jobbik
Végre befáradt az ügyészségre „KGBéla”, és jelezte: le kéne már zárni az ő ügyét...
Saját érdekének nevezte a kémkedéssel, valamint költségvetési csalással gyanúsított Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő, hogy mielőbb lezáruljon a büntetőügye, amelyben szerdán hallgatják ki a Központi Nyomozó Főügyészségen. A politikus a főügyészség budapesti központi épülete előtt, még kihallgatása előtt újságíróknak azt mondta, kérni fogja, hogy minél előbb zárják le ezt az ügyet.Így hőbörögnek az ellenzéki pártok Netanjahu budapesti látogatása miatt
Nem kellett sokat várni és az ellenzéki pártok is megszólaltak az izraeli államfő látogatásával kapcsolatban. Az MSZP úgy véli, Netanjahu részévé vált a kormányzati kampánynak, az LMP nem lát reményt arra, hogy a látogatás miatt hatékonyabban képviseli majd Magyarország érdekeit a világpolitikában, a Jobbik arra kíváncsi, mi történt valójában a színfalak mögött, míg a DK „bűnös politikai hazárdjátéknak” látja a találkozót.Jakab Péter, aki csak Orbán Viktor rémálma szeretett volna lenni - "Rettegésben" tartja a Jobbik a Fideszt
A szombaton hatályba lépett fideszes plakáttörvény rávilágít arra, hogy a jövő évi választás közeledtével a Fidesz már nem fél, hanem retteg a Jobbiktól - mondta Jakab Péter, az ellenzéki párt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján.Soros-ügyben megint szemen köpte magát a Jobbik
A civiltörvény ügyében is összegyűlt a szükséges ötven képviselői aláírás ahhoz, hogy a Jobbikkal bokrétába kötött balliberális parlamenti ellenzék az Alkotmánybírósághoz forduljon. A Jobbik most már gyakorlatilag minden cetlit aláír, amit a ballib pártok eléjük tolnak: legutóbb a felsőoktatási törvény és a plakáttörvény ügyében cseresznyéztek egy tálból. Az eset külön pikantériája, hogy Vona Gábor pártja korábban még a Fidesznél is harsányabban követelte Soros csápjainak levágását, s akkor még „sáskahadról”, „háttérhatalomról” beszéltek.A Jobbik összefogott az MSZP-vel plakátügyben
A Jobbik benyújtotta a plakáttörvénnyel kapcsolatos beadványát az Alkotmánybíróságnak (Ab) pénteken. Staudt Gábor, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese írta alá az ívet, a Jobbik mellett 4 LMP-s, 25 MSZP-s és négy független képviselő.Csintalant kapják Kálmán Olga helyett a HírTV nézői
Csintalan Sándor fogja vezetni a napi esti beszélgetős műsort Simicska Lajos tévéjében, a Hír TV-ben - írja az Origo. A vezérigazgató-helyettes állítása szerint csak ideiglenesen, és amikor két hét múlva Kálmán Olga befejezte a nyaralását, akkor visszajön.Új radikális párt lépett a színre, a Rend és Igazságosság
Új szélsőjobboldali párt jelent meg a színen, a Rend és Igazságosság, azaz RIA - írta meg az Origo. A lap értesülései szerint a mozgalom alapítója az érpataki polgármester, Orosz Mihály Zoltán. A RIA létrejöttét a ma délután Vecsésen szervezett rendezvényen jelenthetik be.Ajánljuk még

















