kásler miklós
Kásler Miklós: Tizenhat Pest megyei köznevelési intézményt fejleszt a kormány
Öt Pest megyei tankerületi központban tizenhat köznevelési intézményt bővít, illetve épít a kormány hatvanmilliárd forintból – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, Budapesten. Kásler Miklós közölte: a Nemzeti Köznevelési és Infrastruktúra Fejlesztési Program következő állomásaként négy új iskola épül és százharminchat új tanteremmel bővítenek meglévő iskolákat Budapest környéki településeken; a fejlesztés tizennégyezer gyermeket érint.Kásler: A kormány intézkedéscsomaggal segíti a cukorbeteg gyerekeket
A kormány intézkedéscsomaggal segíti az 1-es típusú cukorbetegséggel élő mintegy 4000 gyermeket; szüleik – indokolt esetben – jogosultak lesznek a gyermekek otthongondozási díjára – közölte az emberi erőforrások minisztere hétfő reggel, az M1 aktuális csatornán.Kásler: Nagy jelentőségű a háziorvosok szerepe
A háziorvosok szerepe nagy jelentőségű, hiszen az esetek többségében a diagnosztizálástól a gyógyításig kísérik a betegeket – mondta az emberi erőforrások minisztere A nemzet háziorvosa pályázat ünnepélyes díjátadóján, hétfőn, Budapesten.Kásler: Pénzügyi támogatáshoz jutnak az alapellátásban részt vevő fogorvosok
Idén egyszeri kiegészítő juttatást, a jövő évtől pedig havi fix összegű díjemelést kapnak az alap- és szakellátást nyújtó fogorvosok – jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját forrásból még idén 4,44 milliárd forintos plusz forrást biztosít az egyszeri kiegészítő díjazásra, míg 2020-tól a jelenlegi havi százharmincezer forint helyett havonta háromszáznyolcvanezer forint rezsitámogatást kapnak a közfinanszírozott fogászatok.Kásler: Emelkedik a traumatológiai ellátás támogatása
Az állami támogatás emelésével a betegek is érezni fogják, hogy szervezetté válik a traumatológiai ellátás – mondta az emberi erőforrások minisztere az M1 aktuális csatornán, pénteken. Kásler Miklós csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy emelkedik a traumatológiai ellátás állami támogatása: a fix díjakra ebben az évben 3,4 milliárd forintot, jövőre további tízmilliárd forintot fordít a költségvetés, 2020-tól pedig ezen ellátás finanszírozására 9,5 milliárdot adnak.Kásler: Teljesítette a traumatológusoknak tett ígéretét a kormány
Az idén és jövőre is emelkedik a traumatológiai ellátás díjait finanszírozó állami támogatás – közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós elmondta: a traumatológiai ellátás személyi és tárgyi feltételek biztosítását célzó fix díjaira ebben az évben 3,4 milliárd forintot, jövőre további tízmilliárd forintot fordít a költségvetés. Ezen túlmenően 2020-tól ezen ellátás finanszírozására – az úgynevezett HBCs-súlyszámkorrekcióra – 9,5 milliárdot biztosítanak.Kásler: Tovább bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér adatbázisa
Tovább bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) adatbázisa: január 1-jéig minden magánegészségügyi szolgáltatónak és fogorvosnak csatlakoznia kell hozzá, és június 1-jétől adatot is kell rögzítenie a felhőbe – közölte az emberi erőforrások minisztere szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.Sára Sándor-díjat alapít az emberi erőforrások minisztere
A közelmúltban elhunyt kiváló rendező-operatőr, a Duna TV volt elnöke emlékére Sára Sándor filmművészeti díjat alapít Prof. Dr. Kásler Miklós, az EMMI minisztere.Egyelőre elállnak felmondásuktól a Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet baleseti sebészei
Egyelőre elállnak október 1-jei, azonnali hatályú tömeges felmondásuktól a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet baleseti sebészei, akik az MTI-hez kedden eljuttatott közleményükben a döntést azzal indokolták: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Csiki Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára ígéretet tett arra, hogy a kormányzat az önkormányzati választás után dönt a Magyar Traumatológus Társaság (MTT) és az Emmi által közösen elkészített tervezetről, és szeptember 1-jéig visszamenőleg korrigálja a finanszírozást. Az intézet orvosai az MTT tagjaiként továbbá elfogadják szakmai szervezetük álláspontját, és október 31-ig haladékot adnak a szükséges kormányzati intézkedésekre.Ajánljuk még