Bejrúti robbanás – Tüntetők megrohamozták a libanoni külügyminisztériumot (Frissítve: előrehozott választást szorgalmaz a kormányfő)PPestiSrácok.hu Forró drót 2020 augusztus 8. Nyugalmazott katonatisztek vezetésével tiltakozók rohamozták meg a libanoni külügyminisztérium épületét Bejrútban, amelyet kikiáltottak a forradalom főhadiszállásának. A tévében élőben közvetített támadást akkor hajtották végre, amikor a biztonsági erők nagy erőkkel vonultak fel a belvárosban, ahol több ezer tiltakozó követelte a politikai elit távozását. Az ottani összecsapásoknak a libanoni vöröskereszt szerint százharminc sebesültje van.
Az a véletlen egybeesés megvan, hogy Bolíviában rengeteg a lítium? – És most már feltétlenül nyugatbarát kormánya is van a bolíviaiaknak!BBBálint Botond Világugar 2019 november 15. Fura dolog a véletlen, mert rögtön van egy másik is: a megdöntött bolíviai kormányzat napokkal ezelőtt határozott úgy, hogy az ország meghatározó nagyságrendű lítiumvagyonát nem alapanyagként adják el a külföldieknek, hanem az országban akarják feldolgozni és ők gyártanak majd belőle akkumulátorokat. De a puccs és a döntés között bizonyosan nincs semmiféle összefüggés, mert ha lenne, akkor a liberalizmus világméretű győzelme felett érzett feltétlen örömünkbe még a végén némi üröm vegyülne.
Katonai puccsra szólít fel Juan Guaidó ellenzéki vezető VenezuelábanPPestiSrácok.hu Forró drót 2019 április 30. Juan Guaidó ellenzéki vezető, a caracasi parlament elnöke katonai puccsra szólított fel kedden. A politikus jelenleg a fővárosi La Carlota katonai bázison tartózkodik - írja az Euronews.
Katonai puccs ZimbabwébanPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 november 15. A hadsereg bejelentette, hogy átvette a hatalmat Zimbabwéban - jelentette a Reuters hírügynökség szerdán. A hadsereg képviselői a korábban elfoglalt ZBC állami televízióban közölték, hogy átvették az ország irányítását Robert Mugabe elnök kormányától. A hatalomátvételt azzal indokolták, hogy a 93 éves Mugabe köreiben lévő "bűnözők" ellen léptek fel, és tagadták, hogy katonai puccsot hajtottak volna végre.
Erdogan betiltatja a politikai ellenfelére emlékeztető rendszámokat isPPestiSrácok.hu Forró drót 2016 augusztus 23. A török hatóságok országszerte begyűjtik az összes FG betűpárost tartalmazó forgalmi rendszámot, mivel azok az Ankara által a július 15-i katonai puccskísérlet kitervelésével vádolt Fethullah Gülen török hitszónokra emlékeztetnek - jelentette hétfőn az Ihlas török hírügynökség.
Rendkívüli állapot van TörökországbanPPestiSrácok.hu Forró drót 2016 július 21. Három hónapig tartó rendkívüli állapotot hirdetett szerdán Recep Tayyip Erdogan Törökországban a múlt heti sikertelen puccskísérlet miatt.
Fideszesek bestiális kivégzéseire buzdítanak a tiszás csoportokban Forró drót augusztus 22. A hazaárulózás a legkisebb probléma Magyar Péter követőinél.
Orseolo Péter hirtelen és váratlanul Magyar (sic!) lett, avagy feltört a 444 lázálma Forró drót augusztus 21. A hitelét vesztett 444 erőlködött egyett a tűzijáték kerettörténetében felbukkanó nemzetáruló Orseolo Péterről, aki náluk hirtelen Magyar lett.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.