jobbik
Mirkóczki Sorosról: „Soha nem látott mértékben démonizál egy embert a Fidesz-kormány”
Miközben a Fidesz „soha nem látott mértékben és minőségben démonizál egy embert”, Soros Györgyöt, aközben egy Soroshoz hasonló, bevándorláspárti üzletemberrel üzletelnek – jelentette ki Mirkóczki Ádám. A Jobbik szóvivője azt állította: pártja nem foglalkozik az új jobboldali radikális párt szombati zászlóbontásával – annak ellenére sem, hogy azon részt vesz a Jobbik alelnöke által alapított Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom több vezetője. Mirkóczki egyébként nem hallott arról, hogy Fejér megyei alelnökük zsidózott volna...Szakad a Jobbik? Toroczkai vármegyései is ott lesznek az új párt zászlóbontásán
Szabó Attila, a vecsési Jobbik pártból ma kilépő elnöke és önkormányzati képviselője a házigazdája a július 8-i Erő ünnepe elnevezésű rendezvénynek, amelyet több, nyíltan „szélsőjobbos” szervezet is egy új jobboldali erő születéseként reklámoz – írta az Azonnali.hu. Szabó a portálnak azt mondta: engedélyt kapott a rendezvényre a Jobbik vezetésétől is. A Jobbik viszont azt közölte: Szabó és több vecsési jobbikos is kilép a pártból az esemény miatt. Ám ennél is sokkal érdekesebb, hogy Szabó elmondása szerint a Toroczkai László Jobbik-alelnök által alapított Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom emberei is ott lesznek a szombati rendezvényen. Egyre komolyabb pártszakadás fenyegeti a Jobbikot.A Jobbik kiretusálta Vona elvtárs mögül Gyöngyösi elvtársat
Szomorú dolog történt Gyöngyösi Mártonnal, hiszen eltüntették Vona Gábor mellől az egyik közös képükről. A politikus nem sokkal ezelőtt még közösen feszített Vona Gáborral egy képen, azonban az antiszemitizmusáról elhíresült, identitászavarban lévő párt stábja egyszerűen kiretusálta Gyöngyösit – szúrta ki az Origo.hu.Újabb antiszemita botrány a Jobbikban: most egy megyei vezetőjük zsidózott
Itt a Jobbik újabb antiszemita botránya! Néppártosodás ide vagy oda, az ellenzéki párt politikusai a jelek szerint nem bírnak leszokni a rasszista gyűlöletbeszédről. Kedden egy újabb jobbikos vezetőnek, a párt Fejér megyei alelnökének sikerült lezsidóznia Varga-Bíró Tamás zenész-publicistát. Egyébként Varga-Bírót pár hete Zagyva György Gyula volt jobbikos országgyűlési képviselő is lezsidózta és megfenyegette. Abban az ügyben büntetőeljárás indult.A Jobbik most éppen a Sándor-palota előtt feltűnősködik egy iratmegsemmisítővel
A Jobbik értékelése szerint Áder János a plakáttörvény aláírásával méltatlanná vált az államfői hivatalhoz. Farkas Gergely, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján megismételte: a jogszabály elfogadásához kétharmados támogatás kellett volna a parlamentben, az alaptörvény VIII. cikke ugyanis ebbe a körbe sorolja a pártok gazdálkodásával összefüggő módosításokat.Titkosszolgálati paradicsomban gyógykezelik „Kágébélát”
Abháziában gyógykezelik Kovács Bélát, a Jobbik EP-képviselőjét – tudta meg a Magyar Idők. Így szinte biztos, hogy az ellene költségvetési csalás miatt indult ügyben nem tudják kihallgatni a magyar hatóságok, mert a szakadár országból még nemzetközi körözéssel sem lehet hazahozni. Abháziát a titkosszolgálatok előszeretettel használják pihentetőhelyként munkatársaiknak.Figyelmesség Vonától: szülinapi üdvözletet küldött a pártból kizárt nyírturai elnöknek
Nem mondhatja senki, hogy nincs stílusérzéke a Jobbiknak! Van! És figyelmesek is. Ha nem így lenne, akkor Gulyás Gézának, a párt kirúgott nyírturai elnökének nem hozott volna megható üdvözlőlapot a postás – méghozzá Vona Gábortól...Jobbikos szexbotrány: Vonának állást kell foglalnia antiszemita párttársa ügyében
A Fidesz-KDNP felszólította Vona Gábort, a Jobbik elnökét, hogy foglaljon állást párt- és képviselőtársa, Kulcsár Gergely újabb botránya ügyében. Mint kiderült: a Jobbik antiszemita vonalához tartozó Kulcsár egy kiskorúval folytatott szexuális viszonyt, és ezt egy minapi bírósági tárgyaláson több tanúvallomás is megerősítette. Miként azt is: a „liliomtiprásról” a pártvezetés tudott, de azt el akarta tussolni.Újra kihallgatná az ügyészség "Kágébélát"
A PestiSrácok.hu információi szerint július 19-én ismét megpróbálja kihallgatni a Jobbik EP-képviselőjét, Kovács Bélát a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A kémkedéssel is gyanúsított politikust költségvetési csalással és magánokirat-hamisítással szeretnék meggyanúsítani az ügyészek, miután az Európai Parlament (EP) ebben az ügyben is felfüggesztette Kovács mentelmi jogát. Legutóbbi kihallgatására Kovács Béla egyszerűen nem ment el.Ajánljuk még

















