kárpátaljai magyarok
Kárpát-Ukrajna – avagy Hitler államalkotó kísérlete, amit a honvédség akadályozott meg
Egyszer volt, hol nem volt egy állam, amit egyedül Adolf Hitler ismert el. Egy napig létezett csupán, de arra azért volt ideje a vezetőinek, hogy koncentrációs táborokat hozzon létre, ahová a magyar értelmiségieket és azokat a ruszinokat internálják, akik nem voltak hajlandóak egyik napról a másikra ukránnak vallani magukat. Egyszer volt, hol nem volt, volt egy politikus, aki nagyzási hóbortjával megkeserítette a kárpátaljaiak háború előtti, utolsó békés éveit, és egy csapásra ellehetetlenítette a ruszin függetlenségről szőtt álmokat. Következzék egy mese Kárpát Ukrajnáról és Avgusztin Volosinról, a Kárpátok Tesco-gazdaságos Hitleréről. A baloldal szerint csak a háborúban magyarok a kárpátaljaiak, egyébként választási csalást elkövető ukránok
Micsoda gazemberség, hogy most ugyanazok a baloldali politikusok használják „morális eszközként” a háborúban elesett kárpátaljai magyarokat Orbán Viktorral szemben megfogalmazott kritikájukban, akik évekig „leukránozták” őket! Azokról a vacak emberekről van szó, akik évek óta választási csalással vádolták, és akik megfosztották volna szavazati joguktól a határon túli magyarokat. Azokról a hitvány személyekről beszélünk, akik azzal riogattak, hogy a kárpátaljai magyarok elveszik majd az anyaországban élők munkáját, nyugdíját. Hány magyarnak kellett ahhoz meghalnia, hogy Cseh Katalin, Dobrev Klára és az RTL Klub is ráébredjen, hogy Kárpátalján nem hazudozó és a Fidesz "választási csalását" megszervező ukránok, hanem életüket, nyelvüket, kultúrájukat, identitásukat védelmező magyarok élnek? Elfogadta az Országgyűlés: Megszűnik az orvosok kötelező kamarai tagsága – Parlamenti összefoglaló a keddi ülésnapról
Megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát az a törvény, amelyet kedden, a kormány kezdeményezésére 122 igen szavazattal 31 ellenvoks mellett, tartózkodás nélkül fogadott el a Ház. A belügyminiszter által hétfőn beterjesztett, és kivételes eljárásban kedden elfogadott jogszabály kimondja, hogy a Magyar Orvosi Kamarában (MOK) meglévő tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység. Napirend előtt tárgyaltak az ország természeti kincseiről, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatainak kiszivárgásáról és Kárpátaljáról is. Hollik István szerint a békepárti határozat világossá teszi, ki áll a béke oldalán, aki megszavazza, az a béke pártján áll. Fürjes Balázs kiemelte, hogy az első pillanattól kezdve elítélték Oroszország nemzetközi jogot sértő agresszióját, kiállnak Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett. A Délkelet-európai Rendőri Együttműködési Egyezményről szóló javaslat, valamint az EU és a Thaiföldi Királyság, illetve az EU és a maláj kormány közötti partnerségi és együttműködési keretmegállapodások kihirdetéséről szóló vitákkal, majd napirend utáni felszólalásokkal zárta munkáját kedden az Országgyűlés. Csóti György a PS-nek: A kárpátaljai magyarság erős, ezt is túl fogja élni
Kötelességünk kiállni a kárpátaljai magyarság mellett, mint ahogy minden elcsatolt nemzetrész magyarsága mellett. Hangot kell adni az aggodalmainknak nemzetközi szinten, amit lehet, hogy az illetékesek betesznek a fiókba, de sokat számít, hogy súlyos sérelmeinket megismeri a nemzetközi közvélemény– mondta a PestiSrácok.hu-nak Csóti György. A Kisebbségi Jogvédő Intézet volt igazgatója, nemzetpolitikai szakértő, több mint három évtizede foglalkozik az elszakított területeken élő magyarok helyzetével, problémáival. Az Ukrajnában utóbbi hetekben történt események hatására nyílt levelet írt az ENSZ-nek, amelyet néhány nap alatt kilencszázan írtak alá. A nyílt levél arra kéri az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, hogy állítsa meg a kárpátaljai magyarok ellen hosszú évek óta folyó kíméletlen és sokrétű hadjáratot, mely már kezdi kimeríteni a vértelen népírtás fogalmát. Füssy Angéla a PS-nek: A legsötétebb időket idézi az, ami most a magyarokkal történik Kárpátalján – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Kettős nyomás alatt élnek a kárpátaljai magyarok a háború kitörése óta. A kisebbségeket érő ukrán nacionalizmus mellett most kvázi háborús bűnösként tekintenek rájuk amiatt, hogy a magyar kormány nem támogatja fegyverekkel Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban. Ráadásul egy olyan háborúba hurcolnak el katonának magyar embereket meghalni, amihez semmi közük sincs – számol be kárpátaljai tapasztalatairól Füssy Angéla, a PestiSrácok.hu újságíró-riportere. Kollégánk számára a forgatás alkalmával az is kiderült azonban, hogy a Kárpátalján megkérdezett ukránok döntő többsége egyáltalán nem ért egyet a háborúval, és abban sem hisznek, hogy az Zelenszkijék győzelmével érhet véget. Füssy Angéla szerint az, ami most a magyarokkal történik Kárpátalján, a legsötétebb időket idézi. A mai kárpátaljai valóság – ez persze Ukrajna-szerte így van –, hogy a tetemes ukrán katonai veszteségek miatt sorozás címen szabályos embervadászat zajlik. Eddig 12 magyar vesztette életét a harcokban. Részletek Füssy Angéla kolléganőnk útibeszámolójával a videóban! Ajánljuk még
Magyar Péter ismét megcsillogtathatta színészi és rendezői képességét
Azok az olvasók, akik még kíváncsiak a "mindenhez is értő" politikus eszmefuttatására, alább informálódhatnak Péter újabb (le)szerepléséről. Itt van augusztus húsz, s vele együtt Dobrev Klára depressziója
A DK elnöke most arra biztatja az államalapítás ünnepén követőit, hogy "ne örüljenek." Esőt fakaszt, gyermeket nemz, megtisztítja a levegőt - Magyar Péter Pannonhalma dombjáról kinyilatkoztatott
Meg kellett néznem a Pannonhalma Pride-ot, azaz Magyar Péter augusztus 20-i megnyilatkozását. Megtört beszámoló következik életem leghosszabb két órájáról. Hangfelvételen, hogyan zsarolnak egy nőt a tiszások
Azt tudjuk jól, hogy Magyar Péterék hogy bánnak a nőkkel: bántalmazzák, zsarolják, megfélemlítik őket.