karácsony gergely
Gigabírság a fővárosi közlekedési vállalatokra: 115 millió forintba kerül Karácsony "szakértelme"
Mintegy 115 millió forintos bírságot szabott ki a BKV-ra és a BKK-ra a Közbeszerzési Döntőbizottság; mindezt Karácsony Gergelynek köszönheti a vállalat, aki az előterjesztője volt annak a javaslatnak, ami durván ellentétes volt a jogszabályi rendelkezéssel.Fürjes Balázs szerint méltatlan interjú készült a főpolgármesterrel
Miután Karácsony Gergely egy interjúban nemrég megjegyezte, hogy októberi megválasztása óta még egyszer sem hívták meg a köztévébe, a főpolgármester kedden meghívást kapott az M1 stúdiójába, hogy az első száz napját értékeljék. Mészáros Kata műsorvezető megpróbálta megszorongatni a főpolgármestert, ez azonban nem igazán sikerült. Fürjes Balázs szerint az interjú vállalhatatlan volt a budapestiek felé.Nem áll jól a főpolgármester a programpontok megvalósításával
A Nézőpont Intézet elemzője szerint Karácsony Gergely főpolgármester időarányosan nem áll jól programpontjai megvalósításával. Tóth Erik szerdán az M1 aktuális csatornán azt mondta: kevés esélyt lát arra, hogy a 135 programpont mindegyike megvalósuljon a következő öt évben, Karácsony Gergely száz nap alatt ugyanis csak három intézkedést hajtott végre.Keménymag: Az ellenzék nem vitázik, hanem provokál
A Hír TV mai Keménymag című műsorában Karácsony Gergely első 100 napját, a Pécs Pride-ot, a gyöngyöspatai romaügyet és a börtönbizniszt szedte darabokra Apáti Bence, a Magyar Nemzet főmunkatársa, Dezse Balázs, a PestiSrácok újságírója és Jeszenszky Zsolt politikai hobbista Velkovics Vilmos műsorvezetővel.Láng Zsolt: Nagyon várjuk, hogy érdemi munka kezdődjön Budapesten
Nagyon várjuk, hogy érdemi munka kezdődjön Budapesten – mondta a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője kedden, az M1 aktuális csatornán, a Karácsony Gergely főpolgármester megválasztása óta eltelt száz napot értékelve.Farkas Örs: Karácsony politikai kifizetőhellyé változtatta Budapestet
Karácsony Gergely főpolgármester politikai kifizetőhellyé változtatta Budapestet – mondta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója kedden, az M1 aktuális csatornán.Hatmilliárd forintot kapnak a kormánytól Karácsonyék a Lánchíd felújítására
A fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő Lánchíd felújítására Tarlós István korábbi főpolgármester a kormánytól hatmilliárd forint támogatást kért; ez az összeg Karácsony Gergelynek is rendelkezésére áll – közölte a Budapest Fejlesztési Központ kedden az MTI-vel.Emberbarát méheket telepítene a buszmegállókba Karácsony, a méhbarát Budapest főpolgármestere
Emberbarát méheket telepítene a buszmegállókba a budapesti méhvédelem elkötelezett harcosa, Karácsony Gergely, azzal a feltétellel, hogy a tömegközlekedésben részt vevő polgárok nem zaklatják a szorgos mézgyűjtőket. A méhbarát Budapest kísérleti kerületében, Józsefvárosban már munkaanyagba is foglalták a megvalósítás terveit a balliberális képviselők.Saját sikerek és konkrétumok helyett a Tarlós-féle városvezetés döntésének gyümölcsét aratta le Karácsony Gergely: új, környezetbarát és korszerű buszok Budapesten
Karácsony Gergely a látszatpolitizálás, és a szép, semmitmondó szavak mellett jóformán csak akkor tud valódi sikerekről beszámolni, ha más tollával ékeskedik. Így történt most is, amikor azoknak az új Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbuszoknak a forgalomba állását jelentette be a mai napon, amelyeket még Tarlós Istvánék rendeltek meg. A főpolgármester ismét a zöld gondolatokat hangsúlyozta, és fontosabb ügynek titulálta a közösségi közlekedés fejlesztését annál, hogy azt a politika megakassza. A kérdés csupán az, hogy a sokat szidott, zöldellenes és betonpárti jobboldali városvezetés hogy tudott ilyen jót húzni, ami még a klímavészhelyzet nagy bajnokából is elismerő szavakat váltott ki? Vélhetően az is közrejátszott a méltatásban, hogy itt konkrétumról is szó esett, nem csupán szélbe szórt szép szavakról, amelyeken kívül Budapest új baloldali vezetése csak zsíros pozíciók kiosztásában jeleskedett első száz napját követően.Ajánljuk még
















