kásler miklós
Kásler Miklós: nincs koronavírusos beteg a visegrádi országokban
Nincs az új koronavírussal fertőzött beteg a visegrádi államokban - emelte ki az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.Szeptembertől az új NAT szerint tanítanak az iskolákban, a pedagógusok bére is emelkedik majd
Az emberi erőforrások minisztere szerint "szeptemberre minden elkészül", és a következő tanévben bevezetik a megújult Nemzeti alaptantervet (Nat), illetve kerettanterveket (ket) az iskolákban. Kásler Miklós erről a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt kedd reggel.Kásler: júliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Júliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.Íme az új Nemzeti Alaptanterv részletei: széleskörű egyeztetés előzte meg és sokkal nagyobb szabadságot ad a pedagógusnak mint a korábbi
A megújult Nemzeti alaptanterv egyszerre 21. századi, gyermekközpontú és hazafias szemléletű dokumentum - mondta Kásler Miklós, emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten. A miniszter bejelentette, hogy elkészültek és az Oktatási Hivatal honlapján elérhetők a módosított Nemzeti alaptantervhez kapcsolódó kerettantervek. Kásler Miklós újságírók előtt kiemelte: a megújult Nat szakmai konszenzus alapján, hosszas társadalmi, szakmai egyeztetést követően nyerte el végleges formáját.Továbbra sincs hazánkban koronavírusos beteg
A kormány súlyának megfelelően kezeli a koronavírus-helyzetet – mondta az emberi erőforrások minisztere, aki napirend előtt adott tájékoztatást a teendőkről az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján, hétfőn.10 milliárd forintból fejleszti a kormány a szülészeteket
A családbarát szülészet pályázati program infrastrukturális fejlesztéseinek csaknem fele már megvalósult – mondta az emberi erőforrások minisztere pénteki sajtótájékoztatóján, hozzátéve: négy helyszínen már a múlt év végén és ez év elején birtokba vehették a családok a felújított kórtermeket és szülőszobákat, további 15 osztályon pedig a következő hetekben tehetik ezt meg.Még az Index szerint is nagyon rendben van az új Nemzeti Alaptanterv
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere egy pénteki sajtótájékoztatón jelentette be, hogy elkészült az új Nemzeti Alaptanterv – számolt be az Index, ami nehezen talált fogást az új NAT-ban. Szeptembertől komplex természettudomány-órát is tarthatnak az iskolák a különálló fizika-, biológia- és kémiaóra helyett. Több új tantárgyat is bevezetnek, a heti kötelező óraszámok pedig mérséklődnek – egyebek mellett ilyen újításokat hoz a korszerűsített Nemzeti Alaptanterv, amely a szakminisztérium szerint a magyar oktatásügy legnemesebb hagyományait ötvözi a legmodernebb nemzetközi pedagógiai gyakorlattal.Mától teljesen ingyenesek a meddőségi kezelések
A kormány családvédelmi akciótervének részeként meghirdetett programok között szerepelt a gyermeket vállaló párok számára nyújtott meddőségi kezelések ingyenessé tétele a remélt demográfiai fordulat támogatásához. Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter a program bemutatásakor rámutatott, hogy világszinten egyre nagyobb kihívást jelent a meddőséggel szembeni küzdelem.Kásler: a módosított Nat "a jelennek és a jövőnek készült, és a múlt értékeire épít"
Elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv (Nat) - jelentette be Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten. A tárcavezető úgy fogalmazott: a módosított Nat "a jelennek és a jövőnek készült, és a múlt értékeire épít".Ajánljuk még