jobbik
Hivatalosan is Jobbik-pártlap lett a Magyar Nemzet, Simicska milliárdokat költ a bosszúra
A céges gazdálkodásban mutatkozó hiányosságok mellett személyi ellentétek is közrejátszhattak a Magyar Nemzetnél kedden bejelentett vezetőcserében, amelynek következtében D. Horváth Gábor főszerkesztőt Simicska Lajos bizalmasa, a Kaya Ibrahim-ügyből jól ismert cégfantomizáló üzlettársa, Schlecht Csaba, a Lánchíd Rádió vezetője váltotta. A 2015 februári, emlékezetes „G-nap” után a Fidesszel szakító, és egyre inkább a Jobbikhoz közelítő napilap irányvonalában információink szerint már nem lesz változás, és lehet, hogy D. Horváth valóban önként állt fel, aminek hátterében nem politikai, szakmai nézeteltérések, hanem Faragó Csaba, az ÁPV Zrt. és az MVM Zrt. korábbi vezetőjének érkezése áll, aki kedd óta a Magyar Nemzetet kiadó cég mellett a Hír TV vezetőjeként is feladatokat kapott. Más sajtóhírek szerint a Simicska Lajos médiabirodalmában lefolytatott vezetőcserék hátterében az áll, hogy a Magyar Nemzet és a Hír TV ezentúl azokra a politikai erőkre koncentrál, amelyek képesek legyőzni a jövő évi választásokon a Fideszt, Simicska ennek zálogát pedig egyedül a Jobbikban látja.Alakul az MSZP-Jobbik összeborulás? - Vona a szocialista vezetésű Ajkán szólt a baloldali szavazókhoz
Országjáró körútján Veszprém megyébe érkezett a Jobbik elnöke. A szerinte néppártosodó, sokak szerint cukiságkampányt és baloldali szavazóknak kedveskedő politikát folytató Vona Gábor Tapolcán, Balatonfüreden és Ajkán járt. Utóbbiban, a szocialista vezetésű városban épp a városházánál találkozott aktivistáival - egyesek szerint Schwartz Béla MSZP-s polgármesterrel is találkozhatott a pártelnök. Ami tény, hogy a túrát végigkísérte a szocialista vezetésű önkormányzat tévéjének egy stábja. Az Ajka TV-ben rendszeres vendég Rig Lajos, a Jobbik politikusa, miközben a televízió a fideszes politikusainak egyáltalán nem ad lehetőséget, hogy megszólaljanak. Ezúttal sem volt ez másként. Vona Gábor később a balatonfüredi utcafórumán nem is tagadta, hogy nyitnak a baloldal felé, igaz ő azt mondta, a baloldali szavazókat igyekeznek megszólítani, de együttműködésre nem törekednek a baloldali pártokkal.Gerő András szerint a rasszista Jobbiknál még a Fidesz is jobb
„A Jobbikkal egyetlen egy olyan politikai pártnak sem kellene összefognia, amelyik a magyar alkotmány, illetve alaptörvény talaján áll” – nyilatkozta a Mandiner.hu kérdésére Gerő András történész, hozzátéve tévedés lenne a baloldali szavazók részéről átszavazni, Apáti István jobbikos országgyűlési képviselő Szent Korona rádióban tett kijelentései egyértelműen zsidóellenesek.Hazugságba menekült a Jobbik Apáti zsidózásai miatt
A rádiófelvételek tanúsága szerint Mirkóczki Ádám jobbikos szóvivő valótlanságokat állítva próbálta kimosdatni Apáti István egykori alelnököt, aki 2011-ben egy interjújában zsidó összeesküvést emlegetett, és azt állította, a Jobbikon kívül minden más párt a „zsidóknak asszisztál”. Mirkóczki Ádám, a cukisodáson erőlködő egykori radikális párt szóvivője szerint nincs miért bocsánatot kérni.Zsidó összeesküvésről beszélt a Jobbik volt alelnöke – a párt szóvivője egyetért vele
A Jobbikon kívül az összes párt a zsidóknak asszisztál, Magyarország az izraeliek szabad prédájává vált – fejtegette Apáti István jobbikos országgyűlési képviselő a Szent Korona Rádió egyik 2011-es műsorában. A felvételre a Mandiner.hu bukkant rá. Apáti tehát egyfajta zsidó összeesküvésről értekezett, amelynek célja a hatalmi pozíciók megszerzése. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője kedden úgy reagált: nincs miért bocsánatot kérni, és ő egyetért azzal, hogy Apáti tiltakozott az izraeli államfő Magyarország fölvásárlásáról szóló kijelentésére. Jobbikos zsidózások újratöltve!Vona elszólta magát, mindenáron összefogna a ballibekkel
Vona Gábor vagy csúnyán elszólta magát, vagy nincs tisztában az erőviszonyokkal és az egyértelmű statisztikai adatokkal. A Jobbik elnöke ugyanis az mno.hu-nak adott interjújában arra a kérdésre, miszerint "a jövő évi választáson hány egyéni győzelemre számít?", azt válaszolta, minimálisan negyven egyéni körzetet tervez megnyerni. Kiszelly Zoltán politológus a PestiSrácok.hu-nak elmondta, van arra példa, hogy az egyéni körzetekben való összefogással megbuktatható egy kormány, a Jobbik esetében viszont egyértelműen a "két szék közül a pad alá esést" látja a legreálisabb opciónak.Így reagált az ellenzék a Fidesz-kongresszusra
A Fidesz azt üzente vasárnapi kongresszusával Magyarországnak, hogy folytatni akarják a kormányzást, és ha újra hatalomra kerülnek, "marad a lopás és a problémákat elfedő gyűlöletpropaganda" - reagált az MSZP vasárnap a Fidesz kongresszusán elhangzottakra, hangsúlyozva: az ellenzék történelmi felelőssége, hogy teljes körű megállapodásra jusson a kormánypárttal szemben.Még a Jobbik-szavazók egyharmada sem Vona Gábort akarja miniszterelnöknek
Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet vezető kutatója szerint a Jobbik-szimpatizánsok egyharmada nem Vona Gábort választaná miniszterelnöknek; van egy réteg a Jobbikon belül, amely kifejezetten nem támogatja a néppártosodást.Offshore-ügyek a Jobbiknál
Két jobbikos sportvállalkozónak, Nagy-Pál Leventének és Tömör-Tones Zsoltnak közös cége van Máltán, ahol rendkívül kedvezőek az adózási feltételek – adta hírül pénteken a Direkt36.hu. A társaságot, amely egy többnyelvű, elsősorban a sportoktatás területére koncentráló e-learning rendszert fejlesztett ki, 2015-ben alapították GC Academy néven.Ajánljuk még
















