joe biden
Megszavazták Biden közel kétbillió dolláros koronavírus-csomagját
Az amerikai törvényhozás alsóháza elfogadta Joe Biden 1900 milliárd dolláros koronavírus-mentőcsomagját. A republikánus képviselők mindegyike, valamint két demokrata is a túlzott összegű törvényjavaslat ellen szavazott.Biden kiáll Ukrajna mellett és felelősségre vonással fenyegeti Moszkvát
Az új washingtoni kormány felülvizsgálatot indított az Oroszországra, Kínára és más területekre vonatkozó amerikai politikát illetően. Az Egyesült Államok felelősségre fogja vonni Oroszországot a nemzetközi jogilag még Ukrajnához tartozó Krím-félsziget hét évvel ezelőtti annektálása miatt – szögezte le csütörtöki közleményében a washingtoni Fehér Ház. Joe Biden azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok nem ismeri el és soha nem is fogja elismerni a félsziget Oroszország általi bekebelezését.Biden egymás után törli el Trump rendeleteit
Úgy tűnik, Joe Biden célja az, hogy teljes egészében eltörölje az előző adminisztráció eredményeit. Az új elnök csak szerdán négy újabb rendeletet törölt el, többek közt egy olyat, amely megtiltotta a zöldkártyáért folyamodók egy részének belépését, illetve egy olyat, amely felfüggesztette az anarchista városok szövetségi finanszírozását.Megvan, ki Biden szövetségese Kína ellen a klímaváltozás enyhítése érdekében
Joe Biden, mint új amerikai elnök és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök megtartotta kedden első kétoldalú tárgyalását – a koronavírus-járvány miatt internetes távkapcsolaton keresztül –, és megállapodott abban, hogy a két ország közös erővel lép fel Kína károsnak ítélt törekvéseivel szemben és a klímaváltozás enyhítése érdekében.A menedékkérők egyelőre nem léphetnek be Mexikóból az Egyesült Államokba
Az Egyesült Államok váratlanul felfüggesztette hétfőn azt a tervet, miszerint bevándorlási politikájának irányváltása jegyében újra lehetővé teszi a menedékjogért folyamodók belépését Mexikóból az országba bírósági meghallgatásuk és ügyük elbírálása idejére - jelentette a Reuters hírügynökség a belbiztonsági minisztérium közleménye alapján.Mióta beiktatták Bident, nem tartja veszélyesnek a videójátékokat, a fejlesztő pedig már nem kis görény
Az elnökjelölti kampányban Joe Biden nem túl barátságos hangnemben beszélt az egyébként hatalmas bevételt jelentő videójátékok világáról. Azonban mióta elnök lett, változott a véleménye a gigantikus iparágról, olyannyira, hogy unokájával, Naomival is szívesen tölti a szabadidejét a vibráló monitor előtt.Biden ismét a demokráciáért aggódik
Meg kell védeni, meg kell erősíteni és meg kell újítani a demokráciát, amely sok helyütt támadás alatt áll, így Európában és az Egyesült Államokban is – mondta Joe Biden amerikai elnök pénteken, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) online fórumán.A Biden-kormányzat lehetővé teszi, hogy a menedékkérők ismét belépjenek az Egyesült Államokba
Az Egyesült Államok bevándorlási politikájának irányváltása jegyében az új amerikai kormányzat péntektől újra lehetővé teszi, hogy a menedékjogért folyamodók bírósági meghallgatásuk és ügyük elbírálása idejére belépjenek az országba – közölte a washingtoni Fehér Ház. Joe Biden elnök kormánya e lépéssel szakít az előző elnök, a republikánus Donald Trump korlátozó bevándorlási politikájával.Első alkalommal beszélt egymással Biden és Netanjahu
Megválasztása óta első alkalommal folytatott beszélgetést Joe Biden amerikai elnök Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel. Netanjahu Twitter-üzenetében azt írta, hogy nagyjából egyórányi, nagyon baráti és meleg hangvételű telefonbeszélgetést folytattak.Ajánljuk még














