karol nawrocki
Donald Tusk nem nyugszik: most panaszokkal próbál gátat szabni Nawrocki elnökségének
Bár a konzervatív és a PiS által támogatott Karol Nawrocki nyerte a lengyel elnökválasztást, azonban a Donald Tusk vezette kormánykoalíció ebbe csak igen nehezen képes belenyugodni. A lengyel Legfelsőbb Bírósághoz több panasz érkezett a választások óta, amelyek mielőbbi alapos kivizsgálást követelik Tuskék, akiknek liberális jelöltje - közel 400 ezer voks híján - alulmaradt Nawrockival szemben."Magyarország nagyon fontos partnere Lengyelországnak" – felélesztené a V4-et és feltételekkel támogatná Ukrajnát Karol Nawrocki
Először adott nemzetközi interjút a nemrég megválasztott lengyel elnök, Karol Nawrocki. A beszélgetésben többek között szóba került, hogy az államfő szívesen megismerkedne Orbán Viktorral, újjáélesztené a Visegrádi Négyek együttműködését, és hogy az ukrajnai háborúban bár Ukrajna mellé áll, de nem feltételek nélkül. A "hogyanra" és a "mikorra" viszont egyelőre nem derült fény.Felszín alatt ment a gerillamarketing Karol Nawrocki támogatására – ezért nyerhetett a PiS jelöltje a lengyel elnökválasztáson (videó!)
Érdekes videó kezdett terjedni az X közösségi oldal lengyel felhasználói körében, még a lengyel elnökválasztás második fordulója előtt. A mesterséges intelligencia által kreált alkotásban azzal fenyegetik a lengyeleket, hogy ha Rafal Trzaskowskit, a Polgári Platform jelöltjét megválasztják, háborúba küldi honfitársait, az ukránok pedig továbbra is "bulizhatnak" Lengyelországban.Huth Gergely a Magyar Nemzetben: Az igazság ideát van, csak meg kell érte küzdeni
Béna kacsa maradhat a lengyel kormány a szélsőjobboldali Karol Nawrocki elnökké választása után. Donald Tusk arra kényszerül, hogy tovább éljen társbérletben olyan államfővel, aki azt tekinti feladatának, hogy akadályozza a kormány munkáját. Ez pedig a koalíció széteséséhez és Kaczynskiék hatalomba való visszatéréséhez vezethet” – így szörnyülködött hétfőn a Pravdák Pravdája, azaz a HVG. Mindenesetre ami ezúttal a Tisza Párt harsonájaként működő HVG-ből kiolvasható, az a színtiszta igazság. Persze a legkevésbé sem szörnyű, hanem sokkal inkább felemelő igazság. A hétvégén Lengyelországban ismét bebizonyosodott, hogy van remény! Igenis győzhet Dávid Góliát fölött - írja Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője a Magyar Nemzetben.A gdanski fenegyerek, aki huligánból lett államfő – Jó időket hozhat Karol Nawrocki a lengyel–magyar kapcsolatokban?
Történész és huligán, politikai tapasztalat nélkül – a hátrányos jellemzők hirtelen előnnyé alakultak át a lengyel elnökválasztás során, és Karol Nawrocki nyerte meg az ádáz csatát. A botrányokkal terhelt kampánya azonban jól mutatta, hogy rejtélyes élete nem maradhat következmények nélkül, és később beárnyékolhatja elnöki ciklusát is. Nekünk, magyaroknak viszont jó támpontot jelenthet, hogy nemcsak az oroszokkal, hanem az ukránokkal is képes összeszűrni a levet, és minden adott, hogy egy jó együttműködést alakítsunk ki vele: LMBTQ-ellenes, hívő katolikus, és jóban van Donald Trump amerikai elnökkel. Portré.Robert Fico szerint eljött az idő a V4-ek együttműködésének újraélesztésére
Szlovákia miniszterelnöke szerint eljött az idő a V4-ek együttműködésének újraélesztésére, amelyben Orbán Viktor szerint nagy szerepet játszhat Karol Nawrocki győzelme a lengyel elnökválasztáson.Karácsony ma egy "rossz világban ébredt", olyanban, ahol Nawrocki lesz Lengyelország következő elnöke
Emlékeznek még arra, amikor Karácsony Gergely, Budapest extrém baloldali főpolgármestere pezsgőt bontott és azt írta, hogy „ma este jobb hely lett a világ”? Ha mégsem, akkor felidézzük, hogy a főváros vezére örömittasságának az oka az volt, hogy mindenhol az ő "elvbarátai" nyertek: Nicusor Dan elnökjelölt Romániában, a horvát Tomislav Tomasevic Zágrábban és a liberális Rafał Trzaskowski pedig Lengyelországban. Noha, utóbbi esetében már akkor is korai volt az öröm, de hát a főváros baloldali Gergelye már csak ilyen, mint egy gyerek, nem bírja magában tartani az érzelmeit. És ez a tegnap sem történt másképp."Nagy patrióta győzelem született a lengyelországi elnökválasztáson" - Szijjártó is reagált Nawrocki győzelmére
Óriási patrióta győzelem született a lengyelországi elnökválasztáson, ami új lehetőséget ad a varsói kormány által szándékosan lerombolt magyar-lengyel államközi kapcsolatok helyreállítására - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.Hiába a több tartományi győzelem, a nagyobb arány döntött a lengyel elnökválasztáson
Nagyon szoros küzdelemben a konzervatív Karol Nawrocki nyerte a lengyel elnökválasztást a liberális Rafal Trzaskowski ellenében. A szavazóhelyiségek országszerte 7 órakor nyíltak meg, és 21 óráig fogadták a szavazókat. Míg az első exit pollok szerint Rafal Trzaskowski 50,3 százalékot szerezhet, jobboldali ellenfele, Karol Nawrocki pedig 49,7 százalékot, addig a végeredmény megfordult, és a PiS jelöltje nyerte a megméretést. S bár a varsói főpolgármester elnyerte nemcsak a nők, de a legtöbb tartomány szívét is, az egész országét már nem sikerült. Nawrocki nyolc településen is 90 százalék felett teljesített, s lényegében ez döntötte el a végeredményt.Ajánljuk még