Pesti Srácok

jobbik

Koronavírusos tüneteivel simán bejárt a hivatalba és végigfertőzhette a dolgozókat Szentes jobbikos polgármestere

Magyar ugar 2020 november 22.
Miközben Jakab Péter a miniszterelnököt potenciális gyilkosnak nevezi, amiért nem zárja le az egész országot és állítja le az életet a járvány miatt, párttársa, Szabó Zoltán Ferenc szentesi polgármester már messze nem veszi ilyen komolyan a járványt és annak veszélyeit. Szabó még azt a kormányzati javaslatot sem tartotta szükségesnek bevezetni, hogy legalább a forgalmasabb közterületeken kötelező legyen a maszkviselés. A sors azonban olyan helyzet elé állította, hogy most a saját bőrén tapasztalhatja meg meg, mivel jár, mit okozhat a koronavírus. A birtokunkba került dokumentumok szerint ugyanis elkapta a vírust, sőt meg is betegedett. A legnagyobb probléma az, hogy Szabó Zoltán Ferenc még akkor sem volt – a járvány idején elvárhatóan – körültekintő és felelősségtudó, amikor már tüneteket mutatott, ugyanis még napokig bejért a hivatalba dolgozni, sőt, nagyobb közösségbe is ment, sajtótájékoztatót is tartott. Két családtagja szintén önkormányzati dolgozó, akik az egész héten bejártak a munkahelyükre. Szabó Zoltán Ferenc felesége még a polgármester megbetegedése után sem vonult karanténba. Az elmúlt napokban százakkal érintkezhettek és akár az egész polgármesteri hivatalt végigfertőzhették. A történtek már közszájon forognak a városban, miközben a városvezetés egyáltalán nem kommunikál az ügyről. Ezzel pedig csak fokozódik a pánikhangulat.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?