jobbik
A néhai Rózsa-Flores összejátszhatott a bőnyi ügyben érintett szélsőségesekkel
A bőnyi rendőrgyilkossal, id. Győrkös Istvánnal, és a Magyar Nemzeti Arcvonallal (MNA), illetve jogelődjével, és a Jobbikkal is kapcsolatban állt és együttműködött velük a néhai Rózsa-Flores Eduardo - értesült a Magyar Idők. A lap hatósági forrásokra hivatkozva azt írja, ez a kapcsolatrendszer vélhetően szerepel a Belügyminisztérium paramilitáris csoportok és a politikai pártok esetleges kapcsolatait vizsgáló jelentésében, amelyet jövő héten tárgyal meg az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, és a honvédelmi és rendészeti bizottság.Így Simicskáznak a régi Hír tévések - Kisberk Szabolcs a PS-Polbeatben!
Huszonnégy óra sem kellett egyes Hír tévés műsorvezetőnek, riporternek, hogy végrehajtsa Simicska Lajos 180 fokos fordulatát, átálljon az ellenzéki oldalra és minden fronton ekézze a kormányt és Orbán Viktort - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában Kisberk Szabolcs, a Jobbikhoz közel álló N1 TV főszerkesztője, műsorvezetője, a Hír TV korábbi oknyomozó riportere. Kisberk a műsorban azt is kiemelte, hogy a G-nap után a baloldal keblére ölelte Simicska Lajost, azért mert a nagyvállalkozó megtámadta Orbánt, és ma már politikai alapon, politikai szándékoktól vezérelve elkezdték szeretni és imádni a korábban általuk gyűlölt Simicskát.Vona megvédte a muszlimokat és elítélte Toroczkai rendeletét, aki ellen Orosz Mihály fatvát igyekszik kiprovokálni (VIDEÓVAL)
Belső törésvonalat sejtet a Jobbikban éleződő feszültség Toroczkai László ásotthalmi és Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester között. A migrációs hullám elleni védekezésbe nagy erőkkel beleálló Toroczkai nemrég elfogadtatott a képviselő-testülettel egy rendeletet, amely megtiltja a településen a mecsetépítést, a burka viselését, valamint hozzácsapták a melegházasság és a homoszexuális kapcsolatok propagálásának tilalmát is. Orosz Mihály Zoltán viszont az iszlám vallás védelmére kelt, és nem érti, miért kellett a muszlimokkal egy lapra keverni az általa is ellenzett homoszexualitás-propagandával. A Jobbik részéről egyelőre titkolózás övezi a két karakteres polgármester közti komoly nézeteltérést, és már Vona Gábor is megjelent a színen. Frissítés: Közben kikerült az N1 TV honlapjára a tegnapi találkozóról készült videóbeszámoló, amiben Vona megvédi a muszlimokat és felelőtlennek minősíti az ásotthalmi rendeletet.Vona Gábor jegyzetet írt a "fideszes szakrális szabadságharcosokról"
A "magyar Messiás" Orbán Viktor az elmúlt huszonhat év legkorruptabb politikusa, akinek tulajdonából el kell venni Magyarországot - írta Vona Gábor mai facebookos jegyzetében. De nem csupán a fideszesek, hanem a baloldali ellenzék is a rendszer részei, véleménye szerint ők is lopnak, a közös bűn pedig összeköti, szövetségessé kovácsolja a csapatot, mint egy maffiát. Fura, hogy a Jobbik elnöke a felsorolásból kifelejtette saját politikustársait, így például Ózd jobbikos polgármesterét – Janiczak Dávidot -, aki öt helyről vesz fel csaknem egymillió forint fizetést havonta, de azt is érdemes lett volna megemlítenie, hogy miért a jobbikos pártvezetők rokonait foglalkoztatták pártpénzből.Élet és halál uraként irányítja a Jobbikot Vona Gábor
Súlyos állításokat fogalmazott meg Vona Gáborról több, a Jobbik szűk pártelitjéhez tartozó politikus - írja a Lokál. A lap forrásai abban bíznak, hogy a mostani jelzés célt ér, és Gábor visszafordul arról az útról, amelyen most elindult.Az iszlámhoz fűződő viszony lehet a Jobbik belső törésvonala
Vallásgyalázónak tartja Toroczkai mecseteket és csadort tiltó rendeletét Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester. A Jobbikkal stratégiai együttműködésben álló polgármester nem érti, miért kell összemosni az iszlám békés híveit az illegális bevándorlókkal, a terroristákkal vagy éppen a melegekkel.Ajánljuk még

















