jobbik
Schiffer: Semmi kedvem asszisztálni a 2010 előtti hegemón elitcsoportok restaurációjához
Kemény kritikával illette az ellenzéki összeborulást Schiffer András egy lapinterjúban, melyből a közösségi oldalán osztott meg részleteket. A volt országgyűlési képviselő, aki évekkel ezelőtt kivonult a hivatalos politikából egykori pártját, az LMP-t és a Jobbikot is ostorozta amiatt, hogy jelenleg egy követ fújnak a 2010 előtti elit meghatározó alakjaival. Leszögezte, hogy akármennyire is irtózik a NER-től semmi kedve hozzájárulni a 2010 előtti hegemón elitcsoportok restaurációjához. A magát baloldalinak valló Schiffer arra is rámutatott, hogy a szocializmus összeomlása után számos országban a baloldali bőrbe bújt pártok patrióta irányt vettek, ám a magyar nómenklatúra már a nyolcvanas években sem hitt semmiben, készséggel kiszolgált viszont bármikor, bármilyen külső erőt, akitől előnyt remélhetett.Elszólta magát a jobbikos képviselő – Még ő is borzasztónak találná a Jakab-kormányt
Brenner Koloman jobbikos képviselő az ATV műsorában „horribile dictu” Jakab-kormányról beszélt. Ez két dolgot jelenthet: az egyik, hogy Brenner nincs egészen tisztában a latin kifejezés jelentésével, a másik, hogy nagyon is tudja, mit beszél, és egy freudi elszólással mondta ki a véleményét saját pártelnökéről.Ötszázmilliós költségvetési csalás, pénzügyi visszaélések – Így állnak az ellenzéki pártok elleni nyomozások
Egyelőre nincsenek gyanúsítottak, de a nyomozások továbbra is folyamatban vannak az ellenzéki pártok gazdálkodását érintő büntetőügyekben. A Jobbikkal kapcsolatban két hete írtuk meg, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számvitel rendjének megsértése miatt indított eljárást, de hasonló bűncselekmény gyanújával folyik a nyomozás a Gyurcsány-párt ügyében is, mivel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénzügyi szabálytalanságokra bukkant. A korrupcióellenes harc élére álló Momentum esetében jóval súlyosabb cselekménnyel összefüggésben zajlik a NAV-eljárás: Fekete-Győr Andrásék ötszázmillió forintos költségvetési csalás miatt kerültek célkeresztbe.Újra nyomoznak a Staudt Gábort érintő áfacsalási botrány kulcsfigurája ellen
Az ügyészség utasítására a rendőrség újra nyomoz a milliárdos áfacsalási ügybe keveredett volt NNI-s főrendőr és Jobbik-szakértő egyik bűntársa ellen, akit 52 millió forintos csalással gyanúsítottak meg a rendőrök. Az ügyet hetekkel ezelőtt megszüntette a IX. Kerületi Rendőrkapitányság, ám a sértett és jogi képviselője az ügyészséghez fordultak, mert szerintük nem kellő alapossággal folyt a nyomozás. A IX. Kerületi Ügyészség végül alaposnak ítélte meg a panaszt, így az eljárás folytatódik a férfi ellen, aki egy fontos vallomás szerint egyik kulcsfigurája annak a lengyel állam sérelmére elkövetett áfacsalás-sorozatnak, amelyről egy tanú állította: a bűncselekményt elkövető bandának két volt magas beosztású rendőrön kívül Staudt Gábor, a Jobbik volt parlamenti képviselője is tagja volt. Igaz, Staudt ezt végig tagadta és pereket kezdeményezett portálunk, valamint informátorunk ellen, de az egykori politikus összes kezdeményezése elvérzett a bíróságon.Két szék között könnyen a pad alá eshet a Jobbik
Jakab Péteréknek nagy árat kell fizetniük a gyurcsányi fordulat fegyelmezett végrehajtásáért, így két szék közül könnyen a pad alá eshetnek – írja a Magyar Nemzetnek készített elemzésében Erdős Gergely. A Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője kifejti: a párt az egykori bázisa döntő részét képező jobboldali választóit elvesztette, a baloldali szavazók megnyerésére azonban kevés reményük lehet a felmerülő hitelességi aggályok, továbbá „szövetségeseik” szorítása miatt.Alapjogokért Központ: Egykor még nácik voltak, ma már demokraták lettek
Egykor még nácik voltak, ma már demokraták lettek – című videójában mutatta be az Alapjogokért Központ a jelenlegi „ellenzéki összefogás” egykori, a Jobbik kapcsán mutatott kifejtett véleményét.Volner János politikai átverésnek nevezi a Jobbik erősödését mutató kutatást
Politikai átverésnek nevezte a Civitas Intézet által publikált, a Jobbik erősödését mutató közvélemény-kutatást a Volner Párt elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten. Volner János, aki korábban a Jobbikban politizált, közölte: a Civitas egy klasszikus jobbikos háttérintézmény volt, amelynek a volt vezetője szervesen részt vett a Jobbik programalkotásában, illetve a párt központi apparátusának a tagja volt. A politikai átverésnek az is a célja, hogy a Jobbik javítsa pozícióit a baloldali összefogáson belül – tette hozzá a politikus.Nagy bajban Jakabék, nyomoz a NAV a Jobbik zavaros pénzügyei miatt
Nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Jobbik gazdálkodása ügyében –értesült a PestiSrácok.hu. Még tavaly decemberben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelezte, hogy Jakab Péter pártjának pénzügyei az elmúlt években nem voltak átláthatóak. A NAV az ÁSZ-jelentés és egy magánszemély feljelentése alapján számvitel rendjének megsértése gyanújával nyomozást indított.A Zsidó Világkongresszus elnöke szerint a Jobbik nem változott meg
Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke a Magyar Nemzet számára írt publicisztikájában fejti ki a véleményét a Jobbik látszólagos arculatváltásáról és a pártban máig fellelhető, egykor antiszemita kijelentéseket tevő politikusokról. Lauder külön aggodalmának adott hangot cikkében a Mi Hazánk Mozgalom térnyerése kapcsán is.Ajánljuk még

















