jobbik
A Jobbik-frakció alkalmazottja a Farkasok vezetője?
A Jobbik-frakció alkalmazottja több éve a Farkasok vezetője. Erről a Jobbik szóvivője beszélt pénteken. Korábban több internetes oldal is írt arról, hogy létezik egy titkos rohamosztaga a pártnak. A Jobbik pedig azt közölte, nincs semmilyen kötődése a szervezethez. Túlélési és általános harcászati ismereteket, sőt fizikai és lőkiképzést is kapnak a magukat Farkasoknak nevező osztag tagjai. A részvétel felvételeként pedig elsősorban a hazafias elkötelezettség és a hit szerepel. Az M1 tudósítása arra is kitér, hogy a Farkasok nevű rohamosztag állítólag katonai jellegű felkészítést is végez.Orbánnak fogalma sincs a magyar valóságról - így reagáltak az ellenzéki pártok a miniszterelnök évértékelőjére
Bojkottálja a kvótaügyi népszavazást, a kampányban azonban kifejti érveit az Együtt -erről Szigetvári Viktor elnök beszélt a kormányfő vasárnapi évértékelő beszédének helyszíne, a Várkert Bazár elé szervezett tüntetésen. A PM szerint Orbán Viktor csak "a Fidesz-valóságról" tud nyilatkozni, a valódi magyar valóságról nem. A Demokratikus Koalíció úgy látja, nem a menekültek, hanem a miniszterelnök "és skinhead-es csapata" jelenti a legnagyobb veszélyt az országra. A szocialisták pedig azt hangsúlyozták, hogy Orbán Viktor nem az ország valódi problémáival foglalkozott. A Jobbik arról beszélt, a kormányfőnek fogalma sincs a valóságról. Így nyilatkoztak az ellenzéki pártok Orbán évértékeléséről.Ajánljuk még

















