kásler miklós
Kásler: Csökkent az orvoselvándorlás
Csökkent a külföldön munkát vállaló orvosok száma, a 2010-ig tapasztalható kedvezőtlen trend mára megfordult - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden, budapesti sajtótájékoztatóján.Kásler: Együttállnak a körülmények és a szándékok az egészségügy rendbetételéhez
„Együttállnak a körülmények és a szándékok, a lakosság és a kormányzat is akarja a változásokat, az egész magyar orvostársadalom, az orvosok, a nővérek, a különböző érdekvédelmi szervezetek is” – mondta Kásler Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a Mandiner.hu-nak adott interjúban. Ugyanakkor hozzátette: az egészségügy átalakítása nem megy egyik pillanatról a másikra, „nem olyan, mint egy gyár, hogy leállítom egy-két napra...”.Kásler Miklós: Minden átültethető szerv transzplantációja megoldott Magyarországon
Minden átültethető szerv transzplantációja megoldott Magyarországon, amely e téren az egyetlen állam Közép-Kelet-Európában – mondta az emberi erőforrások minisztere pénteken, Balatonszemesen. Kásler Miklós a Transzplantációs Alapítvány Mi is nyaralunk elnevezésű táborában tett látogatásán újságíróknak hangsúlyozta, hogy a szervátültetésekhez szükséges felszerelések és képzések megfelelőek, a klinikai váróhelyiségek állapotán pedig igyekeznek javítani a jövőben.Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia alakul budapesti székhellyel
A daganatos megbetegedések azonos minőségű ellátását segíti a jövőben az a nemzetközi hálózat, amelyet a Közép- és Kelet-Európai Onkológiai Akadémia (CEEAO) épít majd ki. Az emberi erőforrások minisztériuma mintegy 20 ország részvételével rendezi meg a Regionális Miniszteri Onkológiai Együttműködési és Partnerségi Konferenciát június 12. és 14. között. A célkitűzéssel egyetértő országok képviselői szándéknyilatkozatot írtak alá, amely rögzíti az intézmények közötti együttműködést. Kásler Miklós szerint egyértelmű, hogy partneri együttműködésre van szükség a régiós országok között ahhoz, hogy a rákos megbetegedéseket vissza lehessen szorítani. A miniszter erről Budapesten, a regionális miniszteri onkológiai együttműködési és partnerségi konferencián beszélt.Óriási hazugságot közölt a "jólértesült" Népszava
Minden valóságalapot nélkülöz a Népszavának az a ma megjelent állítása, mely szerint "korlátozták a humántárca számláit"- írja az Emmi közleménye, reagálva a Népszava hamis állításaira, miszerint a kormány néhány napja korlátozta a humántárca számláit, vagyis a minisztérium kötelezettségvállalásait, kiadásait.Pedagógusnap: 1952 júniusa óta köszöntik a köznevelésben és felsőoktatásban dolgozókat
Ma van a pedagógusnap: hagyományosan ekkor köszöntik a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat. A köznevelésben mintegy 145 ezer tanító, tanár, óvodapedagógus, a felsőoktatásban csaknem 20 ezer oktató dolgozik.Kásler: Jó ütemben haladnak az Egészséges Budapest Program fejlesztései
Az Egészséges Budapest Program (EBP) fejlesztései szisztematikusan, tempósan, megfelelő ütemben haladnak. Az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a Szent János Kórház új szakrendelőjének Kútvölgyi úti telephelyén beszélt erről.Kásler: A tízparancsolat a legtökéletesebb törvénykönyv
A tízparancsolat a világ legtökéletesebb törvénykönyve és etikai kódexe, mert aki betartja, soha nem ütközik a törvénnyel, és megtalálja helyét a családjában, valamint az emberek között - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere vasárnap Budapesten, az Istenhegyi Szent László-plébánia új óvodájának alapkőletételén.Ajánljuk még