joe biden
A Biden-adminisztráció máris rátámadt Magyarországra
Nem váratott sokáig magára az új amerikai kabinet első kioktatása hazánk ellen. A Médiatanács napokban meghozott döntése értelmében – amely egyelőre hátrányosan érintette a Klubrádiót – azonnal megérkezett az amerikai külügy aggodalmaskodó kinyilatkozása, amelyben a magyarországi sajtószabadságot féltik.Biden szerint Trump felmentése azt jelenti, hogy a demokrácia törékeny dolog
A demokrácia törékeny, és minden amerikainak kötelessége megvédenie az igazságot – reagált Joe Biden amerikai elnök szombat este arra, hogy a szenátus felmentette elődjét, Donald Trumpot az ellene – lázadás szítása vádjával – indított alkotmányos felelősségre vonási eljárásban. Az elnök szerint annak ellenére, hogy a szavazás nem vezetett Trump elítéléséhez, az ellene megfogalmazott vád lényege nem volt kérdéses.Irán nukleáris fegyverek magjához használatos anyagot állított elő
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség által közreadott jelentés szerint Irán fémuránt állított elő, amelyet nukleáris fegyverek magjához használnak fel. A fémurán termelését kifejezetten tiltja az Irán által 2015-ben megkötött nemzetközi megállapodás. A lépéssel Irán valószínűleg az új amerikai vezetésre próbál nyomást helyezni az ellenük hozott szankciók feloldása céljából.Óva intette az Egyesült Államokba vágyakozókat a mexikói elnök
Mexikó elnöke csütörtökön arra intette a migránsokat, ne higgyék, hogy Joe Biden elnökségével máris kinyílt az Egyesült Államok ajtaja, és óvakodjanak az embercsempészektől, akik azzal hitegetnek, hogy Washington azonnal törvényes státuszt ad a bevándorlóknak. López Obrador nemcsak mexikóiakhoz szólt figyelmeztetőn, hanem a többi latin-amerikai országból az Egyesült Államokba vágyakozókhoz is, hogy ne higgyenek az embercsempészek "rózsaszínű képet festő" szavainak.Ezt imádjuk: Joe Biden a Klubrádió miatt sírja tele a párnáját, George Clooney meg szaporábban issza a kapszulást – Itt a Pesti galeri! (Videó!)
Joe Biden amerikai elnök hajnali háromkor felkelti a feleségét, mert Bolgár György adása kezdődik a Klubrádión és most nagyon ideges a frekvencia megszüntetése miatt, George Clooney meg egyre szaporábban issza a kapszulás kávékat a nagy magyar aggódása közben – így poénkodtak a Pesti galeris srácok a PestiTV-ben a Klubrádió körüli liberális hisztivel kapcsolatban, kifejtve, hogy ez mindig így van: ha egy balos hangot leütnek egy budapeti liberális zongorán, akkor ugyanaz a hang szólal meg Párizsban és Washingtonban is. „Végre egy jó hír, Joe Biden tud magyarul és Klubrádiót hallgat, sőt, emiatt éppen a magyar kormányt fenyegeti, hogy ne merje elhallgattatni kedvenc adóját, mert különben beindítja a B-52-es nehézbombázók hajtóművét” – hangzott el a Pesti galeriben, ahol Szarvas Szilveszter, Dezse Balázs, Szabó Gergő és Szalai Szilárd, valamint a vendég, Parászka Levente nevette ki a liberális ostobaságokat. A műsorból kiderül: mindenki merészkedjen elő az atombunkeréből, mert az amerikai hadsereget éppen transzneműekkel töltik fel, egy rendes honvédség és hadsereg pedig pont úgy néz ki, mint Magyarországon. Ki ne hagyja a Pesti galerit, a PestiTV furkóklubját!Mianmari puccs – Joe Biden befagyasztatja a mianmari kormányzat egyesült államokbeli vagyonát
Az Egyesült Államok új büntetőintézkedéseket vezet be a február 1-jén Mianmarban végrehajtott katonai puccs elkövetőivel szemben – jelentette be szerdán Joe Biden amerikai elnök.Már Biden is aggódik a Klubrádióért, amelyben tegnap debütált műsorvezetőként az MSZP társelnöke
„Az Egyesült Államok, amely Biden elnök alatt ismét összpontosítani kíván a demokráciára, osztja az aggályokat a magyarországi sajtószabadság visszaszorulása miatt” – írta a hvg.hu a washingtoni külügyi tárca szóvivőjére hivatkozva. Ned Price kiemelte: ha még egy független hang kiszorul a közvitából, miután a Klubrádió elveszti a frekvenciaengedélyét, az újabb csapás volna a média sokszínűségére nézve. Arra ösztökélik a magyar kormányt, hogy támogassa a nyílt sajtóviszonyokat, tartsa fenn a jogállamot és kövesse az átláthatóság elveit. A Klubrádió egyébként tegnap is nagyon sokat tett a sokszínűségért, hiszen a magyar médiatörténetben talán először fordult elő, hogy egy párt vezetője, Kunhalmi Ágnes (az MSZP társelnöke) műsorvezetőként debütált egy állítólag független médiumban. Közben a világsajtó számos fóruma a panaszkodó klubrádiósokat és a balliberális médiaelemzőket idézi, de az nem szúrta ki a szemüket, hogy Rózsa Péter, a Klubrádió kiemelt műsorvezetője posztjában „fideszes vazallusoknak” nevezte a Fővárosi Törvényszék az ügyükben döntő bíráit, akiket szerinte Rajk Lászlóhoz hasonlóan egyszer majd „meggyilkol a rezsim”. A téma a PestiTV tegnapi Polbeat Pankráció című vitaműsorában is kiemelt helyet kapott, a videón a 12. perctől.Megkezdődött Donald Trump alkotmányos felelősségre vonási tárgyalása – Összeesküvéssel buktathatta meg a volt elnököt a baloldal
Helyi idő szerint kedden délután megkezdődött Washingtonban Donald Trump volt amerikai elnök második alkotmányos felelősségre vonási –impeachment – tárgyalása a Szenátusban. Az egykori államfő ellen a demokrata párti képviselők lázadás szítása címén emeltek vádat, a Capitolium január eleji megtámadása előtt tartott nagygyűlésen mondott gyújtó hangú beszéde miatt, amely után a demokraták által a Trump híveinek tartott tömeg megrohamozta a törvényhozás épületét. A Time Magazin egyik keddi cikkében arról írt, hogy Trump megbuktatására összeesküvést szőttek a tavalyi voksoláskor, a Time azonban ezt üdvözlendőnek tartja, mondván, az amúgy törvényellenes támadás a baloldalról érkezett. A lap szerint a demokratáknak a demokrácia mindegyik írott, és íratlan szabályát meg kellett szegni, a nyakatekert érvelés szerint ezzel mentették meg az amerikai demokráciát. Helyi sajtóhírek szerint az összeesküvést bőkezűen támogatták a Soros Györgyhöz köthető szervezetek, és jelentős összeggel támogatta „az ügyet” Mark Zuckerberg Facebook-alapító is – számolt be a fejleményekről kedd esti Híradójában az M1.Szembemennek Biden transzneműeknek kedvező rendeletével a tagállamok
Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke az elsők között hozta meg az egyik, az LMBTQ-közösségnek kedvező rendeletet. Eszerint harcolni kell a nemi identitáson és a szexuális orientáción alapuló diszkrimináció ellen. Az amerikai iskolákban a gyerekeknek pedig nem kellene azon aggódniuk, hogy bemehetnek-e az általuk választott nemnek megfelelő mosdóba, öltözőbe, vagy hogy versenyezhetnek-e a választott nemüknek megfelelő sportágban. Bidennel ellentétben a tagállamok viszont megvédenék a női sportolókat, és nem engednék a transzneműeknek, hogy együtt versenyezzenek a cisznemű társaikkal, hiszen az utóbbiak emiatt komoly hátrányba kerülnek.Ajánljuk még

















