judith sargentini
Melegebb éghajlatra küldték a hollandok a győzelemmel dicsekvő Sargentinit
Hollandul küldték el melegebb éghajlatra Judith Sargentinit a Twitteren. A LIBE bizottság sztárliberálisa, Soros György szövetségese a közösségi oldalon próbált dicsekedni azzal, hogy a bizottság az általa készített “jelentés” alapján hétfőn megszavazta, hogy Magyarország bizony nem jogállam, arra azonban nem számított, hogy követői közül sokan hazánk oldalán állnak, róla pedig megvan a sarkos véleményük. Ezeknek szerencsére kommentek formájában hangot is adtak.Nemzetközi jogász: nem volt sem elfogulatlan, sem tárgyilagos az eljárás
Nem lehet azt mondani, hogy elfogulatlan, tárgyilagos vagy pártatlan lett volna a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentés elfogadása az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) - mondta Tóth Norbert nemzetközi jogász kedden az M1 aktuális csatornán."A magyar kormány politikájának a megváltoztatása a cél" - Sargentininek örömet okoz hazánk megbüntetése
A Magyarország ellen zajló brüsszeli hadjáratnak semmi köze nincs az uniós joghoz. A most elfogadott jelentés politikailag instruált, szubjektív és inkorrekt. Ami mégis biztató az őszi plenáris ülésre nézve, hogy ezt a vádiratot nem sikerült nagy többséggel elfogadtatni, mert ha egy baloldali bizottságban nem volt kétharmados a döntés, akkor talán a plenárison sem lesz többségük - mondta a Sargentini-jelentés bizottsági elfogadása után Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti képviselője. A jelentéstevő holland zöldpárt képviselő is válaszolt a magyar újságírók kérdéseire. Judith Sargentini elégedett. Szerinte biztató a szavazás eredménye, hiszen azt többséggel elfogadták. A politikus szerint lépésről lépésre haladnak a cél felé, ami magyar kormány politikájának megváltoztatása."Magyarországot meg kell büntetni" - Megszavazták a Sargentini-jelentést
Meglepetést az eredmény tekintetében nem hozott a Sargentini-jelentés szavazása a LIBE bizottságban. Az annál inkább, hogy ilyen jelentős magyar és külföldi érdeklődés mellett zajlott a szavazás. Több bizottsági tag, például a belga Guy Verhofstadt, és az osztrák Othmar Karas Twitter-üzenetben előre kinyilvánította, hogy "meg kell védeni az EU alapelveit" és "meg kell büntetni Magyarországot", "el kell indítani Magyarország ellen a 7-es cikkely szerinti eljárást". Érdekesség, hogy a magyar képviselők közül Niedermüller Péter nem vett részt a hazánkról szóló LIBE bizottsági ülésen, helyette inkább Budapesten tartott sajtótájékoztatót.Elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet! - Ma szavaznak Brüsszelben Sargentini hazánkat büntető hazugsággyűjteményéről
Ma szavaz az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottság a Magyarország jogállamisága kapcsán készült Sargentini-jelentésről. A holland migrációpárti képviselő április közepén ismertette a hazánkról elkészített anyagot, amelyet azóta az alkotmánymódosítás és a Stop Soros törvénycsomag elfogadása okán ki is egészített. A jelentés azt hivatott bemutatni, persze kizárólag az ellenzéki sajtóhírekre és a Soroshoz köthető NGO-k Brüsszelig érő aggódó hangjára alapozva, hogy Magyarországon üldözik a szabad sajtót, a civilszervezeteket és bevándorlókat, melyekre diktatórikus eszközökkel törvényeket is alkottak, sárba tiporva a jogállamiságot. Éppen ezért Magyarország ellen, mint uniós kötelezettségei aló kibújó tagállam ellen el kell indítani a 7-es cikkely szerinti eljárást, amely akár a legsúlyosabb szankcióval, szavazati jogunk felfüggesztésével is járhat. Kétség nem fér ahhoz, hogy a LIBE bizottság, amelynek tagjai képtelenek elfogadni, hogy Magyarország nemet mondott a kötelező betelepítésre, meg fogja a szavazni a Sargentini-jelentést. Ennek azonban nincs jelentősége, ugyanis következménye sem lehet, egészen addig, amíg az összes tagállam nem ért egyet Magyarország megbüntetésével. Ennek az esélye pedig a V4-ek összetartó és egybehangzó uniós és migrációs politikája okán gyakorlatilag nulla.Gulyás Gergely: A Sargentinik az európai közösségek sírásói (videóval)
"Konszenzusos álláspont a magyar országgyűlésben, hogy uniós tagságunkat nemzeti érdeknek tekintjük. A kormány azonban az uniós tagság fontossága melletti kiállás mellett úgy érzi, hogy kötelessége a nemzeti érdekek mellett is kiállni, ezért a jövőben is meg fogjuk fogalmazni az észrevételeinket, kritikáinkat" - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterjelölt az európai ügyek bizottsága előtti meghallgatásán. Hozzátette, jelen pillanatban is olyan ügyek vannak az Európai Parlament előtt amelyek meghatározzák Magyarország jövőjét. Az ellenzéki képviselők többek közt a Magyarország ellen indult kötelezettségszegési eljárásról és a Sargentini-jelentésről kérdezték a miniszterjelöltet. Bana Tibor a jobbik képviselője arra is utalást tett, hogy a jelentés indokolná, hogy a magyar kormány elmozduljon irányába. Judith Sargentiniről és jelentéséről Gulyás Gergely azt mondta, "a Sargentinik az európai közösségek sírásói". A Miniszterelnökséget vezető miniszterjelölt a meghallgatást követően uniós és aktuális ügyekben interjút adott a PestiSrácok.hu-nak.Ajánljuk még

















