jogállamiság
Nem túl bíztató az EU új jogállamisági biztosának hozzáállása, aki szerint hazánk a "szakadék szélén" áll és simán elzárná a pénzcsapokat is
Michael McGrath új kezdetet ajánl a Brüsszel és Magyarország közti feszült jogállamisági és finanszírozási vitában, de hangsúlyozta: nem fog visszariadni attól, hogy szükség esetén megvonja az országnak nyújtott uniós támogatásokat. Mindeközben elődje éppen próbálja megmagyarázni, hogy miért lottószelvényekbe fektette be a kiiktatott líbiai diktátor, Moammer Kadhafi vagyonának egy részét. Ki, mit intézett magának.Tűzfalcsoport: A 2025-ös jogállamisági jelentést is a Soros György által pénzelt NGO-k véleménye fogja meghatározni
Az Európai Bizottság a 2025-ös jogállamiságról szóló jelentés előkészítésének részeként a közelmúltban „célzott konzultációt” indított a jogállamisággal kapcsolatos fejleményekről. Az ebben való részvétel lehetősége - a megszokott módon - az NGO-k, a nemzetközi szervezetek, az uniós ügynökségek, valamint a bírói szövetségek, a civil társadalom és „más érdekelt felek” számára áll nyitva épp úgy mint korábban - írja a Tűzfalcsoport.Trump már elkezdte a mocsár lecsapolását, menesztik Soros kulcsemberét
A Law Enforcement Legal Defense Fund (LELDF) jelentése szerint 2022 óta huszonegy olyan ügyészt váltottak le, akiket a baloldali milliárdos, Soros György támogatott a radikális „büntetőjogi reform” érdekében – írja a Breitbart.Ha megfelelő helyre árusítod ki a hazádat, nem ütközik jogállami normákba | Karantén
A gusztustalan hangfelvételek korát éljük, de hiába derül ki a sok súlyos probléma, sőt bűn, ez manapság nem számít, ha jól helyezkedik a baloldali politikus. Legutóbb Magyar Péterről egy újabb gyöngyszem érkezett, amiben a pénzszórást és a nemtörődöm, pökhendi hozzáállásról kaphattunk némi ízelítőt. A sok kamuval ellentétben Magyar Péter ugyanis mintegy négyszeresét költötte a Hősök téri rendezvényére, nem 23 milliót, hanem 100 millió fölötti összeget. És mégis, eszébe se jut elbujdosni, vagy elnézést kérni és visszavonulni. A sok csodaváró pedig egyelőre kitart, hiszen ha beismernék, hogy Magyar Péterrel óriási gondok vannak, azt is beismernék, hogy velük is hasonló a baj. Amikor pedig gyűlnek a rajongók, akkor gyűlnek a keselyűk is, a híres "mikroadományozók", a külföldi ötletadók, akik iszonyatos mennyiségű pénzt öltek bele a magyarországi baloldalba, ám eddig folyamatosan felsültek. Most újra próbálkoznak, mindez látszik és hallatszik is Magyar Péter retorikáján, a magyarokat különösen megvető Manfred Weber tyúkanyó szerepe pedig tovább fésüli az egye egyértelműbb képet mutató szálakat.László András: elmarad a LIBE meghallgatása az elnökségi prioritásokról és a jogállamiságról
Nem tudtak megegyezni az ülés feltételeiről, ezért elmarad az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi (LIBE) bizottságában tartandó, a magyar elnökségi prioritásokról szóló beszámoló, illetve a vita a jogállamiság magyarországi helyzetéről - közölte László András, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerdán Brüsszelben, kicsinyes politikai bosszúnak nevezve a bizottság döntését.Tusk diktatúrájában épp bedarálják a jogállamot – Most épp az Alkotmánybíróság van soron
A lengyel parlamenti alsóház (szejm) megszavazta pénteken az alkotmánybíróság átalakítását célzó törvény szenátusi módosításait, és ezáltal a maga részéről véglegesen is elfogadta a jogszabályt.Diktátor Tusk bejelentette: már 62 ellenzéki politikust gyanúsíttatott meg
Eddig 62 személy ellen fogalmaztak meg gyanút az előző lengyel kormány elszámoltatása keretében folytatott, az állami pénzek szabálytalan felhasználásával összefüggő vizsgálatok során - közölte pénteki varsói sajtóértekezletén Donald Tusk kormányfő.Jogállamisági problémák ott vannak, ahol nem a baloldal dönt
Látom, ahogy most fennen ünneplik balosok azt, hogy a Tusk vezette Lengyelország ellen az Európai Unió befejezte a jogállamisági eljárást. Mármint, ha minden igaz, akkor a bizottság arról döntött, hogy immár semmilyen jogállamiságot érintő probléma sem maradt a lengyeleknél, piff, ez ennyi volt, nincs ott semmi néznivaló, lehet szépen újabb problémát találni. És miközben a balosok kárörvendését nézzük, mármint ami Magyarországot illeti, érdemes elgondolkozni valamin: ha van helyzet és állapot, ami azt bizonyítja, hogy mindez tisztán politikai indíttatású támadás, akkor az pontosan ez.Donald Tusk alatt már a hetes cikkely szerinti eljárásra sincs szükség
Mint ahogyan azt már mi is megírtuk, az Európai Bizottság úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért le kívánja zárni az eljárást. Ennek oka, hogy a lengyelek beléptek az Európai Ügyészségbe, valamint egy kilenc pontból álló akciótervet is letettek az asztalra, hogy milyen lépésekkel készülnek a jogállamiság helyreállítása érdekében.Ajánljuk még