karanténvlog
Karácsony Gergely akaratlanul leleplezte semmittevő helyettesét, miután az lemondott tisztségéről – Karanténvlog
A péntek esti Karanténvlogban Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd kendőzetlenül beszélt Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes lemondásáról vendégükkel, Neugebauer Viktorral, a Fidesz balatonszemesi elnökével, hiszen Karácsony embere milliós fizetés mellett jóformán semmit sem csinált egy év alatt, mégis fényezi magát távozását követően. Egyre komolyabbak a gondok Budapesten, a Karanténvlog pedig visszanyúlt 101 évet a főváros életében, amikor Horthy Miklós a nemzeti hadsereg élén vonult Budapestre. A kommunisták és a jelenlegi baloldal történelmi hazugsága, hogy még mindig fasisztázzák és nácizzák Horthyt, köztük Karácsony Gergely is, aki a hatvanas évek retorikájában átkozta a kormányzót. Karácsonyék talán szándékosan felejtik el, hogy Horthy volt az, aki megmentette a budapesti zsidókat, és amíg lehetett, távoltartotta hazánkat a háború rémségeitől. A műsorban az ellenzék parlamenti vircsaftja is szóba került, hiszen Bangóné és Harangozó is hozta a formáját, de nem maradhatott ki Cseh Katalin sem, aki szerint tízmillió magyar áll szemben Orbán Viktorral, aki megfosztja a magyarokat az EU-s pénzektől. A hergelő demagógia ismét győzedelmeskedett a józan ész felett, a momentumos európai parlameni képviselő pedig nem hazudtolta meg magát. A srácok foglalkoztak Zuglóval is, hiszen a Pesti Riporter ezen a héten a XIV. kerületben forgatott, ahol a szocialista Horváth Csaba regnálása alatt még mélyebbre süllyedt az egykor nyugodt polgári környék. Karácsonyék az átláthatósággal kampányoltak, de kiderült, hogy a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Kft. a 2020-as évben egyetlen szerződést sem tett nyilvánossá, így az amúgy is káoszos Zugló még sötétebb oldalát mutatja, miközben a kerületet valójában Tóth Csaba, az MSZP országgyűlési képviselője irányítja. Végül szóba kerültek az elvileg mindig precíz németek is, akik több ezren tüntettek a járványügyi szigorítások miatt. Vajon ezt a nyugat-európai példát is örömmel majmolná a magyar ellenzék? Pörgős egy óra volt ez is, jövő héten ismét Karanténvlog a PestiTV-n! Nyíltan Orbán Viktor halálát kívánta Gyurcsány haverja – Következmények nélkül megteheti? Láng Zsolt a Karanténvlogban!
A péntek esti Karanténvlogban Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke volt Szabó Gergő vendége, és természetesen Dezse Balázs és Szalai Szilárd sem hiányozhatott, akik igazán pörgős és izgalmas műsorban vesézték ki a hét legmeghökkentőbb eseményeit. Láng Zsolt, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának a vezetője testközelből élhette át Karácsony Gergely bő egy éves regnálását Budapesten. A Karanténvlogban természetesen szóba került Tordai Bence legújabb villanása az Országgyűlésből, ahol most éppen a köztársaság lebontásáról delirált, miközben nap, mint nap kretén performanszokban élheti ki kreativitását – ebben a nagy diktatúrában. Nehéz volt röviden Budapest utolsó egy évét részletesen kielemezni, hiszen Karácsony siránkozásai és látszatpolitizálása kerülnek mindig középpontba, a valódi munka elmaradása azonban sarkalatos a város életében – mutatott rá Láng Zsolt. Szabó Gergőék nem hagyhatták ki ezen kívül a Kanári-szigeteken tomboló migránsról szóló videót sem, hiszen a bevándorló félmeztelenül zaklatta az éppen misét tartó papot, bántalmazta, majd az oltárról lopott. Ez ma Nyugat-Európában büntetlenül megtörténhet, ahogy az amerikai választásokat követően hihetetlen csalási és befolyásolási vádak érték a demokratákat. Végül a szélsőliberális, magát függetlennek és a szabad sajtó tagjának tartó 444.hu tarhálási akciójáról is váltottak néhány szót a felek. Nézzétek ma is a Karanténvlogot, a szókimondó, vicces, de még komoly témákat érintő műsort a PestiTV-n! Nyugat-európai mindennapok: félmeztelen migráns zaklatta a misét tartó papot (Karantén-vlog)
A Karantén mai műsora hazai és külföldi szösszeneteket is tálalt, amelyek félelmetes tükröt nyújtanak azoknak, akik még mindig azt mondják, hogy jó úton jár az emberiség. Ahogy durvul a járványhelyzet, úgy veti le a minimális emberszabású álcáját a hazai ellenzék, köztük természetesen Tordai Bence, a Párbeszéd nevű törpepárt provokátora. Tordai néhány napja az Országgyűlésben értekezett hosszan arról, hogy hogyan verte szét a Fidesz a magyar köztársaságot tíz év alatt, és hogyan érkezett el hazánk a diktatúrába. Tette ezt nyugodtan, következmények nélkül, mintha mégsem lenne akkora fasiszta elnyomás. Tordai performanszait szinte mindenki ismeri, mi azért bemutattunk egyet-egyet belőlük. Természetesen a nemzet tanítómestere, az őszödi igazságosztó is megvillant a minap, Gyurcsány ugyanis a kormány bukásáról, pánikkormányzásról és a haza védelméről delirált újabb videójában. Természetesen nem hagyhattuk szó nélkül az amerikai választásokat övező csalásjelenségek aktuális állását sem, valamint megdöbbentő felvételeket is megosztunk veletek, hiszen a Kanári-szigeteken egy félmeztelen migráns besétált egy misére, zaklatta a papot és szent tárgyakat lopott az oltárról. Mindezt 2020-ban, Nyugat-Európában, talán sokak számára ez már meg sem üti az ingerküszöböt. Végül a 444.hu nevű szélsőliberális portál tarhálásáról sem feledkeztünk meg mai videónkban, hiszen a független és szabad sajtómunkások szélsőbaloldali szólamok közepette könyörögnek pénzért. Nézzétek meg videónkat! Tisztességtelen eszközök, tömeges csalás segítheti Joe Biden hatalomra kerülését Amerikában? – Karanténvlog
Az e heti Karanténvlogban természetesen az amerikai elnökválasztás volt célkeresztben, hiszen napok óta nem dőlt el, hogy Donald Trump vagy Joe Biden lesz az elnök. Emellett egyre több jel utal arra, hogy a demokraták nem feltétlenül a legtisztességesebb eszközökkel fordítottak a csatatérállamokban. Szabó Gergő mellett szokás szerint itt volt Dezse Balázs és Szalai Szilárd, a vendég pedig Palóc André, a Századvég vezető elemzője volt, akivel a srácok részletesen kivesézték a külpolitikai és hazai eseményeket. Szóba kerültek az egyre vadabb és agresszívabb muszlimok is, akik a bécsi robbantásért is felelősek, miközben az osztrák állam pipogya módon kommunikál az esetről és a bevándorlást tartják továbbra is a legjobb útnak a jövőt illetően, de a Karanténvlog bemutatott egy videót is, ahol a pakisztáni Iszlamabadban kisgyermekeket oktatnak a fejlevágás nemes művészetére a muzulmán tanárok. Hazai vizekre evezve a srácok kibeszélték a svábokat és a solymári fideszes polgármestert gyalázó Bárány Balázs gusztustalan hangfelvételét és Őrsi Gergely látványpolitikáját is. A II. kerületi polgármester ugyanis a korábbi fideszes kerületvezetés által előkészített projekteket örömmel adja át, csak éppen azt felejti elmondani, hogy az nem az ő munkája volt. Végül a srácok nem hagyhatták ki Zsiday Viktor befektetési menedzser óriási gondolatát sem, miszerint Orbán Viktor nem kezeli félre a járványt, csupán a hatalom megtartását tűzte ki célul, ehhez pedig akár tízezer magyar halála sem jelent gondot számára. Karanténvlog a PestiTV-n, minden pénteken este 10 órakor! Csaltak vagy nem csaltak az amerikai választásokon? – Beleszállt az 1956-os pesti srácokba a Totalcar volt főszerkesztője (Karantén-vlog)
November 3-án sorsdöntő szavazásra került sor az Egyesült Államokban, de még napokkal később sem lehet biztosan tudni, hogy ki lesz az új elnök. A zászló jelenleg Joe Bidennek áll, a demokraták jelöltje azonban túl gyanús körülmények között fordított az utolsó pillanatban több csatatérállamban is. Eldobált szavazócédulák, utólag betuszkolt demokrata szavazatok? A Karantén azonban foglalkozik a bécsi muszlim támadás margóján azzal is, hogy vajon milyen sorsot szánnak a keresztényeknek Mohamed követői, felelevenítjük az iszlamabadi bábun gyakorolt fejlevágást, amit kisgyermekeknek mutattak be az intelligens oktatók, de hazai vizekre evezve szóba kerül Bárány Balázs is, a szocialisták elnökségi tagja, aki minden ocsmányságot felvonultatott Solymár fideszes polgármesterére egy kiszivárgott hanganyagban. Végül megemlékezünk az 1956. november 4-én vérbe fojtott magyar forradalomról is, és arról, hogy vajon hogy merészelik hősnek nevezni magukat az SZFE-sek. Végül megidézzük Winkler Róbertet is, aki szerint az 1956-os pesti srácok csupán olyan kisgyerekek, akiknek fegyvert nyomtak a kezükbe, és semmiben sem különböznek a néger kisfiúktól Afrikában, akik manapság gépfegyverrel a kezükben háborúznak. Tartsatok ma is velünk, nézzétek meg videónkat! Százkét éve kaparintotta meg a hatalmat az országromboló Károlyi Mihály – alakulóban a francia kalifátus?
Rendkívül pörgős egy órát tölthet a Karanténvloggal az, aki a péntek esti műsort végignézni, hiszen Szabó Gergő és vendégei, Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő, Mengyán Albert, vajdasági orvostanhallgató, valamint Dezse Balázs a PestiTV műsorvezetője rengeteg témát dolgozott föl egy óra alatt. Természetesen szóba került a százkét éve kirobbant őszirózsás forradalom, amely megágyazott a Tanácsköztársaság vörös pribékjeinek, majd a trianoni békediktátumnak. Károlyi Mihályt valamiért mégis imádják a baloldaliak, talán pont ezért. A szélsőbalos gittegylet, a Párbeszéd igyekezett nagyot húzni, ám nagy felháborodás övezte ötletüket, miszerint az idősek ne használhassák a tömegközlekedést, valamint az országot is be akarták zárni két hétre. Ebből végül kihátráltak, de a srácok ezt természetesen nem hagyták szó nélkül. Georg Spöttle tökéletesen megrajzolta a mai Franciaország siralmas helyzetét, ahol a muzulmánok egyre agresszívabbak és dühöng a terror, ehhez képest Korózs Lajos szánalmas magyarázkodásra inkább mosolyra fakasztotta a Karantén legénységét. Végül szóba került Őrsi Gergely, a II. kerület Facebook-lovag polgármestere, aki a sok szívhez szóló akció mellett arról kevesebbet beszél, hogy 54 százalékkal megemelte a saját fizetését és a nézők tanúi lehetnek Varga Mihály pénzügyminiszter kiakadásának is, aki ugyancsak egy közösségi oldalon cáfolta tényszerűen a baloldal hazugságait. Tartsatok ma is velünk, izgalmas, szókimondó és pörgős egy óra vár rátok! Százkét éve kaparintotta meg a hatalmat az országromboló Károlyi Mihály (Karantén-vlog)
1918. október végén nyilvánvalóvá vált, hogy a magyarság a vesztes oldalon fejezi be az I. világháborút. Nyitva volt az út Trianonig, azonban belülről is olyan sírásók segítették a nyugati bosszúállók munkáját, mint Károlyi Mihály, a baloldal ünnepelt hőse, akinek sem politikai érzéke nem volt, de esze sem sok. Az antant legyőzte a központi hatalmakat, Károlyi pedig amondó volt, hogy ha antantbarátnak mutatkozik, akkor nem lesz itt semmi baj. Lett. A rövid, ám dicstelen tündöklést a Tanácsköztársaság vérzivatara, majd a trianoni békediktátum követte, Károlyinak viszont később sem esett le, hogy utópikus és esztelen politikája mennyi segítséget nyújtott a magyarság megalázásában. A sírt megásták, az elítélt azonban nem dőlt bele a gödörbe; Magyarország életben maradt, a marxista tanokon felbuzdult Károlyi viszont sosem értette meg, hogy miben vett részt, és később is a kommunisták szekerét tolta. A Karantén az őszirózsás forradalmon kívül nem hagyta ki a Párbeszéd országbezáró hakniját, akik a nyugdíjasoktól meg akarták tagadni a tömegközlekedést, de a magyarázkodó Korózs Lajos is terítékre kerül műsorunkban. A saját fizetését 54 százalékkal emelni kívánó, de pénztelenség miatt sírdogáló Őrsi Gergely ugyancsak méltán kap néhány csípős gondolatot a Karanténtól, ahogy a soviniszta, magyargyűlölő ukrán politika is megihlette a vlogot. Tartsatok ma is velünk, nézzétek meg videónkat! 1956 üzenete örök, csak az ellenzék nem érti meg!
A péntek esti Karanténvlog legelső és legfontosabb témája természetesen az 1956-os forradalom és szabadságharc volt, hiszen október 23-án volt hatvannégy éve annak, hogy egy teljes nemzet felkelt a kommunista elnyomás ellen hazánkban. Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd a magyar hősök méltatását követően visszazuhant a rögvalóságba, hiszen Niedermüller Péter VII. kerületi uradalmában egy mohó DK-s törp túl mélyen és túl mohón bányászott kriptovalutát, miközben áramot is lopott. Ez az ember a kerületi DK frakcióvezetője volt, Borka-Szász Tamás. De ez persze nem szegte kedvét Gyurcsány egyik jobbkezének, aki mindig visszafele mutogat, ha kellemetlen helyzetbe kerül. A Karanténvlogban szóba került Karácsony Gergely és az úgynevezett szabad városok, a demokrácia bajnokai, ahol több súlyos bírósági ügyben érintett polgármester könyörög pénzért Brüsszeltől. A srácok igyekeztek ellenpontokat keresni a műsorban, hiszen az érzelemdús és semmitmondó gondolatokkal szemben a tények és a számok is megjelentek Dömötör Csaba és Orbán Viktor tolmácsolásában. Aki a Karanténvloggal tartott, szembesülhetett Tóth Bertalan parlamentben elhangzott ostoba demagógiájával, és egy kis SZFE-s őrület is borzolta a kedélyeket! Karanténvlog a PestiTV-n, minden pénteken este 10 órakor. Magyargyűlölő komcsi történész, a kormány helyett az országra vigyázó Dobrev Klára – Karanténvlog a PestiTV-ben!
A Karanténvlog péntek este sem fogta vissza magát, hiszen olyan témák borzolták Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd idegeit, mint a vereséget is pökhendien győzelemként értékelő Jakab Péter, akit hihetetlenül jól utánzott Kocsis Máté stand-upnak is beillő előadásában. De Jakab demagógiája akkor a legütősebb, ha saját maga adja elő; erre is sor került a Karanténvlog egyórás beszélgetős műsorában. Rengeteg téma fért a pénteki adásba, hiszen a Párbeszéd halottgyalázó performansza is kiverte a biztosítékot a három srácnál, de a Momentum önömlengő kisvideóját sem bírta ki senki ironikus szavak nélkül. A műsorból természetesen nem maradhatott ki a lyukas zoknik nagymestere, az egyre nagyobb trágyalében tapicskoló Hadházy Ákos sem, aki összevissza beszél, az ellenzék pedig egymást hazugozza le eközben. Lehet, hogy senki sem mond igazat? Az egy óra gyorsan eltelt, hiszen Berend Nóra magyargyűlölő "szaktörténészi" állásfoglalása hallatán minden jóérzésű embert a hányinger kerülgetett; ez alól nem volt kivétel Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd sem. Végül Dobrev Klára zárta a műsort, aki ugyancsak helyet kapott, hiszen elmondása szerint ők vigyáztak az utóbbi egy évben az ország népére a kormány helyett. Minden péntek este 10 órakor Karanténvlog a PestiTV-n, ne hagyjátok ki! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.