jobbik
Toroczkai látja, de a Jobbik nem: „Ha a Soros-erők hatalomra kerülnek, akkor a magyarságnak vége”
Szávay István attól retteg, hogy őt is elviszi majd a diktatórikus Orbán-rezsim – ez a jobbikos politikus leveléből derült ki, amelyet Borbély Zsolt Attilának, a párt egykori nemzetpolitikai kabinetvezetőjének írt. Szávay azzal próbálta mentegetni a Jobbik CEU-ügyi ámokfutását, hogy nem is követtek el árulást, Orbánék viszont jobban fenyegetik a magyar szabadságot, mint Gyurcsány vagy Soros, és valójában a Fidesz a kommunista utódpárt. Borbély erre azt válaszolta: „Ha most a baloldal, ha úgy tetszik, a Soros-erők hatalomra kerülnek, akkor a magyarságnak vége, ez ennyire egyszerű”. Hozzátette: ezt Toroczkai László, a Jobbik alelnöke is pontosan látja, Szávay viszont nem.A Soros melletti kiállás volt az utolsó csepp a pohárban: kilép a Jobbikból a pomázi elnök is
Csak nem akar lezárulni a kilépési hullám a balra tolódó, George Soros mellé fölsorakozó Jobbikból: ezúttal a pomázi elnök, Sarkadi Attila jelentette be, hogy minden tisztségéről lemond, és kilép a pártból – értesült a PestiSrácok.hu. Neki sem a néppártosodással volt problémája, hanem az elvtelenséggel, a teljes értékvesztéssel. Az utolsó csepp a pohárban, persze, nála is a CEU-ügy volt, amelynek során szerinte a Jobbik elvtelenül megalkudott az ellenséggel a szavazatmaximalizálásért. Sarkadi Attila kilépésének a súlyát növeli, hogy az ő irányításával Pomázon kiemelkedően jól teljesített a Jobbik: ő maga például 2014-ben legyőzte fideszes riválisát, és önkormányzati képviselő lett a településen.A Jobbiknak annyi? Saját szimpatizánsaival került szembe Vona
Borbély Zsolt Attila, a Jobbik egykori nemzetpolitikai kabinetvezetője szerint Vona Gábor mostani politikájával a baloldal szavazóbázisát szeretné megnyerni, ezzel viszont szembekerül szimpatizánsaival. A politológus az M1 aktuális csatornán arról is beszélt, kimeríti a nemzetárulás fogalmát, hogy a Jobbik nem szavazta meg a kvóták elutasításáról szóló alkotmánymódosítást.A Jobbik aktivistáival őrizteti plakátjait
A Jobbik országos figyelőszolgálatot állít fel plakátjai védelmére, a rongálók ellen pedig büntetőfeljelentést tesz. Jakab Péter, az ellenzéki párt szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: ez azt jelenti, hogy a Jobbik tagjai, aktivistái és szimpatizánsai fotót, videót készítenek a plakátrongálókról, és a felvételeket átadják a rendőrségnek.Csak a kampányra kell Simicska a Jobbiknak - Elszólta magát a Veszprém megyei képviselő?
Kínos magyarázkodásra kényszerült Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője, amikor csütörtökön Veszprémben a párt egyik óriásplakátja alatt tartott sajtótájékoztatót. A Simicska Lajos tulajdonában lévő felületekre kiragasztott plakátokkal állítólag a közbeszerzéseken közpénz milliárdokat elnyert oligarchák ellen lépnek fel, akiket a Jobbik kormányra kerülése után elszámoltatna, és földesúr adót vetne ki rájuk. Ja, hogy a pártot éppen lelkesen támogató Simicska Lajosra is ráillik a leírás? Akkor őt is elszámoltatják!„Sorosék pártjára állt”, „Elment a maradék esze”, „Áruló” – így alázták porig Vonáékat volt híveik (Frissítve)
Ízekre szedte a Jobbikot a párt egykori kedvenc honlapjának, a Kuruc.infónak a törzsközönsége, miután Vona Gáborék szerdán bejelentették, ők is aláírják a balliberális pártok alkotmánybírósági beadványát a George Soros-féle CEU megmentéséért. Bár az egykori radikális párt próbálta azzal mentegetni a Soros melletti kiállást, hogy a „lex CEU” analógiájára ellehetetlenülhet például az erdélyi Sapientia egyetem, a Jobbikból teljesen kiábrándult egykori híveik átlátnak ezen és a többi álságos hivatkozáson, és hazaárulásnak tartják, amit a Jobbik művel. Van, aki „meglátogatná” a párt Villányi úti székházát, más Vona Gábor vadhajtáskénti „lenyesését” javasolja. Közben Borbély Zsolt Attilánál, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének volt vezetőjénél is végleg betelt a pohár: „nettó nemzetárulásnak” nevezte, amit a Jobbik a Soros-egyetem ügyében művelt.A Jobbik a bevándorláspártiak oldalára állt
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a Jobbik a "bevándorláspártiak" oldalára állt.A Jobbik kiáll Soros egyeteme mellett, és aláírják a ballibek Ab-beadványát
Jobbik-frakció minden tagja aláírja a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági (Ab) beadványt – közölte Szávay István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A politikus azzal indokolta a Jobbik országos elnökségének döntését, hogy a jogállamiság pártján állnak, és azt szeretnék, hogy az Alkotmánybíróságnak legyen lehetősége állást foglalni a kérdésben.Lázad a Jobbik holdudvara: szerintük a CEU „nemzet- és államidegen”, „kozmopolita agymosoda”
Úgy tűnik, egyre nagyobb szakadék választja el egymástól a Jobbikot és a párt (egykori) értelmiségi holdudvarát. Legalábbis ez derül ki a Magyar Idők hétfői cikkéből, amely a CEU-ügy kapcsán szólaltatott meg olyan, a nemzeti radikalizmussal szimpatizáló, a Jobbikkal is valamilyen szintű kapcsolatban álló értelmiségieket, akik teljes mellszélességgel támogatják a kormány fellépését a Soros-egyetem ellen. Eközben a korábban sorosozó, Orbánt Soros-bérencnek tituláló Jobbik – 180 fokos fordulatot végrehajtva – beállt a balliberális kórusba, és nem volt hajlandó támogatni a CEU megregulázását célzó felsőoktatásitörvény-módosítást.Ajánljuk még

















