jobbik
Gyurcsánynak újra elgurult a gyógyszere: szerinte Orbán 1956 elárulója
Nem túl nagy népszerűségnek örvendtek az ellenzéki pártok október 23-án. A Jobbik hagyományaihoz híven a Corvin közben tartotta megemlékezését, amelynek zárásaként a résztvevő mintegy kétszáz ember a Magyar Rádió volt székházához vonult. A DK egy budapesti szállodában tartotta születésnapi és október 23-i ünnepségét, amelyen néhány százan vettek részt. Az LMP rendezvényére is csak néhány tíz ember látogatott el. Megemlékezés helyett az ellenzék persze ezúttal is leginkább a magyar miniszterelnököt és kormányát kritizálta: Gyurcsány Ferenc például arról beszélt, hogy Orbán Viktor rendszere "a hazugság maga", mert ahol a miniszterelnök "demokráciát hazudik, ott önkény van, ahol nyugdíjat véd, ott nyugdíjat lop, ahol Európáról beszél, csak a markát tartja". A bukott kormányfő szerint Orbán nem 1956 vagy 1990 örököse, hanem mindezek elárulója.A Jobbik dühbe gurult, mert az RTL nem terjeszkedhet, majd közölték, hogy a kormánypárti újságírókkal mit fognak tenni
A Jobbik elfogadhatatlannak tartja, hogy a "fideszesekkel feltöltött" Médiatanács megakadályozta az RTL terjeszkedését, ezzel pedig gyakorlatilag ahhoz járult hozzá, hogy a választók csak a kormánypropagandáról tájékozódhassanak. A párt MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelték: a médiát vissza fogják venni a pártpropagandistáktól, hogy azt valódi újságíróknak adják."Cukormázzal leöntött rasszista gyökerek, ez a Jobbik" - Fodor vs. Hollik Villámvita!
A marakodó ellenzékről és a baloldali kis pártok Jobbikkal kötendő nagykoalíciójáról villámvitáztunk a parlamentben Hollik István KDNP-s országgyűlési képviselővel és Fodor Gáborral, a Magyar Liberális Párt elnökével. Szarvas Szilveszter a PS-Villámvitában azzal szembesítette Fodor Gábort, hogy Heller Ágnes, Medgyessy Péter és mások mellett már Lovasi András Kossuth-díjas zenész is azt követeli, hogy a Momentumtól az LMP-ig minden ellenzéki pártnak össze kellene fognia a Jobbikkal. Fodor válaszában egyértelműsítette, számára a Jobbikkal elképzelhetetlen az együttműködés. Hollik István úgy vélekedett, a Jobbiktól kitelik, hogy összeálljon a baloldallal.Liberálisok: A Jobbik az egész országot az ásotthalmi modell szerint irányítaná
A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) elnökhelyettese szerint a Jobbik az egész országot az ásotthalmi modell alapján, alkotmányellenes, valláskorlátozó rendeletekkel irányítaná. Sermer Ádám kétségbevonta az ásotthalmi mezőőrök tevékenységének valódiságát, valamint a Jobbik néppártosodásához vezető fontos lépcsőnek nevezte, hogy Toroczkai Lászlót, és a Jobbik más „vadhajtásait” kizárják a pártból.Politikai káosz Devecserben - Ildi van?
Reggel hat órakor rendben elkezdődött az időközi helyhatósági választás a Veszprém megyei Devecserben. Négy szavazókörben várják voksolni vágyókat. A 3672 választásra jogosult közül több mint 600-an már a reggeli órákban leadták a szavazatukat. Összesen hat polgármester-jelölt közül, illetve 19 képviselő-jelölt közül lehet választani. Érdekesség, hogy csak a Jobbik, a DK és a Magyar Munkáspárt logójával lehet találkozni a szavazólapokon, a legtöbben függetlenként vállalták a megmérettetést.Vasárnap ledőlhet a Jobbik újabb bástyája
Újabb bástyáját veszítheti el vasárnap a Jobbik. A Veszprém megyei Devecseren azt követően tartanak időközi választást, hogy a jobbikos polgármester vezette testület júniusban feloszlatta magát. Ferenczi Gábor saját embereivel sem tudott együtt dolgozni az utóbbi időszakban, egyre gyakoribbá váltak az ellentétek, aminek hatására a testület gyakorlatilag képtelenné vált az érdemi munkára.Így nyúlnák le az ellenzéki pártok a Botka miatt kiábrándult MSZP-szavazókat
Botka László bukása óta nyitott kérdés, melyik ellenzéki párt szívhatja el az MSZP-ből végleg kiábrándult, csalódott szavazóknak, akiknek a száma akár az egymillió választópolgárt is elérheti. Az ellenzéki pártok különböző stratégiákkal próbálják magukhoz édesgetni a szocialisták egykor népes rajongótáborát.Lemond Vona Gábor, ha nem győz a Jobbik
Több kell az Orbán, takarodj! felkiáltásnál bármilyen ellenzéki összefogáshoz Mirkóczki Ádám szerint, aki az ATV-n elmondta "azt vállalta a kongresszus előtt, hogy a Jobbikot győzelemre fogja vezetni, amennyiben nem így fog történni, lemond a pártelnöki posztjáról”.Ajánljuk még

















