jobbik
Alaptörvény-módosítás - A Jobbik saját táborának elvárásával is szembe ment
A magyarok többsége az országra nézve kockázatosnak tartja, hogy az ellenzék nem szavazta meg a kötelező betelepítési kvótákkal kapcsolatos alkotmánymódosítást – írja a Századvég kedd délután készült országos közvélemény-kutatásának eredményeire hivatkozva. Mint elemzésükben írják, az ellenzéki erők szembekerültek a választók többségi elvárásaival, a Jobbik esetében pedig saját támogatóik várakozásaival is.Harakiri
Végleg lehullt a lepel a Jobbik politizálásáról. Sokáig azt a látszatott keltették, ha a Fidesz-KDNP eláll a letelepedési kötvény további alkalmazása mellől, akkor ők is megszavazzák az alkotmánymódosítást, amely kimondta volna Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthető le. Nem mondtak igazat.A Jobbik Gyurcsánnyal került közös platformra
Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője szerint a Jobbik azzal, hogy korábbi ígéretével ellentétben most nem támogatta a kvótaellenességet, a baloldallal és Gyurcsány Ferenccel került közös platformra. Az elemző azt mondta, akár azt sem lehet kizárni, hogy a háttérben formálódik egy új "Vona Gábor imázs", amely a balliberális szimpatizánsok körében való erősítését célozza.A haza ma ellenzékben van? - Reakciók az elutasított alaptörvény-módosításról
Kósa Lajos úgy értékelt, bebizonyosodott, hogy a Jobbik és az MSZP is hazudott, becsapta az embereket, korábban ugyanis mindkét párt a törvénymódosítás támogatásáról nyilatkozott. Vona Gábor a letelepedési kötvények visszavonásához kötné az alaptörvény módosításának megszavazását, mint sajtótájékoztatóján fogalmazott, „a Fidesz számára nem az ország megvédése a fontos, hanem a szajré". A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint Magyarország veszített a népszavazási kampányon. A DK szerint Orbán egy hónap alatt két pofont is kapott, és a "haza ma ellenzékben van".Molnár Zsolt: a bőnyi rendőrgyilkos személyes kapcsolatban állt az orosz titkosszolgálattal
A bőnyi rendőrgyilkossággal, a Pharaon-üggyel is foglakozott a parlament nemzetbiztonsági bizottsága hétfői zárt ülésén. Molnár Zsolt, a bizottság elnöke a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, hogy a Magyar Nemzeti Arcvonal vezetője személyesen is kapcsolatban állt az orosz titkosszolgálattal. Molnár portálunknak azt is elmondta, hogy a gyilkosságnak kevésbé volt ideológiai motivációja, sokkal inkább annak tudható be, hogy Győrkös István beszűkült tudatállapotban követte el a bűncselekményt. A férfit ma újból kihallgatták az ügyészek, de megtagadta a vallomást.Rejtélyes kapcsolatok, zavaros ügyek a Jobbik körül – Hollik István magyarázatot követel
Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, szombati sajtóhírek alapján újabb kapcsolatra derült fény a Jobbik és "a bőnyi rendőrgyilkos által alapított" Magyar Nemzeti Arcvonal között.Ajánljuk még

















