karácsony gergely
Már Gyurcsányék is választ várnak Karácsonytól – Honnan származnak a százmilliós összegek?
Karácsony Gergely egyesülete, a 99 Mozgalom a 2021-es évet vesztességgel zárta, de tavaly az „adománygyűjtő dobozokban” 22,6 millió forint maradt. Az egyesület éves pénzügyi beszámolóiban keveredik a támogatás és az adomány megnevezés, és a korábban ismertnél mintegy százmillió forinttal nagyobb pénzmozgásról vallanak – számolt be a Magyar Nemzet.Az LMP is kihátrálhat a főpolgármester mögül – Karácsony Gergelynek el kell számolnia a kampánytámogatással (Videó)
Ahogy hullanak ki az ellenzék külföldi kampányfinanszírozásának csontvázai a szekrényből, a baloldal híres összefogása az enyészetévé vált, annak képviselői pedig egymást túllicitálva próbálják bemártani a másikat, reménykedve a politikai túlélésben. Miután végigsöpörte a nyilvánosságot Márki-Zay Péter 3 milliárdos amerikai kampányfinanszírozása, melegváltásban érkezett Karácsony Gergely és a 99 Mozgalom, amely 506 millió forintnyi "mikroadományt" gyűjtött össze – fontban, euróban és végül, ámde nem utolsó sorban forintban. Jakab Péter előremenekült és pártjának mostani vezetőségét okolta a baloldal kampányfinanszírozásának átláthatatlansága miatt, míg Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke felszólította Karácsony Gergelyt, hogy számoljon el a fontokkal és eurókkal, máskülönben akár a Párbeszédhez képest már majdnem releváns szavazótáborral rendelkező LMP támogatása is kétségessé válhat. Mindez azért is lehet érdekes, mert a Jobbik már korábban jelezte: nem szívesen támogatná Karácsony Gergelyt.Öt pontban Karácsony botrányáról
Nagyon csúnya történet van kibontakozóban Karácsony Gergely körül. A Nemzeti Információs Központ múlt hétfőn titkosítás alól feloldott jelentése alapján nagyon úgy fest, hogy Karácsony 506 millió forintnyi készpénzben a bankba bevitt „támogatásokból” finanszírozta a tavalyelőtti kampányát.Már megint nem szülnek a feminácik – Mérő Vera ismét áldozat – The Fair Right (videó)
Ha valaki járt mostanában Mérő Vera oldalán, az bizonyára találkozott azzal a szokatlan, leginkább egy magányos állólámpára emlékeztető jelmezzel, amit Magyarország kedvenc főállású férfigyűlölője öltött magára. Mérő Vera piros kardigánban, egy A4-es lappal a fején kijelentette, hogy a magyar kormány megint elnyomja a nőket, majd arra kérte a sikeresen fanatizált követőit, hogy ők is fotózzák le magukat állólámpának öltözve. Az önálló gondolatok hívei ezúttal egy filmből vették az ötletet, ahol a szexuálisan kizsákmányolt és szülésre kényszerített nőknek ezt az egyenruhát kellett viselniük. Brit tudósok továbbra is kutatják, hogy a Mérő Vera által kritizált csok minimális szigorítása miként állítható párhuzamba a filmbéli nők szülésre való kényszerítésével, de eddig még nem jutottak eredményre. Annak ellenére, hogy a Mérő Vera fejében pattogó gondolatokról egy egész szemináriumra való anyagot lehetne írni, mi úgy döntöttünk, hogy másról is beszélgetünk. Így került szóba Karácsony Gergely láthatatlan adománygyűjtő doboza, Prigozsin lázadása, illetve a Harry Potter és a Twitter új szitokszava (nem, ez nem egy új kötet). Nézzétek meg a teljes videót!Karácsony Gergely az Árpád hídon elgázolt biciklis halálából is politikai tőkét kovácsolna
Ízléstelen politikai vádaskodásba kezdett közösségi oldalán Karácsony Gergely főpolgármester az Árpád hídon péntek éjszaka történt tragikus baleset kapcsán.A szokásos „fideszezéssel” válaszolt Bajnai Gordon a nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentésre
Június utolsó hetének elején hozták nyilvánosságra a Nemzeti Információs Központ (NIK) legfrissebb, minden előzőnél hosszabb jelentését a kormányt leváltani akaró ellenzéki összefogás 2022-es kampányáról, illetve annak finanszírozásáról. Erre reagált most Bajnai Gordon Facebook-oldalán, akit a jelentésben többször emlegetnek. Azt írja, a sejtetések ellenére a jelentésben bemutatott ügyletekben nem vett részt, azokról érdemi és közvetlen információi nincsenek. Hozzáteszi: egyetlen kisebbségi tulajdonrészen kívül a bemutatott szervezeteket sem nagyon ismeri belülről.Ifj. Lomnici Zoltán: pénzmosást követ el, ha valaki bűncselekményből származó vagyont rejt el vagy annak eredetét leplezi
A nyomozóhatóság, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is vizsgálódhat a Karácsony Gergely főpolgármester mozgalmához érkezett, "tisztázatlan eredetű" több mint félmilliárd forint ügyében – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatornán szombat este.Kocsis Máté: világos, hogy Karácsony Gergely pénzmosási ügybe keveredett
Világosan látszik, hogy Karácsony Gergely 2021-ben belekeveredett egy pénzmosási ügybe, és Karácsony Gergelyt most már pénzmosási ügyekre is használják Gyurcsányék – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Meg vagyunk mentve: Gyurcsány megígérte, hogy visszaadja a haza elárult és elvesztegetett becsületét (Karanténvlog)
Az egyik legszánalmasabb Fővárosi Közgyűlésén jártunk szerdán, ahol a baloldali politikusok úgy menekültek előlünk és a kellemetlen mikroadományokat firtató kérdések elől, mint ördög a szenteltvíztartótól. Természetesen a válaszok semmitmondóak voltak, a mindenhez is értő polihisztorok most szerényen a háttérbe vonultak és csodálkoztak, hogy mi is a kérdés. A Karantén visszaidézte Karácsony Gergely egy rendkívül pimasz mondatát is, hiszen a főpolgármester nyeglén kijelentette, hogy úgyis megnyeri jövőre a választást. Ezen kívül foglalkoztunk Molnár Csabával, a DK egyik legvisszataszítóbb hazaárulójával is, aki ismét lukat beszélt a hasunkba Gyurcsány Ferenc magyar hangjaként, mi másról böffentve, mint a kormány által elhozott apokalipszisról. Ezt a világvégét meglepő módon csak a kipróbált, minden problémát makulátlanul megoldó Gyurcsány-Dobrev páros tudja kiküszöbölni, a válságmenedzselés ugyanis a legjobb referenciájuk. Végül maga a baloldal ura, Gyurcsány Ferenc is szerepet kap a Karanténban, aki néhány nyugdíjas előtt tett ígéretet sztentori hangon, hogy visszaadja a haza elárult és elvesztegetett becsületét. Ő már csak tudja, hogy lehet odáig süllyedni. Nézzétek a Karantént és iratkozzatok föl a csatornánkra!Ajánljuk még

















