Pesti Srácok

jobbik

Saját hívei szedik szét a kapkodó és populista Momentumot, Gyurcsány mézesmadzagjára cserélte a lelkiismeretét a Jobbik – Gaudi-Nagy Tamás a Karanténvlogban

Magyar ugar 2021 január 16.
Gaudi-Nagy Tamás volt a péntek esti Karanténvlog vendége, akivel Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd kendőzetlenül beszélt nemcsak a Jobbikról, hanem az ellenzék legújabb kreténségeiról. Volt muníció, hiszen például momentumos demagógiavonat indult Fegyőrék állomásáról, a lila párt vezetője ugyanis bejelentette, hogy százezer forintot fizetne minden beoltottnak, erre pedig még a saját hívei is leoltották. A srácok a műsorban megemlékeztek a doni katasztrófáról is, a 2. magyar hadsereg tragédiája ugyanis ma is aktuális, ezen kívül a kommunista történetírás hazugságait érdemes minden lehetséges alkalommal cáfolni, és tiszteletet adni a hősöknek. Gaudi-Nagy Tamás 2010 és 2014 között a Jobbik országgyűlési képviselője volt, kiábrándult a pártból, az úgynevezett néppártosodás számára is meghökkentő volt, így részletesen beszélt a műsorban a Jobbik meghasonlásáról és lejtmenetéről, amihez Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd is hozzátette a magáét. Végül a szombaton műsorra kerülő Pesti Riporter adásából is idézett Szabó Gergő, aki Józsefvárosban forgatott, a szebb napokat látott kerületben ugyanis óriási a káosz, amit Pikó és társasága bő egy év alatt hozott össze. Romló közbiztonság és köztisztaság jellemzi Józsefvárost, miközben Pikó András legnagyobb gondja, hogy a drogos balhéiről is híres szélsőbaloldali szórakozóhely, az Auróra továbbra is nyitva lehessen. Már a korábban a kampányt támogató baloldaliak is elfordulnak a kerület vezetésétől, azonban Erőss Gábornak, a Párbeszéd alpolgármesterének így is csak a visszamutogatásra és demagóg szólamokra futja, amit a srácok ugyancsak keresetlen szavakkal tárgyaltak ki. Nézzétek meg a mostani adásunkat is, nem bánjátok meg, mert pörgős, sok témát felölelő és szókimondó Karanténvlogot láthattok!
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?