karácsony gergely
A momentumos Soproni Tamás takarítja a terézvárosi placcot Karácsonyék helyett, amit szóvá is tett
A momentumos polgármester, Soproni Tamás nem bírta nézni a rumlit az általa vezetett kerület különböző részein, s bár hivatalosan nem a helyi, hanem a fővárosi önkormányzat dolga lenne bizonyos részek tisztán tartása, mivel ezt Karácsony Gergelyék nem teszik meg, kénytelen ezt a kerületvezető a kezébe venni, ha tisztaságot akar. Soproni ezt meg is tette, de azért odaszúrt Karácsonynak azzal, hogy oké, oké az Oktogont, a Spar előtti részt és az Andrássy út egy szakaszát az emberei megcsinálják, de teljes egészében azért nem fogják a munka alól mentesíteni a főpolgármestert.Karácsony szerint nincs dollárbaloldal, mert forintban kapták a kampánypénzt
Nem tudjuk, hogy Karácsony Gergely ennyire nincs képben a valósággal, vagy ilyen nyíltan hazudik, de az az elszántság, amivel tagadja a nyilvánvalót, szinte már elismerésre méltó. Legutóbbi bejegyzésében például azzal védi a dollárbaloldalt, hogy ha átváltják forintra a külföldi pártfinanszírozást, akkor az tulajdonképpen már nem is dollár, tehát mi vagyunk a hülyék és ő a helikopter. Igazi Chewbacca-védelem.Ki küldte és miért Perjés Gáboron keresztül érkezett az az elhanyagolható 500 millió forintos összeg Karácsony mozgalmához?
Márki-Zay Péter állította először, hogy Karácsony Gergely kampányára 500 millió forintot fordítottak. Ezt az információt megerősítette a Nemzeti Információs Központ minap nyilvánosságra került jelentése, amely szerint a Karácsony által alapított 99 Mozgalom Egyesület számlájára Perjés Gábor, a főpolgármester párttársa 506 millió forintot fizetett be. Az is kiderült, hogy Karácsonyék mozgalma összesen 616,5 millió forint összegben rendelt szolgáltatást a Bajnai-körbe tartozó DatAdattól. A Magyar Nemzet bemutatta Karácsony bukott kampányának, a 99 Mozgalomnak és a fő intézőjének, Perjés Gábornak a történetét.500 millióval támogatták Karácsonyt készpénzben
Újabb 50 oldalas dokumentumot oldottak fel a titkosítás alól hétfőn, amely a 2022-es országgyűlési választások külföldi befolyásolásával foglalkozik. Ebből kiderült, milyen úton jutott külföldi pénz a balliberális oldalhoz, köztük Karácsony mozgalmához is. A 99 Mozgalom az egyesület, amelyet a főpolgármester még a dugába dőlt miniszterelnök-jelölti kampányára hozott létre. A bibi csak annyi, hogy Karácsony már 2021. októberében visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől és nagy nyilvánosság előtt beállt Márki-Zay Péter mögé. A frissen feloldott jelentés alapján Karácsony mozgalma tisztázatlan körülmények között költött el több, mint hatszázmillió forintot. A főpolgármester korábbi állításával ellentétesen egyetlen fillér mikroadomány sem érkezett, hanem egy párbeszédes politikus fizette be külföldről kapott pénzeket több tételben a 99 Mozgalom számlájára.Budapest tönkretételének története, avagy Karácsony Gergely "szorgos munkájának" eredményei
A baloldali városvezetés Tarlós Istvántól egy rendezett gazdasági helyzetben lévő Fővárosi Önkormányzatot vehetett át. 2019. októberében hatalomra kerülő városvezetés 160 milliárd forintnyi államkötvényben lekötött pénzt örökölt Tarlóséktól. Karácsony-féle főváros 2020-as első beszámolójában már ez az összeg 70 milliárdra csökkent, mára pedig teljesen eltűnt - számolt be a Tűzfalcsoport.Karácsony már rég nem volt jelölt, amikor a mozgalma még mindig százmilliókat költött rejtélyes adományokból
Mindig meglepődöm a baloldal elképesztő pofátlanságán, magam sem értem, hogy miért. Karácsony Gergely hónapok óta panaszkodik a közvéleménynek, hogy a gonosz, csúnya kormány ellehetetleníti a fővárost, holott soha nem látott mértékű pénzügyi tartalékot és egy rendezett fővárost kapott kézhez, ahonnan mára sikerült a csődközelbe elnavigálni a fővárost.Tarlós István szerint Karácsony Orbánnak írt levele primitív csúsztatás, a budapesti lakógyűlés pedig nem legitim
A felelősség áthárítása a budapestiekre és a PR építése a saját szimpatizánsok felé – mindössze ennyiről szólt Karácsony Gergely érdektelenségbe fulladt lakógyűlése Tarlós István szerint. Az már csak hab a tortán, hogy még erre a 9 százalékos részvételre hivatkozva levelet is küldött a miniszterelnöknek a főpolgármester – minderről részletesen a Metropol számolt be.A DK zsebsztálinja mindannyiunkat megfenyegetett: csak remélni tudja, hogy békésen zajlik majd a gyurcsányista hatalomátvétel (Karanténvlog)
Ismét nagy hetet futottunk, hiszen Karácsony Gergely szokás szerint hülyét csinált magából, de erre még büszke is, hiszen a budapestiek 7 százaléka támogatja dedós felvetéseit, amibe beletartoznak a 14–18 évesek is, ugyanis ők is szavazhattak a lakógyűlésnek csúfolt bohózat keretein belül. A bolsevik taktika miatt már szégyenpír sincsen az arcán a főpolgármesternek, aki még levelet is írt Orbán Viktornak a budapestiek nevében, hiszen az 1,7 milliós fővárosban 136 ezren szavaztak, ebből pedig 79 százalék értett egyet Karigeri ostobaságaival. A Karantén hosszú pályafutása alatt igen sok értelmetlen baloldali hőzöngésbe és hangulatkeltésbe futott bele, így Vajda Zoltán, XVI. kerületi hivatásos provokátorral is találkoztunk már, de legutóbbi teljesítménye még nekünk is sok volt. Vajda ugyanis – nem először – azt rikácsolta, hogy az uniós pénzeket maga a kormány blokkolja, saját magát fosztva meg a hazánknak jogosan járó milliárdoktól. A DK sosem maradhat ki a Karanténvlogból: a heti söpredék legfajsúlyosabb figurája most Molnár Csaba, aki fenyegetően üzent a jobboldalnak, hiszen reméli, hogy békés lesz az átmenet, amikor a gyurcsányisták átveszik a hatalmat. A tipikus kommunista lózung, amikor a békéről beszél, de a szavai erőszakot sugallnak. A Karantén foglalkozik a Sas-kabaré szintjét még alulról sem súroló Tompos–Hajnal momentumos duó vicceskedésével is, akik a fröcsögésen kívül láthatóan semmihez sem értenek; miközben izzadságszagú poénkodásaikat próbálják spontánnak beállítani, mindenki számára világossá válik, hogy miért áll 5 százalékon a pártjuk.Tarlós: azt, hogy a Lánchidat autómentessé teszik-e, nem lehet 14 évesekre és laikusokra bízni
A közelgő önkormányzati választások kapcsán készített interjút Tarlós Istvánnal a Mandiner, amelyben szóba került a Lánchíd lezárásának autósellenes indíttatása, a 3-as metró felújításának története, és Karácsony Gergő kijevi látogatása is, de a volt főpolgármester nem tért ki a kérdések elől akkor sem, mikor Borkai Zsolt újraindulása kapcsán kérdezték.Ajánljuk még

















