kásler miklós
Itt vannak a legfontosabb tudnivalók a veszélyhelyzet megszüntetése utáni új szabályokról
A veszélyhelyzet lezárása utáni szabályokról és az élet újraindításáról tartott közös sajtótájékoztatót pénteken délelőtt az Emberi Erőforrások Minisztériumának tükörtermében Kásler Miklós és Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos a tájékoztatón számos könnyítő intézkedést megerősített, köztük az 500 fő alatti beltéri rendezvények tartására vonatkozó korlátozásokat, valamint az idősek vásárlási idősávját szabályozó korlátozás feloldását. Kásler Miklós pedig a kutatóknak, az egészségügyi és szociális dolgozóknak, valamint Müller Cecíliának mondott köszönetet a veszélyhelyzet megszűnése alkalmából.Kásler Miklós: A kormány mindent megtesz a demográfiai helyzet javításáért
Bizakodásra adnak okot a születésekre vonatkozó adatok, 2020 első hónapjaiban ugyanis több gyermek jött világra hazánkban, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A kormány javítani szeretné a demográfiai helyzetet, ezt a törekvést tükrözi az a tény is, hogy Magyarországon a legmagasabb a családpolitikára jutó GDP-arányos ráfordítás az Európai Unióban.Sorosék akcióban: a Helsinki Bizottság azt várja, hogy Strasbourg felelősségre vonja Káslert és az EMMI-t
Kásler Miklós március 17-én adott utasítást a kórházaknak, hogy a kapacitásuk felét készítsék elő a fertőzöttek ellátására, és az összes ágy 15 százalékát tartsák fenn intenzív ellátásra. A miniszter ekkor úgy érvelt: a kórházi ágyak felszabadítására azért van szükség, hogyha a Nyugaton tapasztalt legrosszabb forgatókönyv rémképe válik valóra, az egészségügy akkor is minden kezelésre szoruló beteget el tudjon látni. Továbbá azért, hogy a kórházak ápolási és rehabilitációs osztályain ne alakulhassanak ki a Pesti úti tömegtragédiához hasonló esetek. Bár a koronavírus elleni védekezésben hazánk helytállt, s az Országgyűlés ma a veszélyhelyzetet járványügyi készültségre csökkentette, az ellenzék még mindig azt hajtogatja, hogy Kásler Miklós utasítása miatt "félig összevarrt hassal" szállítottak haza beteget, illetve, hogy a kiürítés miatt nagyon sokan meghaltak. A baloldal rágalmait a mentők és az egészségügyi dolgozók cáfolták, sőt még Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora is elmondta: teljes mértékben képtelenségnek tartja, hogy bármelyik kórházvezető “a halálba küldött” volna haza betegeket. Mindez távolról sem érdekelte az ellenzéket, továbbra is csak a saját igazukat fújják, kamu videókat készítenek, sőt még Soros György ügynökszervezeteit is bevonják, hogy mindenképpen rossz színben tüntessék fel Magyarországot. Csak a szokásos.Kásler: Hétfőtől újraindulhat az egészségügyi ellátás
A következő hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető a járványellenes készültség fenntartása mellett – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.Kásler: Trianon rendkívül fájó seb
Rendkívül fájó sebnek nevezte Trianont az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Kásler Miklós a járvány elleni védekezés sikeréről és az őt ért támadásokról is beszélt.Kásler Miklóst azon tanácsadói miatt támadja a haladó sajtó, akik az egészségügyi védekezést támogatták
A belügyi szervekkel való együttműködést segíti Balajti László és az egészségügyi feladatok elosztásának koordinálásán, valamint az eljárási rendek kialakításán dolgozott Kollár Lajos professzor. Kásler Miklósnak a baloldali médiumok által támadott tanácsadói készséggel beszámoltak szakértői munkájukról – írja a Magyar Nemzet.Kásler: 500 ezres jutalmat kap minden egészségügyi dolgozó
Nagy bónuszt kapnak az orvosok, az ápolók, az asszisztensek, a mentők, a betegszállítók, a takarítók, a háziorvosok, a fogorvosok és védőnők, valamint az orvostanhallgatók is a koronavírus-járvány alatt tanúsított helytállásukért – számolt be a Hír TV. Az egészségügyi dolgozók július 1-jével kapják meg bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásukat.Az MSZP két örökmozgó energiabombája, Bangóné és Korózs vizsgálóbizottság segítségével derítené ki, hogy mennyit füllentettek a járvánnyal kapcsolatban
Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi annak feltárására, hogy hányan szenvedtek súlyos egészségkárosodást vagy haltak meg, mert a koronavírus-járvánnyal összefüggő kormányzati intézkedések miatt nem kaptak megfelelő egészségügyi ellátást – közölte Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője és Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke kedden, online sajtótájékoztatón.Újabb fake news cunamival támadnak a balliberális sajtóban, „fikciók” az egészségügy államosításáról szóló „hírek”
A MedicalOnline nevű portál szombat este írt arról „belsős információk” alapján, hogy Pintér Sándor belügyminiszter azt tervezi, hogy államosítja a háziorvosi ellátást. A lap szerint a tárcavezető az alapellátókat képviselő szervezeteknek tette fel a kérdést, miszerint mennyiért vállalnák havonta a betegek ellátását. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterének ma megjelent videóinterjújában az egészségügy témájában elszabadult újságírói feltételezéseket egyszerűen „fikciónak” titulálta. Ezzel az ellenzéki médiamunkásoknak az egészségügyi kormányzatot lejáratni akaró újabb hazugságáról hullott le a lepel.Ajánljuk még