hívei!
Teljesen egyetért Gyurcsány Ferenccel a határon túli magyarok szavazati jogának megvonásában a Jobbik házi portáljának törzsközönsége. Az Alfahíren a legnépszerűbbek azok a hozzászólások lettek, amelyek válogatott mocskolódásokkal illették külhoni magyar testvéreinket. Volt, aki például így rontott rájuk: „Mocskos féreg! Jogokat mersz magadnak követelni, te román patkány?” Úgy tűnik, a Jobbik-tábor egy tekintélyes része nemzetárulásban utolérte a DK-sokat.Adjon az Isten: deszegregált iskolákat!
Közös, MSZP–Jobbik–LMP–Együtt-fórumot tartottak pénteken Kaposváron a Kúria által – a cigányok állítólagos szegregált oktatása miatt – bezárásra ítélt Pécsi Utcai Általános Iskola ügyében. A négy ellenzéki pártot – hogy, hogy nem – a Soros György által bőkezűen támogatott Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány hozta össze a jóízű beszélgetésre. Vendégszerzőnk, Varga-Bíró Tamás ennek apropóján azt járta körül, hogyan árulhat egy gyékényen a korábban még „cigánybűnözést” emlegető Jobbik két kommunista utódpárttal és az „SZDSZ halva született gyermekével”. Illetve arra is kitért, hogy a csupán nevében „esélyt” ígérő NGO miért nem kérdezte meg a szülőket, a gyerekeket arról, nekik mi lenne a jó. Ugyanis, mint több hasonló esetben, a helyi cigányok többsége itt, Kaposváron is szereti a megszüntetésre ítélt „szegregált” iskolát.Fidesz: Simicska Lajos vásárolta meg a Jobbikot
A Jobbikot Simicska Lajos vásárolta meg. Az a Jobbik beszél, amelyik nem tud elszámolni a milliárdos Simicska Lajostól kapott illegális támogatásokkal az Állami Számvevőszék felé - közölte a Fidesz válaszul Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő nyilatkozatára, aki egy Mészáros Lőrincet ábrázoló óriási karton bábuval közlekedett a Képviselői IrodaházbanZavaros ingatlanüzletbe keveredett a jobbikos kötődésű pilisborosjenői polgármester
Kis abszurd mese is lehetne az alábbi történet, miként szerzett meg egy 3500 fős kis falu több tízmillió forintért egy düledező házat, hogy aztán csaknem egy évtized elteltével is azon ötleteljen, mihez kezdjen vele. Talán az ingatlanmutyi kifejezés sokkal jobban illene arra, amit a pilisborosjenői jobbikos kötődésű polgármester levezényelt. Az ügyben a minap közérdekű bejelentést is tett a településhez kötődő informátorunk. A faluvezető és testülete ellen pedig közvagyon hanyag kezelése miatt indulhat vizsgálat.A DK-s Varju szerint hazugság, hogy nem kapták meg bérüket a Czeglédy-ügy károsultjai
A Demokratikus Koalíció (DK) arra készül, hogy kormányra kerülve átalakítja az oktatási rendszert és jelentősen megemeli az ágazat költségvetési támogatását - jelentette ki hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a DK alelnöke.Ajánljuk még

















