karácsony gergely
Karácsony menekülőúton érkezett, letrollozta a jobboldali sajtót, de az 500 milliós mikroadományokra nem adott választ – Fővárosi Közgyűlés (Galéria!)
Lezajlott a nyár előtti utolsó Fővárosi Közgyűlés, ahol minden baloldali politikus hirtelen valami egészen más dolognak lett a szakértője, és szemérmesen nem akartak egy szót sem vesztegetni az 500 millió forintos mikroadományok bonyolult világára, pedig mindig mindenhez is értenek. Határozott véleményük van a környezetvédelemtől kezdve az űrtechnikáig át mindenről, ha azzal sározni és hergelni lehet, a tükör azonban fájdalmas eszköz a baloldal számára, ezt pedig ma is bebizonyították. De amíg a baloldali polgármesterek csak tereltek és mellébeszéltek, Karácsony Gergely ennyinél nem állt meg, vissza is lőtt, mint egy sértett óvodás. Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője feltette az 500 milliós kérdést, hiszen ennyi "mikroadomány" érkezett Karácsony mozgalmához, a szerepéből egyre inkább kieső főpolgármester pedig elkezdett támadni, fideszezni, orbánviktorozni, csak éppen választ nem adott. Gyáva és férfiatlan viselkedés volt ez, hiszen nyilván sokakat érdekel, hogy hogyan fért bele 500 millió forint euróban és fontban a kis adományládáikba, a drága rajongók vajon hogyan küldtek ennyi tőkeinjekciót a díszes társaságnak. De nem. Ezt sajnos senki sem tudta meg tőlük. Karácsonynak arra is volt energiája, hogy fideszes trollnak, propagandistának nevezze azokat az újságírókat és tévéseket, akik kérdéseket tettek volna föl neki, de igen bátor módon most nem vegyült a nép közé az egyszerű emberek híres bajnoka, hanem menekülőfolyosón érkezett késve a Fővárosi Közgyűlésre. Az arrogáns választagadásban és visszatámadásban helyettese, Kiss Ambrus is hű társa lett, aki rendkívül szánalmas módon az újságírói kérdésekre kérdésekkel válaszolt, főpolgármester-helyettesi posztjára hivatkozva utasítva vissza az egyenes válaszokat, sőt, vádakat fogalmazott meg. Mindenképpen nézzétek meg a videót, a baloldali többségű Fővárosi Közgyűlés ismét leleplezte magát!Negyvenmilliárdra emelik átmenetileg a főváros folyószámla-hitelkeretét
Negyvenmilliárd forintra emelik átmenetileg a fővárosi önkormányzat folyószámla-hitelkeretét a városvezetés által meghirdetett "túlélőprogram" részeként – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes jegyezte javaslatot 17 igen szavazattal, 1 nem ellenében és 10 tartózkodás mellett fogadta el a testület.Rendeletmódosítással akadályoznák meg egy esetleges soroksári vegyianyag-lerakat létrehozását
Rendeletmódosítás megindításáról döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés, hogy így akadályozza meg egy vegyianyag-lerakat létrehozását Soroksáron.Hogyan fizethetett be több, mint félmilliárd forintot Perjés Gábor Karácsony kampányába?
Mikroadományokkal magyarázta Karácsony Gergely, honnan került több mint félmilliárd forint az általa alapított 99 Mozgalomhoz. Ez az érvelés azonban elég nehezen hihető, ugyanis az összeg nagyrészt valutában, euróban és fontban érkezett, de más körülmények is azt támasztják alá, hogy mikroadományokról szó sincs. Tény: 19 tételben, 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között kizárólag Perjés Gábor, Karácsony Gergely párttársa fizetett be a mozgalom számlájára. A Magyar Nemzet éppen ezért górcső alá vette a politikus vagyonnyilatkozatait, amelyek alapján egyértelműen kizárható, hogy Perjés a saját vagyonából állta volna a kampányt.Karácsony Google-fordítós képességeivel próbálta kiforgatni Orbán szavait
Orbán Viktor nagyinterjút adott a német Bildnek, amelyben ismét a béke megkötésének fontosságát hangsúlyozta. A miniszterelnök a beszélgetésben úgy fogalmazott: számunkra a magyar szempont a legfontosabb, Magyarország érdekét kell tehát néznünk, a mi érdekünk pedig a harcok befejezése. A hiperpasszív nagyvad pedig valószínűleg gyorsan felvett még öt tanácsadót, hogy forgassák ki a miniszterelnök szavait, Karácsony szerint ugyanis Orbán Viktor azt mondta, hogy "háborúban állunk". Éljen a hiperpasszív német nyelvtudás.Kocsmai igazságok – A külföldről jött kampánypénznek sincs szaga, avagy Karácsony Gergely esete az egymillió eurós mikroadománnyal
A teflon felületű Karácsony Gergelyen vajon megtapad-e végre egymillió eurónyi készpénz (meg néhány font)? Kinek, kiknek ért meg félmilliárd forintot az, hogy Karácsony Gergely legyen az ellenzék miniszterelnök-jelöltje? Nekünk biztos, de mi ugyebár bizonyosan rubelben küldtük volna a pénzt. Miért nem zavarja az ellenzéki szavazókat, hogy akár egy kisebb drogkartell is be tudná vásárolni magát a magyar ellenzékbe? Még szerencse, hogy az amerikai kormányzati beavatkozást a magyar választásokba egyenesen remeknek tartják. Kocsmai igazságok Szabó Gergővel és Bálint Botonddal.Újabb teszetoszaság került Karácsony Gergely balfék-listájára – The Fair Right (videó)
Karácsony Gergely ismét és folyamatosan emeli a lécet. Lassan már olyan érzése van az embernek, hogy Karácsony Gergely előre megfontolt szándékkal segíteni újabb és újabb kétharmadhoz a Fideszt. Az ember, aki nem tud fénykardot fogni, de még kezet sem, rossz kezére húzza a vágásbiztos kesztyűt, nem beszél angolul, autót nem vezet és kerékpárt is csak akkor tud használni, ha van mellette egy kamera, mára elérte azt, hogy egyedül, felnőtt segítsége nélkül csúszdázik. Karácsony Gergely egészen elképesztő talentum. Kiszámolta, hogy 136 ezer ember képviseli Budapest többségét, akik megmondják, mi történjen egy közel 2 milliós fővárossal. Ha pedig ez nem lenne elég, itt van nekünk a 444.hu fantasztikus propagandistája, Bede Márton. Történetünk hőse munkája révén vált híressé: először megírta önnön maga "kiherélésének" sikersztoriját, majd azon sajnálkozott, hogy a migránsok tovább mennek. Most ismét alkotott. Ezúttal az a baj, hogy nem jönnek ide. Ha pedig nyár, akkor Balaton! Ami nem csak drága, de egyenesen megfizethetetlen is, sőt! Ha belemész, a balatoni cápák lerágják a lábujjadat, drága a lángos, mérgező a víz, ha pedig belefulladsz, a lelked a pokolra jut - vizionálja a haladó sajtó, ami mindent megtesz azért, hogy gyűlölj mindent, ami magyar. Ezen kívül sok más érdekes dologról beszélgettünk a legutóbbi adásban! Nézzétek meg a teljes videót!Karácsony szerint a kormány kínai méreglerakatot akar csinálni Budapestből
Nem kell Budapestnek az, hogy a kínai méreglerakatok helyszíne legyen - hangoztatta a főpolgármester kedden rendkívüli online sajtótájékoztatóján.Hollik: a főpolgármester ne nézze hülyének a magyarokat
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a közösségi oldalán arra kérte Karácsony Gergelyt, hogy ne nézze hülyének a magyarokat és mondja el végre, hogy kitől kapott a főpolgármester nevével fémjelzett, 99 Mozgalom több száz millió forintot.Ajánljuk még
















