karácsony
Nagyon furcsa és zavaros lett Joe Biden karácsonyi üzenete
Joe Biden kedden este egy furcsa karácsonyi üzenetet posztolt, amit a Fehér Ház karácsonyi dekorációját bemutató drónvideóval egészített ki. Az állítólag mélyen vallásos katolikusként ismert Biden ezúttal is igyekezett eltávolodni Megváltónk, Jézus Krisztus születésének valódi üzenetétől.Erdő Péter: életünk az Istennel való találkozás felé tart
Az ember és az emberiség élete is az Istennel való találkozás felé tart - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten. A bíboros a zsúfolásig telt Szent István-bazilikában arról beszélt: a karácsonykor meggyújtott gyertyák az örök és mindent betöltő fényességet jelképezik, amely Krisztus születésével "eljött közénk, és azóta is velünk járja a történelem útját".Elittudat, üres lélek, teli pénztárca – A szélhámosok kedvenc kombója karácsonykor is
Hiánypótló kutatást készített az Economx és a Pulzus Kutató, amiből kiderül, hogy leginkább a 18–39 éves, felsőfokú végzettségű korosztály vevő a dubaji csokoládéra. Ők azok, akik egy száz grammos szeletért simán kiadnak 2500 forintot, hogy azzal „egy kis luxust csempésszenek a mindennapokba”. Ugyanők lapozgatják szívesen Magyar Péter fotóalbumát és fizetnek tízezreket Puzsér Róbert ezoterikus zagyvalékaiért.Így karácsonyozik egy skót – The Right Brothers
A bölcs ember tudja, hogy mikor nem szabad politikáról beszélni, és mikor kell inkább az igazán fontos dolgokra fókuszálni, például arra, hogy mi kerül 24-én az ünnepi asztalra. Gav Duncannel nem csak a karácsonyi gasztróban merültünk el, de a karácsonyi szokásokról is beszélgettünk. Az is kiderül talán, hogy hogyan ünneplik a karácsonyt a skótok.A háború a betlehemi karácsonyra is árnyékot vet
Már második éve csendben, visszafogottan ünneplik Betlehemben, Jézus szülőhelyén a karácsonyt a közel tizenöt hónapja tartó gázai háború árnyékában.Így üzentek szeretteiknek karácsony alkalmából a nemzetközi misszióban szolgáló magyar katonák (Videó)
Immáron hagyománnyá vált, hogy a Magyar Honvédség közzé karácsonykor közzéteszi a külföldön szolgálatot teljesítő honvédeink köszöntőjét. Tekintsék meg nálunk, mit üzennek szeretteiknek a nemzetközi missziókban szolgáló magyar katonák.Ezer évnyi történelem van a tipikus karácsonyi ételeinkben
Az ünnepekkor az ember sok mindent megenged magának. Jöhet egy plusz Jäger a vacsihoz a következő öt előtt, meg még egy kis édesség, meg még egy Jäger este hat után. Meg az, hogy ne politikáról írjon az ember, hanem mondjuk ételekről. Mert az étel ilyenkor, karácsonykor, nem csak egy étel. A főzés pedig nem csak az ételekről szól. És ezzel túl keveset foglalkozunk, pedig higgyék el, nagyon szórakoztató az egészet kicsit túlgondolni. De miről beszélek? Arról, hogy egészen elképesztő az a sok apróság, amelyek az ételekben a magyar történelmet és a keresztény hitet összekötik. Mi meg barbár módon simán csak megesszük, amit főzünk. De a viccet félretéve, tényleg érdemes nem csak lefotózni a tányért néha, hogy kirakjuk a képet Instára, hanem azzal is tisztában lenni, hogy mi micsoda. Fogadjunk, nem gondolták volna például, hogy a halászlének köze van Jézushoz, és hogy a töltött káposztában évszázadok öröksége van betekerve. Pedig de.„Aki Európában él, az keresztény" – Kiss-Rigó László és az Öreg (podcast és videó)
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspököt fradista-, sőt orbánista püspöknek is nevezik – nem ok nélkül. Gyerekként édesapja vitte Fradi-meccsekre, nem felejti el a lovas rendőröket, akik gumibotozták, kardlapozták a szurkolókat. Focistaként máig fradistának érzi magát. Az orbánista jelzőt is megtisztelőnek tartja a püspök, mert a történelem ura olyan karizmatikus államférfit állított Magyarország élére, aki méltó vezetni ezt az országot.Több száz szíriai keresztény tüntetett Damaszkuszban tiltakozásul egy felgyújtott karácsonyfa miatt
A progresszív, elfogadó és toleráns dzsihadisták átvették a hatalmat Szíriában, és el is kezdték a keresztényüldözést, természetesen a jogállami értékek jegyében. Ennek pedig nincs is más módja, mint felgyújtani néhány karácsonyfát. Persze, örülhetünk, legalább nem keresztényeket gyújtottak fel. Egyelőre.Ajánljuk még

















