kábítószer-kereskedelem
Droglabort számolt fel a rendőrség
Droglabort számoltak fel közös akciójukban a budapesti és a miskolci rendőrök. Két dílert vettek őrizetbe és öt luxusautót, valamint huszonegymillió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök az akció során. A gyanú szerint az elkövetők álnéven bérelt lakást használtak a kábítószer előállításához és tárolásához.Két drogdílert vettek őrizetbe Budapesten
Őrizetbe vettek a rendőrök két drogdílert, akinél az ellenőrzéskor és a házkutatáskor több, mint egy kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön.Kábítószer-kereskedő csoport tagjai ellen emeltek vádat Somogyban
Vádat emelt az ügyészség egy kábítószer-kereskedő csoport hat tagja ellen, a vádhatóság szerint a társaság kereskedői-fogyasztói láncolatot kiépítve számos embert látott el droggal Kaposváron és környékén – tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-t. Az ügy elsőrendű vádlottja egy huszonhét éves férfi, aki 2017-től kezdett nagyobb mennyiségű marihuánát beszerezni, amelyből saját igényei kielégítése mellett ellátta ismerőseit is. Idővel viszonteladói hálózat épült ki alatta a saját fogyasztásukon kívül továbbértékesítésre is vásárlókból. A férfi így mintegy két és fél kilogramm marihuánát értékesített és hatmillió forint bevételre tett szert.Rajtaütéskor több száz extasyt dobtak át a szomszédhoz, de a nyomozók megtalálták a csomagot
Egy dunaharaszti, egy halásztelki és egy szigethalmi férfivel szemben folyik nyomozás kábítószer-kereskedelem miatt, míg további hét főt kábítószer birtoklásával gyanúsítanak. A több helyszínen, több időben történt kutatások alkalmával a rendőrök nagy mennyiségű extasytablettát, ketamint, marihuanát és közel félmillió forint készpénzt foglaltak le.Letartóztatták a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított nigériai férfit
A gyanú szerint többféle kábítószerrel kereskedett Budapesten egy nigériai állampolgár, a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján letartóztatásba helyezték – fogalmaz a Fővárosi Főügyészség közleményében.Őrizetbe vettek egy határrendészt kábítószer-kereskedelem miatt
Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt indított nyomozást a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy határrendész ellen, akinek az autójában kábítószernek minősülő anyagot találtak – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken.Elítélték a kábító hatású anyagokkal kereskedő makói házaspárt
Jogerősen hat év börtön-, illetve fegyházbüntetéssel sújtott pénteken a Szegedi Ítélőtábla egy makói házaspárt, amelynek tagjai éveken át árusítottak különböző kábító hatású anyagokat otthonukban. A bíróság bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat. A férfinak börtönben, feleségének fegyházban kell letöltenie büntetését.Ajánljuk még
















