jobbik
Most mindenkinek színt kell vallania Vona Gábor szerint
A Jobbik elnöke szerint az alaptörvény módosítása, a letelepedési kötvény "üzletágának" megszüntetése az a helyzet, amikor mindenkinek színt kell vallania, meg kell mutatnia valós szándékait. Vona Gábor kedden Balassagyarmaton azt mondta: ha a Fidesz és a kormány úgy dönt, hogy ebben nem partner, akkor a magyar társadalomnak kell nyomást gyakorolnia a kormányra, és azt sem tartja kizártnak, hogy az embereknek az utcára kell vonulniuk Magyarország megvédését követelve.Orbán múlt heti elgáncsolása a Jobbik Waterlooja
A Jobbik egykori alapítója, Nagy Ervin a Magyar Idők kérdésére elmondta: azzal, hogy Vonáék mindenben szembemennek a Fidesszel, nem sok új szavazatra számíthatnak, viszont elveszíthetik régi bázisukat.Egy akolban Gyurcsánnyal és az MSZP-vel - Technikai koalícióra lép a Jobbik a baloldallal?
A baloldali pártokkal kötendő perverz technikai koalíció irányába masírozik a Jobbik - jelentette ki ma a parlamentben Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára. A politikus neki is szegezte a kérdést a radikális párt országgyűlési képviselőinek, hogy "milyen érzés Gyurcsány Ferenccel egy akolban lenni, az MSZP-vel egy vályúból enni?" Répássy Róbert, a Fidesz honatyája szerint egyértelmű, hogy a Jobbik egy táborba került Gyurcsány Ferenccel.A Jobbik kemény harcra számít 2018-ig
A Jobbik kemény, öldöklő harcra számít 2018-ig, Orbán Viktortól pedig választ vár arra, hogy továbbra is kiáll-e Rogán Antal mellett, tudott-e a sajtóban vele kapcsolatban megjelent "súlyos állításokról" és azok igazak-e - mondta a párt frakcióvezető-helyettese szombati budapesti sajtótájékoztatóján.A Jobbik csalódást okozott szellemi holdudvarának
A Jobbik a nemzeti érdekek ellen cselekedett és csalódást okozott szellemi holdudvarának, amikor nem szavazta meg a betelepítési kvóta elleni alaptörvény-módosítást - erről beszéltek a Magyar Idők által megkérdezett politológusok, történészek a lap szombati számában.A Jobbikot nem érdekli a közvélemény-kutatás, szerintük "a legjobb úton járnak"
Nem foglalkoznak "Fidesz-közeli" közvéleménykutatók felméréseivel, sem a különféle jobbikos fórumokon megjelent bírálatokkal - ez derült ki Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselőjének mai sajtótájékoztatóján, ahol az is elhangzott: a párt vezetése a lehető legjobb úton jár és egészen biztos, hogy 2018-ban Vona Gábor lesz a miniszterelnök.Alaptörvény-módosítás - A Jobbik saját táborának elvárásával is szembe ment
A magyarok többsége az országra nézve kockázatosnak tartja, hogy az ellenzék nem szavazta meg a kötelező betelepítési kvótákkal kapcsolatos alkotmánymódosítást – írja a Századvég kedd délután készült országos közvélemény-kutatásának eredményeire hivatkozva. Mint elemzésükben írják, az ellenzéki erők szembekerültek a választók többségi elvárásaival, a Jobbik esetében pedig saját támogatóik várakozásaival is.Ajánljuk még

















