kábítószer-kereskedelem
Kábítószer-kereskedelem és zsarolás: ismerőseinek árulhatta a drogot az MSZP volt óbudai képviselője
Decemberben folytatódik az MSZP egykori óbudai önkormányzati képviselője, Simonka Csaba büntetőpere a bíróságon. A szocialista politikust a nyomozó ügyészek 2017 végén zsarolással, ügyvédi visszaéléssel és kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították, majd vádolták meg. Ha a bíróság megállapítja Simonka bűnösségét, hosszú évekre rács mögé kerülhet a vád szerint a barátait droggal ellátó politikus.Lebuktattak egy kábítószer-terjesztő hálózatot Szegeden
Kábítószer-terjesztő hálózatot számoltak fel a rendőrök Szegeden, a férfiak elsősorban amfetamint árusítottak csaknem egy éven át – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.Vádat emeltek az albán drogcsempész ellen Szegeden
Vádat emeltek egy albán férfi ellen, aki százmillió forint értékű kokaint próbált Belgiumból Magyarországon keresztül hazájába csempészni tavaly decemberben – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség csütörtökön.Kannabiszültetvényt számoltak fel a XXII. kerületben (VIDEÓ)
A XXII. kerületi rendőrök információi alapján ütöttek rajta egy kábítószer-termesztőn egy újbudai pincészetben. A nyomozás szerint a 42 éves férfi édesanyja gombapincészetét használta arra, hogy rejtve maradjon kannabiszültetvénye. A rendőrök a férfi elfogására a Terrorelhárítási Központ egységeit kérték fel, mert az adatgyűjtések során megállapították, hogy a férfi sportlövőként tartási engedéllyel rendelkezik több maroklőfegyverre.Egyszerre tizenöt helyszínen csapott le a rendőrség kábítószerrel kereskedő fiatalokra
Összesen tizenöt helyszínen csapott le a rendőrség egy húsz főből álló, kábítószer-kereskedéssel foglalkozó bandára, akik nem túl szokványos módon chatszobás közösségen belül folytatták tevékenységüket. A kábítószer beszerzését neten keresztül bonyolították, a külföldi eladókkal személyesen nem találkoztak, és az általuk megrendelt kábítószer futárszolgálat útján jutott el hozzájuk, majd azt egymás között a chatszobában egyeztetve folyamatosan adták-vették. Az volt az illúziójuk, hogy mindez a hatóságok előtt rejtve maradhat. Tévedtek. Erre akkor jöttek rá, amikor 2020. november 20-án hajnalban rendőrök ébresztették őket.Akciófilmbe illő jelenetek Velencén
Menekülés közben elsodort autójával egy rendőrt egy drogdíler Velencén. A rendőrség emberei kilőtték a férfi kocsijának kerekét, hogy megállásra kényszerítsék, majd több kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak a járműben.Tizenegy éven át termesztett marihuánát a kertjében egy somogyi férfi
Tizenegy éven keresztül termesztett marihuánát a kertjében egy Marcali környékén élő férfi a Somogy Megyei Főügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellene.Több, mint ötvenötmillió forint értékű speedet foglalt le a rendőrség Kőbányán
Több, mint ötvenötmillió forint értékű speedet foglaltak le a rendőrök múlt szombaton két kőbányai helyszínen. A gyanú szerint egy negyvennégy éves férfi és negyvennyolc éves társa egy kőbányai lakásban akart kábítószerlabort üzemeltetni – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerda reggel a police.hu oldalon.Ajánljuk még
















