jogállamiság
Az EU kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az uniós szerződések 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért le kívánja zárni az eljárást - tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.Bóka János: a jogállamisági kondicionalitási eljárásban egyértelműbb és átláthatóbb standardokra lenne szükség
Az uniós tagállamok között konszenzus van arról, hogy a jogállamisági kondicionalitási eljárásban egyértelműbb és átláthatóbb standardokra lenne szükség, és az eljárást, illetve a módszertant is ennek megfelelően át kellene alakítani - jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter kedden Brüsszelben.Az EP öt frakcióját felháborítja, hogy Magyarország védeni meri a szuverenitását
A szuverenitás védelméről szóló törvény és a széles hatáskörökkel bíró Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása sérti a szabad és tisztességes választások elvét – áll a Népszavához eljutott ötpárti határozattervezetben, amelyről a jövő héten szavaz az Európai Parlament (EP) plenáris ülése.Április elseje, vagy párhuzamos univerzum? – Věra Jourová szerint jogosan kapott Magyarország uniós forrásokat
„Magyarország a legmagasabb szintű elszigeteltségben van, de nem a jogállamiság miatt, hanem az Oroszországgal szembeni, Putyinnal kezet fogó álláspontja miatt” – vélekedett Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke a Magyar Nemzet cikke szerint. Az EUobservernek adott interjújában azt is elismerte, hogy az uniós vezetők egyre kevésbé diplomatikusan fogalmaznak Orbán „oroszbarát játékaival” kapcsolatban.Megszólalt a lelkiismeret? – Donáth Anna is elhiszi, hogy Varga Judit áldozata volt Magyar Péternek
Először Baranyi Krisztina, most Donáth Anna állt elő azzal, hogy véleménye szerint Magyar Péter valóban bántalmazta Varga Juditot. Ettől függetlenül a momentumos politkus nem engedi el azt a szálat, hogy Varga részt vett a jogállamiság felszámolásában.Jog és birodalmi kegy
A történelem nagy birodalmai olyan kisebb államalakulatokból nőttek ki, amelyekben a kor általános viszonyaihoz képest magas fokú jogbiztonság uralkodott. Ahol csak a kard törvénye létezett, mindig legfeljebb ideig-óráig tudott fennmaradni a birodalom, bármilyen hatalmas is volt összeomlása előtt. Görögországban a (viszonylag szűk körű) demokrácia, Perzsiában a vallásszabadság, Rómában pedig a római jog volt az, ami egy nagy kultúra alapjainak megszilárdulását lehetővé tette. Amikor ezeket a jogokat felváltotta a birodalmi kegy, még a látszólagos progresszió is a hanyatlás magjait rejtette magában. Most úgy örülhetünk egyes államok határvédelemhez való jogának birodalmi kegyként való elismerésének, mint annak, hogy Pilátus elenged egy rabot a börtönből.Hidvéghi Balázs: a brüsszeli jogállamisági cirkusznak véget kell vetni
Teljesen hibás megközelítés, hogy Brüsszel politikai és morális vitákat jogi vitának álcáz és mindenféle szankciókkal sújtja azokat, akik a hagyományos értékeket védik - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a Facebook-oldalán közzétett videóban.Az EP szerint az EU egész területén veszélyben van a demokrácia és a jogállamiság
Az Európai Parlament elfogadta szerdai strasbourgi plenáris ülésén az Európai Bizottság 2023-as jogállamisági jelentéséről szóló saját jelentését, és eszerint az Európai Unió egész területén veszélyben vannak az alapvető jogok, a demokrácia és a jogállamiság, mégis ezek védelmében a bizottság nem cselekszik kellőképpen.Hidvéghi Balázs: Brüsszel hagyjon fel a radikális baloldali ideológia agresszív terjesztésével
Brüsszelnek abba kell hagynia a radikális baloldali ideológia agresszív terjesztését, ez ugyanis tönkreteszi a tagállamok közötti együttműködés lehetőségeit - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Strasbourgban, az uniós parlament plenáris ülésének a 2023-as jogállamisági jelentésről folytatott vitáját követően szerdán.Ajánljuk még