jobbik
Eltüntették Pongrátz Gergely portréját Jakab Péter irodájából
Jakab Péter, a Jobbik elnöke napokban posztolt „A munka nem áll meg” címmel, a képen pedig jól látható, hogy a politikus mögül eltűnt Pongrátz Gergely, a Corvin köziek főparancsnokának portréja, a helyére pedig egy fotómontázs került. Szimbolikusan is befejeződött Teplán István útmutatásának, azaz a régi ideológia elhagyásának végrehajtása a Jobbikban – írja a Magyar Nemzet, miután kiszúrta a kicserélt képet.Simicskának volt szerepe abban, hogy Vona Gábor találkozzon Teplánnal
A Soros-egyetemet és a Gyurcsány-kormány személyügyi központját vezető Teplán István sokat tett a Jobbik teljes baloldali fordulatáért, a nemzeti kérdésekben tett teljes hátraarcáért. Talán nem véletlen, hogy Simicska Lajosnak volt szerepe abban, hogy Vona Gábor még pártelnökként megismerje Teplánt – írja a Magyar Nemzet.A krumplizsákos Jakab Péter miniszterelnöki terveiről posztolt: éljen az államszocializmus!
Amikor már azt gondoltuk, Jakab Péter nem tudja tovább fokozni az általa zsigerből hozott rákosista melós szólamokat, a jobbikos képviselő bebizonyította, igenis képes rá. Sőt, gyurcsányi magasságokba emelkedve az államszocializmus évtizedeinek bukolikus párttitkári romantikája is visszaköszön a Jobbik elnökének kommunikációjából.Jakab Péter szerint 2021-ben már bukhat a kormány
Bár a Jobbik szinte teljesen beleolvadt már a baloldali egyvelegbe, Jakab Péter még mindig úgy érzi, az ő pártja képviseli a kormányváltó erőt. Az ATV-nek adott interjújában azt fejtegette, kérdéses, hogy a kormány túléli-e a 2021-es évet.A Jobbik már 2016-ban kapcsolatban állt Soros-szervezetekkel
Egy évvel a migrációs válság kirobbanását követően már kapcsolatban állt egymással a Jobbik és Soros György legnagyobb magyarországi szervezete. Az Origo információi szerint ugyanis Szotyori-Lázár Zoltán, az akkor még –hivatalosan – jobboldaliként futó párt egyik legbefolyásosabb politikusa jelzésértékűen anyagilag támogatta a Transparency International Magyarországot.Saját tagságuktól tartva Jakabék már a kongresszust sem merik összehívni
Rövid távú érdekekért áldozza fel a Jobbik jövőjét a Jakab Péter-féle pártvezetés azzal, hogy identitását és az alapszabályban lefektetett elveit feladva behódol a Gyurcsány Ferenc vezette szivárványkoalíciónak. Egy belső forrás szerint Jakabék már az elégedetlenkedő tagságot sem merik összehívni, attól tartva, hogy leszavaznák a baloldali tömbösödést – írta meg cikkében a Magyar Nemzet.BRÉKING: Megbukott! Kétharmada lesz az ellenzéknek
... legalábbis Jakab Péter szerint. A paprikás krumpli, valamint a (száraz)tészta alapú gasztronómia jeles szakértője igazán bevállalós lépésre szánta el magát: beviharzott a házi portálként tartott Alfahírbe, majd a pártállami sajtót meghazudtoló propagandakérdések farvizén evickélve mondta meg a tutit. Orbán már most megbukott 2022-ben, azért, mert Jakabék odateszik magukat. Ha meg mégsem, akkor már el is csalta a Fidesz a választást. Ilyen egyszerű ez. De van más is: az interjúból kiderül, mi Jakab másik eltitkolt szakmája, amelyben saját szerény véleménye szerint szintén köröket ver a fideszesekre.Soros-háló a Jobbik körül? Az EP-képviselő Gyöngyösi Márton alkalmazottai Teplán István CEU-alapító alapítványából kerültek ki
Gyöngyösi Márton uniós képviselő brüsszeli társaságának több tagja is a Jobbik Soros-embereként ismert Teplán István alapítványából érkezett. A rejtélyes háttérember a Soros-egyetem alapítójaként, egykori rektorhelyetteseként 2017 nyarán bukkant fel az akkor még Vona Gábor által irányított párt hátországában. Bár a vesztes parlamenti választást követően visszahúzódott a nyilvánosság elől, a színfalak mögött nagy erőkkel fogott neki a szervezet nemzetközi hátországának újjászervezéséhez, és kapcsolatrendszerének kiszélesítéséhez. A Gyöngyösi-stáb és a Prosum alapítvány közötti személyi átfedések azt mutatják, hogy a Jobbik mára egyértelműen Soros György érdekeit szolgálja – írta meg cikkében az origo.hu.Ajánljuk még















