kanada
Több mint kétmillió liter nyersolaj szivárgott ki az Egyesült Államokban a Keystone-vezetékből
Mintegy 2,2 millió liter nyersolaj szivárgott ki az Egyesült Államok és Kanada között elnyúló Keystone-vezetékből, a kifolyt mennyiségből egy olimpiai úszómedencét is meg lehetne tölteni – közölték a szövetségi hatóságok magyar idő szerint szombat hajnalban. A szivárgást először szerdán, egy folyóban észlelték.Fantasztikus izgalmak után Marokkó csoportelső, a belső viszályok által széteső belgák pedig meglepetésre már most búcsúznak!
Talán az eddigi legizgalmasabb csoportzárót láthattuk a katari vb F csoportjában. Marokkó legyőzte Kanadát is, míg a tornán végig szárnyaszegetten játszó Belgium ma sem tudott megújulni, így bekövetkezett az, amire előzetesen alighanem csak kevesen fogadtak: a világranglista-második Belgium kiesett, míg a sötét lónak tekintett Marokkó csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe.Horvátország most ért oda a vébére, és ezzel egyből hazaküldte Kanadát
Ha leírta valaki a horvátokat, az korán tette, mert Modrićék ma megmutatták, hogy változatlanul mesterei a kreatív futballnak. Kanada sok drukkert szerzett magának a belgák elleni bátor, nyílt játékával, de most kénytelen volt mélyen meghajolni a játéktudásban egyértelműen fölötte álló ellenféllel szemben. Háromra szűkült az F csoport továbbjutásra pályázó mezőnye, dráma biztosan lesz még az utolsó fordulóban.Laza edzőmeccs a spanyoloktól, álomfutball Kanadától a ma esti meccseken
Két európai nagycsapat fellépése volt a ma esti program része a katari labdarúgó-világbajnokságon. Elsőként Spanyolország, majd pedig Belgium lépett pályára. Közös a két csapatban az, hogy a végső győzelemre is esélyes válogatottak közé tartoznak, és az is, hogy első csoportmeccsükön – ahol mindketten amerikai ellenféllel mérkőztek – győzelmet várt tőlük a nagyérdemű. Végül mindkét meccsen érvényesült a papírforma, mégis ott feszül a világegyetem a spanyolok és a belgák győzelme között.Hszi Csin-ping kiosztotta Trudeau-t, majd undorodva távozott (Videó)
A kanadai miniszterelnök azt próbálta magyarázni, hogy ő hisz az őszinte és nyílt párbeszédben, és a jövőben is erre törekszik majd Kínával, de lesznek, amikben nem értenek egyet - írja a Mandiner.Novák: Magyarország feladata a felelősségvállalás, a diaszpórában élő magyaroké magyarságuk megőrzése
A diaszpórában élők és az anyaország összetartozása felelősség is mindkét fél számára – hangsúlyozta a köztársasági elnök helyi idő szerint vasárnap Torontóban, az Első Magyar Református Egyház új templomának és közösségi központjának megnyitóján.Novák Katalin Kanadában járt
A magyarokat szeretik és elismerik Kanada Ontario tartományában, az itteni magyar közösség pedig ugyanúgy számíthat Magyarországra, mint Kanadára – jelentette ki a köztársasági elnök szombaton, Torontóban, ahol részt vett a Magyar örökség hónapjának záróestéjén.Újabb fontos elismerést kapott Karikó Katalin
Kanada legrangosabb orvosbiológiai kitüntetését, a Canada Gairdner International Awards-ot kapta Karikó Katalin, valamint két kutatótársa, Drew Weissman és Pieter Cullis Torontóban csütörtökön. A Gairdner Alapítvány (Gairdner Foundation) nemzetközi díját az mRNS technológia kifejlesztésében végzett munkájáért ítélték idén a magyar kutatónak.Túl sok a fehér a jégkorongban és a nemzeti parkok is alapvetően rasszisták
Javában zajlik a jégkorong szezon (sokunk nagy örömére), és miközben itthon nagykabátban, hideg sörrel szurkolhatunk önfeledten kedvenc csapatainknak, a tengerentúlon, az NHL, “nyilván önszántából és nem az NGO-k nyomására" egy minden részletre kiterjedő hivatalos tanulmány közölt arról, hogy a hokiban sajnos túl sok a fehér, keresztény, heteroszexuális játékos, sőt, a jégkorong-bizniszben dolgozók nagy része is fehér. Ez természetesen nagyon bántja az NHL-t, és a játékosokat is, akik arról is nyilatkozatot tettek, hogy a feketékért korcsolyáznak tulajdonképpen minden alkalommal, illetve minden gól az elnyomott szexuális orientációkért repül be a kapuba, és azt is megígérték, a jövőben mindent megtesznek azért, hogy minden megváltozzon.Ajánljuk még

















