jogállam
Most akkor Franciaországban megszűnt a jogállam? – Avagy a balosoknak mindent szabad
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök Pierre Moscovicit, korábbi szocialista parlamenti képviselőt, minisztert, a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság költségvetési és pénzügyi biztosát, baloldali pártpolitikust nevezi ki a francia számvevőszék elnökének – derül ki a Figaro cikkéből. A román származású Moscovici egy tavalyi interjúban helyeselte a Magyarország ellen indított 7-es cikkely szerinti eljárást, illetve arról beszélt, hogy a liberális demokrácia jelenti az Európai Unió jövőjét. A kinevezése azt jelenti, hogy Montesquieu hazájában haldoklik a fékek és ellensúlyok rendszere?Varga Judit: Magyarországon biztosított a jogállam
Gyorsan bebizonyosodott, hogy a Magyarország elleni jogállamisággal, veszélyhelyzettel kapcsolatos hazai és nemzetközi rágalomhadjárat alaptalan volt" - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter szerda reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Nyomozást indítottak Bolsonaro ellen a volt igazságügyi miniszter vádjai alapján
A brazil szövetségi legfelsőbb bíróság egyik bírája előzetes nyomozást rendelt el Jair Bolsonaro brazil elnök ellen, akit volt igazságügyi minisztere, Sérgio Moro azzal vádolt meg, hogy beavatkozik az igazságszolgáltatás működésébe.Varga Judit: elvárhatjuk, hogy a magyar jogállamiságért éjjel-nappal aggódók állítsák le azt a nemzetközi dezinformációs kampányt!
Az igazságügyi miniszter arra reagált, hogy vasárnap Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24) vitaműsorában elmondta, hogy nem aggódik, hiszen Magyarország eddig nem fogadott el olyan jogszabályt, amely ellenkezne az európai uniós jogrenddel. Kifejtette, a járvány kapcsán az Európai Bizottság minden tagállamban megvizsgálja, hogy az elfogadott kormányzati intézkedések nem sértik-e a jogállamiságot. Leszögezte, hogy neki, mint európai uniós vezetőnek hideg fejjel kell szemlélnie, elemeznie ezeket a dolgokat, s ez Magyarországra is vonatkozik.Kovács Zoltán helyretette Finnország korábbi budapesti nagykövetét, akinek Hitler hatalomra törése jut eszébe a magyar eseményekről
Petri Tuomi-Nikula Finnország korábbi budapesti nagykövete szerint a magyar kormány minden ok nélkül tartja fent a tömeges illegális migráció miatt bevezetett veszélyhelyzetet, a magyarországi eseményekről, a vírus elleni védekezés érdekében elfogadott törvényről pedig Hitler hatalomra kerülése jut eszébe. Erre Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, nemzetközi szóvivő hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán. Az államtitkár tételesen reagált a magyar jogállamiságot féltő megalapozatlan aggodalmakra, hamis rágalmakra.Szijjártó: a magyar emberek szabadságharcosok- Alaposan helyretette az észt köztévé műsorvezetőjét a külügyminiszter
Alaposan helyretette az észt köztévé műsorvezetőjét Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó azért volt kénytelen helyreigazítani a műsorvezetőt, mert az provokatív és demagóg módon a török és kínai autoriter rendszereket állította be a magyar politikai ideálnak. A külügyminiszter a beszélgetésről készült felvételt közösségi oldalán is megosztotta. A Facebookon úgy fogalmazott, Tallinnban eleget tettünk az észt köztévé meghívásának. Megérte, néha rendet kell tenni a fejekben.Járvány idején is a jogállamiságért aggódik az Európai Bizottság
A koronavírus-járvány okozta katasztrófa közepette is a jogállamiság vizsgálata az Európai Unió prioritása, derült ki Didier Reynders igazságügyi biztos Twitter üzenetéből, melyben arról ír, hogy az Európai Bizottság kedden összeurópai konzultációt kezdett a jogállam helyzetéről a tagállamokban. A brüsszeli testület idén ősszel fogja publikálni első értékelését mind a 27 országról, értesült a Népszava.Gyurcsányné kottájából játszik Elisa Ferreira, a kohézióért és reformokért felelős biztosjelölt is
Eseti alapon jogállamisági feltételekhez kötné a közösségi támogatások kifizetését, de nem alkalmazna erre automatikus mechanizmust Elisa Ferreira, akit a "kohézió és reformok" nevű portfólió élére jelöltek a novemberben hivatalba lépő Európai Bizottságban.Handó Tünde: Magyarország mindig jogállam volt
A jogállam Magyarországon nem 1990-ben kezdődött, az ezeréves magyar állam az adott kor színvonalán mindig jogállam volt - hangoztatta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Szuverenitás az európai igazságügyi térségben című kétnapos nemzetközi konferencia megnyitóján, hétfőn Budapesten.Ajánljuk még