jobbik
Schiffer: mindent visz, hogy a Jobbik beállt Varju László mögé
Rövid, markáns bejegyzésben ekézte a Jobbikot Schiffer András, az LMP egykori alapítója. A jogász-politikus eddig sem tekintette mérvadónak az ellenzéki összefogást, de úgy tűnik, még őt is meglepte az, hogy az "o1g-koalícióban" Varju László mögé állt be a Jobbik. Schiffer szerint ugyanis "ez tényleg mindent visz". Hozzátette: "valahol, egy másik galaxisban, felsír egy éjszakába nyúló brainstorming Gaudi-Nagy Tamás kollégával a rendszerváltás után/közben átmentett KISZ-vagyon visszaszerzéséről."A jobbikos Stummer Jánost támogatja a békéscsabai álelőválasztáson a Momentum
Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelölt jelöltje a mai napon bejelentette, hogy a Békés megye 1-es választókerületében a Momentum Stummer Jánost, a Jobbik politikusát támogatja az előválasztáson. Facebook-bejegyzésében hozzátette, hogy a 2022-es kormányváltáshoz mind a 106 körzetben a legesélyesebb ellenzéki jelöltet kell megtalálniuk az előválasztáson, és meggyőződésük, hogy ebben a választókerületben neki van a legtöbb esélye legyőzni a Fidesz jelöltjét. Tovább folytatódik tehát az a trend, hogy az ellenzéki pártok előválasztás helyett háttéralkuk útján találják meg a legesélyesebb ellenzéki jelöltet.Jakab Péter újabb üdvöskét támogat, ezúttal Szél Bernadettet
Hetekkel ezelőtt elkezdődött a nagy politikai valóságshow, ezúttal az előválogatások szakaszában járunk még, de már most izgalmasnak ígérkezik a verseny. Bár tudjuk, az igazi nagy Ő a rendkívül tehetséges, a színpadon most debütáló tüzes asszonyka, Dobrev Klára, a csapata még nem kiforrott. Sportosan szólva: ő a csatár, de a kezdő tizenegy még nem állt össze. Most kiderült, erősítés érkezett: a profi szakemberekből álló gárda egyik oszlopos tagja, Jakab Péter a kezdőcsapatba Szél Bernadett egykori LMP-s honleányt ajánlja és támogatja.Mindenki támogassa Szabó Tímeát, mert megérdemli! – Itt az újabb felvonás a Jobbik drámájából
Már majdnem meglepődtünk, de aztán mégsem. Bár az, hogy Jakab Péter gyurcsányi magasságokból merített pátoszi körítéssel jelentette be a bréking nyúzt – mármint, hogy a párbeszédes Szabó Tímeát támogatja a Jobbik –, kissé gyomorforgató annak tudatában, hogy korábban mennyire ellenkezett már akkor is, ha egy lapon említették a balliberálisokkal. De megtörtént, ami persze "lehetetlen": újabb baloldali jelölt mögé sorakozik fel az egykoron nemzetinek kikiáltott párt, a Jobbik Budapesten. Jakab Péter Facebook-bejegyzésében azt írta: az ellenzéki összefogás részeként a Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea is számíthat a Jobbik támogatására. Bár első ránézésre némiképp meglepő lehet a Párbeszéd és a Jobbik összeborulása, valójában Szabó Tímeát egészen gyengéd szálak fűzik a szélsőséges koalíciós társhoz. Pontosabban a párt egykori vezetőségi tagjához.Fidesz: a Gyurcsányhoz dörgölőző Jobbik a holokausztot is képes elbagatellizálni
A Fidesz csütörtöki közleménye szerint a Jobbik nem változott semmit, ugyanolyan antiszemita párt, mint amilyen volt. Hozzátették: a védettségi igazolvány kapcsán Szilágyi György, a Jobbik alelnöke koncentrációs tábort, egy másik politikusuk pedig sárga csillagot emleget.Sneider Tamás szerint a Jobbik úgy táncol, ahogy Gyurcsány fütyül
Annak ellenére, hogy a Jakab Péter vezette Jobbik alapító és elvi nyilatkozatában is központi helyet foglalnak el a keresztény értékek, a párt mégis nemmel voksolt arról, hogy az egri Eszterházy Károly Egyetem újból egyházi fenntartásba kerüljön. Sneider Tamás szerint a fentebb említett eset csak azt bizonyítja, hogy a Jobbik igenis úgy táncol, ahogy Gyurcsány fütyül.Így ostromolta 2006-ban a tévészékházat a ma már Gyurcsányék által hízlalt jobbikos! (Videóval!)
Még mondja valaki, hogy nincsenek csodák! Itt van mindjárt Szanyó Miklós jobbikos politikus, aki 2006-ban még Gyurcsány Ferenc lemondását követelve rohamozta a tévészékházat, és egy felvétel tanúsága szerint csoportosan feszegette az egyik bejárat rácsozatát. Ugyanez a Szanyó Miklós ma már a Gyurcsány-koalíció kitartottja, akinek zsíros állást dobtak oda a napokban...Jakab Péter megmagyarázta a Gyurcsánnyal való együttműködést
„Nem volt könnyű leülni és arról beszélgetni, hogy mi a közös bennünk, amire lehet építeni” – nyilatkozta Jakab Péter a Magyar Narancsnak adott interjújában arra a kérdésre válaszolva, mennyire volt egyszerű félretenni az ellenérzéseket és tárgyalóasztalhoz ülni Gyurcsány Ferenccel. A Jobbik elnöke két pozitívumot is lát Gyurcsányban: az egyik, hogy leült a Jobbikkal, a másik, hogy megmutatta a kompromisszumkészségét.Vona Gábor most éppen látványos bűnbánatot tart, ezúttal a Heteknek adott interjút
A Hetek podcastműsorában Vona Gábor beismerte: személyes felelőssége van abban, hogy meg volt engedve a Jobbikban az antiszemita és rasszista húrokon való játék. A jelenlegi Jobbik politikájáról elmondta, hogy az számára sok szempontból nem szimpatikus; nem érzi azt, hogy a Jobbik őt megszólítaná, mint szavazót. A választási kampány egyre durvuló hangneméről, elszámoltatási fenyegetésekről azt mondta, nem tetszenek neki ezek a szólamok, mert ezeknek az indulatoknak aztán megálljt kell parancsolni. Úgy vélekedett, van az ellenzéki szavazóknak egy hardcore része, akik talán azt szeretnék, hogyha vér is folyna.Ajánljuk még

















