karácsony gergely
Karácsony és Dobrev küzdhet 2022-ben a miniszterelnök-jelöltségért
Karácsony Gergely vagy Dobrev Klára lehet az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje a 2022-es országgyűlési választáson – erre utalt az MSZP pártigazgatója a Népszavában adott interjújában.Bajnai és Gyurcsány emberei vették át az irányítást Budapesten
Hétről hétre bontakozik ki a szemünk előtt, hogy miről egyeztethetett Karácsony Gergely a megválasztása utáni napokban Bajnai Gordonnal. A volt kormányfő és egy korábbi wallisos ügyvezető a tavalyi önkormányzati kampányban is fontos szerepet játszott, mára pedig Bajnai egy sor korábbi beosztottja jutott kulcspozícióhoz a fővárosban. A fővárosi költségvetés előkészítésétől a közbeszerzéseken és a vagyongazdálkodáson át a hivatali munka irányításáig szinte mindenhol a volt kormányfő korábbi beosztottjai őrzik a fővárosi milliárdok útját – írja a Magyar Nemzet.Deutsch Tamás helyretette a köztársasági elnököt támadó Karácsony Gergelyt
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője frappánsan reagált Karácsony Gergely azon Facebook-bejegyzésére, amelyben Áder János klímaváltozással kapcsolatos nyilatkozatát kritizálta – írta a Magyar Hírlap.Karácsony Gergely bejelentette, hogy ő többet tud a klímakatasztrófáról, bebebe!
Nem először keveredem vitába a köztársasági elnök úrral – legutóbb a szerintem súlyosan igazságtalan tb-törvény ügyében –, és nem először van az a zavarba ejtő érzésem, hogy valami gond van azzal a tudásmennyiséggel, amit elnök úr megkap" – reagált Karácsony Gergely a köztársasági elnök vasárnapi, klímavédelmi interjújára. Áder János a közrádióban arról beszélt, hogy szerinte politikai retorikai fogás, hogy Budapesten kihirdették a klímavészhelyzetet, illetve nem létezik jobboldali és baloldali klímaváltozás. A főpolgármester, a teherautóval szállítható "mobilerdő" feltalálója a klímaváltozásról és a vészhelyzetekről is többet tud mindenkinél, habár a részletekről és az összefüggésekről nem szokta megosztani magvas gondolatait, azért nyilván, hogy a törzsszavazóit ne terhelje fölösleges információkkal.Külföldi buszvezetők meglepetten tapasztalták, hogy a jármű nem kelhet át a Lánchídon
Több külföldi rendszámú turistabusz vezetője meglepetten tapasztalta, hogy nem kelhet át a Lánchídon – számolt be az M1 aktuális csatorna a szombat déli Híradójában.Gulyás: Aki kiütéssel szokott nyerni, annak a pontozásos győzelem visszalépés
Biztosan lesznek politikai viták és vannak súlyos ideológiai nézetkülönbségek, de személyekben rejlő akadálya nincs annak, hogy Budapest érdekében a kormány és a főváros együtt tudjon működni – jelentette ki az atv.hu-nak adott, kedden megjelent interjúban Gulyás Gergely. A kencelláriaminiszter arról is beszélt, hogy az önkormányzati választásokon ugyan komoly pozíciókat veszítettek, de a kormány támogatottsága országosan továbbra is erős. Kiemelte: az egymást követő hetedik év volt, amikor a gazdaság jelentősen bővült, ezért "minden hibánkkal együtt is a rendszerváltás óta eltelt legjobb évtizede az országnak a 2010 és ’20 közötti időszak".Karácsony Gergely megint viccet csinál a környezetvédelemből
A Karácsony Gergely-féle demagógmadár ritkább, mint a Mauritius-szigeti dodógalamb, pedig az kihalt a XVII. században. A lusta, tompa, felületes, kizárólag közösségi médiás gerjedelmekre építő politikája egyik legnagyobb áldozata a környezetvédelem, amiből viccet csinál. A főpolgármester nem a környezetet védi, hanem saját, a baloldali lakájmédiában épített szobrát fényezi. Most éppen a foltos szalamandrákért aggódik látványosan és Solymár egy részét akarja természetvédelmi övezetté nyilvánítani, mivel sem az érintett hüllőkről kétéltűekről, sem az általa vezetett városról nincs a leghalványabb fingja sem. Csak dumálni és posztolni tud.A szocialista ex-miniszterelnök szerint (is) alkalmatlan Karácsony miniszterelnöknek
Az ellenzéki politikusok között nem tolongnak azok, akik alkalmasak lennének arra is, hogy az országot vezessék – mondta Medgyessy Péter az ATV-nek az Egyenes beszédben. Ennek kapcsán a volt miniszterelnök kifejtette azt is, hogy "hiba lenne Karácsony Gergelyre építeni a 2022-es kampányt is".Ünnepekkor fogékonyabbá kell válnunk a mindennapi apró csodákra, ebben segít a hanuka
Az ünnepekkor fogékonyabbá kell válnunk a mindennapi apró csodákra: gyermekeink mosolyára, szeretteink kedves mozdulataira, az idősek bölcsességére – emelte ki a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke hétfőn, a budai Várban, ahol meggyújtották a második hanukagyertyát. Heisler András hozzátette: ezeket a csodákat észrevenni segít a hanuka ünnepe.Ajánljuk még

















