jutalékos rendszer
Városháza-gate: nem tudta érdemben cáfolni a jutalékos rendszer létezését a vizsgálóbizottság
Utolsó ülését tartotta hétfőn délelőtt a fővárosi Városháza feltételezett eladását vizsgáló bizottság, amelynek a mai nappal lejárt meghosszabbított mandátuma is, amelyet eredetileg csupán két hétre szavazott meg a baloldali többségű fővárosi közgyűlés. Az ülés során a bal- és jobboldali képviselők két külön jelentéssel álltak elő, amelyeket a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszt a bizottság. A Kovács Péter által jegyzett összefoglaló szerint a bizottság nem tudta érdemben cáfolni a Városházán működő jutalékos rendszert, a baloldali összefoglaló szerint pedig nincs semmi látnivaló, és már az oroszok sem akarták megvenni a hivatal épületét. A testület ülésének végén szavazott a bizottság munkáját összefoglaló két, párhuzamos javaslatról: a baloldali többség Soproni Tamás összefoglalóját fogadta el, így az fog a bizottság elé kerülni.Tessék, csak tessék, eladó a Városháza! – Orosz, amerikai és olasz befektetőknek is eladásra kínálták a főváros legdrágább épületét
Orosz, olasz és amerikai befektetőknek is eladták volna a budapesti Városházát Karácsonyék, azonban a szóba került üzleti körök végül elálltak a vásárlástól. Sajtóinformációk szerint azért hiúsult meg az üzlet, mert a közvetítő túl sok jutalékot kért. A befektetők szerint Berki Zsolt kétmilliárd forintnyi jutalékot kért, amelyet az amerikai befektetők sokalltak, ezért visszaléptek.Városháza-gate – Tordai Csaba badarságnak nevezte, hogy minden szerződést megvizsgál, ami Karácsony Gergelytől jön (Videó!)
A Fővárosi Közgyűlés által a Városháza-ügyben létrehozott vizsgálóbizottság hétfőn meghallgatta Tordai Csabát, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) Zrt. igazgatósági elnökét, aki badarságnak nevezte, hogy minden, a főpolgármestertől kimenő szerződést megvizsgálna és személyesen hagyna jóvá. Karácsony Gergely nem vett részt az ülésen; ígérete szerint majd január közepén részt vesz az eljárásban. Tarlós István szerint nem az ingatlanértékesítés a fő kérdés, hanem az a rendszer, ami most működik. Zugló polgármestere, Horváth Csaba a jutalékos rendszerről szóló dokumentumokat hiányolta. Bokor Gábor kollégánk a Pesti TV Pesti Riporter című műsorának forgatott a vizsgálóbizottság hétfői üléséről, fenti videónkban annak összefoglalója tekinthető meg.Budai Gyula feljelentést tett a kelenföldi városközpont ügyében
Most már jól látható az a jutalékos rendszerrel működő hálózat, amely a fővárosi ingatlanokat igyekszik értékesíteni – jelentette ki Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő Kelenföldön tartott sajtótájékoztatóján. Szerinte Újbudán is e hálózat tagjai bukkannak fel, ugyanis a kerület DK-s vezetése és a főváros pályázat útján értékesíteni akarja a Kelenföld-városközpontban álló szolgáltatóházat.Több százmilliós haszonra tehetett szert a fővárosi ingatlanmutyi egyik vevője
Az úgynevezett jutalékos rendszerben működtetett fővárosi ingatlanmutyi egyik szereplője rögtön dupla áron próbált túladni egy 256 millió forintért megvásárolt telken. Anonymus legújabb felvételén az álarcos alak 13 olyan ingatlant nevezett meg, amelyeken fű alatt adhatott tovább a főváros. Az Istenhegyi úti 844 négyzetméteres telek is korrupciós módon cserélhetett gazdát – számolt be a Magyar Nemzet.Már a pályáztatás előtt döntöttek a Kelenföld Városközpont sorsáról?
Információink szerint az Óbuda Group nevű tervező, mérnöki szolgáltató és projektmenedzsment vállalat máris megkezdte a Kelenföld Városközpont épületének helyére tervezett kilencemeletes toronyház tervezését. A jelenlegi épület eladására kiírt pályázat körül hetek óta áll a bál, az üzlethelyiségek bérlői és a helyi lakosok tiltakoznak ellene, a XI. kerület vezetése pedig kerüli velük a nyílt párbeszédet, mellébeszél és hitegeti őket, de csakis szóban. Írásba adni semmit sem hajlandó. Úgy látszik, nem ok nélkül. László Imre kerületi polgármester ismeretlen okból tartja a hátát a jutalékosztogatásról elhíresült Fővárosi Önkormányzat legújabb ingatlaneladási bulijáért.A Riporter buktatta le Karácsonyék, Bajnaiék fővárosi jutalékszedőjének városházi ügyintézőjét – Szarvas Szilveszter oknyomozó riportja
Bajnai Gordon üzletel és kever, hű harcostársa, a baloldali pénzember Gansperger Gyula fővárosi ingatlant vesz, Berki Zsolt jutalékot szed, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes jutalékos rendszert működtethet a fővárosban, Karácsony Gergely pedig nyakig sáros – az Anonymus segítségével rántotta le a leplet A Riporter a budapesti ingatlanmutyikról, a Városháza eladási tervéről és arról, hogy Bajnai Gordonnal a 2000-es évek maffiamódszerei tértek vissza a fővárosba.XXI. Század Intézet: a Városháza-ügyben önmaguk paródiájává válnak a baloldali politikusok
Miután három hétig semmi kézzelfogható magyarázatot nem tudott adni Karácsony Gergely és a baloldal a Városháza épületének eladása ügyében, a korábbi kommunikációs technikák egybegyúrásával újabb próbálkozást tett Márki-Zay Péter és a főpolgármester. Ezúttal azt állítják, hogy valójában a Fidesz akarta megvenni a Városháza épületét, az orosz elnök segítségével. Ez azonban már egyre inkább parodisztikus magyarázkodásnak számít, ráadásul az így is egyre rosszabb népszerűségi mutatókat produkáló Márki-Zay Péter is magára húzta ezt az igen negatív ügyet – hangsúlyozta legújabb videoelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője arról is beszélt, hogy a főpolgármester igyekszik a szőnyeg alá söpörni a fővárosi korrupciós ügyet, de ez nehezen fog menni neki, hiszen a rendőrség is nyomozást indított, ráadásul újabb hangfelvétel látott napvilágot, ami egyértelművé teszi a „jutalékos” rendszer működését.Titkos levelezés került Budai Gyula birtokába: további négy ingatlant mutyizhatott el "jutalékos rendszerben" a főváros
Bizalmas hangvételű, titkos levelezés került Budai Gyula birtokába a Budapest Főváros Városi Vagyonkezelő Zrt. ügyintézője és Berki Zsolt között, aki a korábban Anonymus által nyilvánosságra hozott hangfelvételek szerint egyfajta jutalékos rendszerben kívülről segíti a Fővárosi Önkormányzat ingatlanjainak értékesítését. A városháza eladása ugyan még csak előkészítés alatt lehetett, két másik ingatlan a Nagytétényi és a Bécsi úton a hangfelvételek tanúsága szerint úgy cserélt tulajdonost, hogy súlyos pénzek csúsztak közben a zsebekbe. A Fidesz országgyűlési képviselőjéhez került levelezésben még négy ingatlan eladását egyeztette le a fővárosi vagyonkezelő munkatársa és Berki. Budai Gyula újabb büntetőfeljelentést tett. Közben, ahogy arról beszámoltunk, a Nemzeti Nyomozó Iroda a múlt héten már elrendelte a nyomozást – jelen állás szerint nemcsak az ordenáré hazudozás, hanem a befolyással üzérkedés, vesztegetés és hűtlen kezelés bűncselekmények sora is Karácsonyékra éghet.Ajánljuk még