keresztényüldözés
Európa elfelejtette a karácsonyt: Interjú Márfi Gyula veszprémi érsekkel
Ellentmondásokkal, fenyegetéssel, mégis reménnyel teli időszakban érkezett el az idei karácsony. Így lehetne summázni Márfi Gyula veszprémi érsek gondolatait, aki az ünnepek előtt adott exkluzív interjút a PestiSrácoknak. Az érsek felidézte azokat az Európában zajló folyamatokat, amelyek aggodalommal töltik el. Mint mondta, tisztán kell látnunk, hogy mivel állunk szemben, mert az a sötétség, ami Európát fenyegeti, keresztény kultúránkat, hitünket fenyegeti. Nyugaton egy olyan világ épül, amelyik toleranciát vár el, miközben összemossa a nemzeteket és megfosztaná államait minden függetlenségüktől. De itt Magyarországon, valami elkezdődött, ami reményteljes, mintha Istennek valamilyen célja, terve lenne velünk.Aleppói érsek: a fundamentalista muszlimok célja a nagyobb népszaporulat révén többségbe kerülni
Európának kötelessége segíteni a szíriai keresztényeken - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem üldözött keresztényekről szóló konferenciasorozata keretében mondott köszöntőjében.Öngyilkos merénylet történt egy pakisztáni keresztény templomban
Legalább öt ember meghalt és több mint kéttucatnyian megsebesültek vasárnap egy délnyugat-pakisztáni keresztény templom elleni öngyilkos merényletben - közölték a hatóságok.Nem vallásüldözés ötven keresztényt élve elégetni - A Hungary Helps tapasztalatai Nigériában
Ötven élve elégetett keresztény - egy eset azon kegyetlenkedések sorában, amelyek a Nigériában élő keresztényeknek kell elszenvedniük a Boko Haram terrorszervezettől, és más fundamentalistától. A nemrégiben az országba látogató Hungary Helps segélyprogram küldöttségének vezetője, Azbej Tristan arról beszélt, ami a Közel-Keleten és Afrikában történik, az népirtás, ugyanakkor sem a hágai Nemzetközi Bíróságnak sem az ENSZ nem hajlandó ezt elismerni és cselekedni. Hozzátette, az üldözött keresztények irányában mutatott általános közöny egyik oka a nyugati liberális politikai narratíva, amely éppen a kereszténységet tartja üldöző, erőszakos vallásnak. És azt sem szabad elfelejteni, hogy az ENSZ-tagállamok egy jó része muzulmán...Fontos megélni, hogy nem hagynak magunkra - Kárpátaljai magyarok adománya az üldözött keresztényeknek
Sok olyan apró dolog, amit a nyugati világban fontosnak tartunk, eltörpül, és az igazán személyes, őszinte, alázatos élet válik fontossá és hangsúlyossá - fogalmazott portálunknak Taraczközi Ferenc lelkész, aki a kárpátaljai reformátusok pénzadományát vitte nemrégiben Irakba, az üldözött keresztények számára. A PestiSrácok.hu-nak adott interjújában emellett arról is beszélt, van amikor a szeretet nyelvére van szükség, de most a kemény szavaknak jött el az ideje az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban, mert különben a kárpátaljai magyarságnak nincs jövője Ukrajnában.Az Iszlám Állam szellemisége tovább él - A magyar küldöttség tapasztalatai Irakban (GALÉRIÁVAL)
Az Iszlám Állam rémuralma csak katonai értelemben szűnt meg, a szellemisége azonban tovább él - nyilatkozta portálunknak Azbej Tristan, iraki látogatásának tapasztalatairól. Az üldözött keresztények megsegítéséért létrehozott helyettes államtitkárság vezetője hozzátette, egy olyan közegben, ahol saját szomszédaik árulták el a keresztényeket az Iszlám Állam szélsőségeseinek, és még a menekülttáborokban is rettegniük kell, az együttélés soha nem tér vissza a rendes kerékvágásba. Azbej Tristan arról is beszélt, hogy a Hungary Helps program azért összpontosít kifejezetten a keresztény települések rendbetételére, mert ez az egyedüli lehetőség arra, hogy a keresztények a menekülttáborokból ne Európába és más nyugati országokba kényszerüljenek elindulni, hanem a szülőföldjükön maradhassanak.Lamborghinije árát az üldözött keresztényekre költi Ferenc pápa
Ferenc pápa elárverezteti ajándékba kapott Lamborghinijét, amelynek eladási árából az iraki keresztény lakosságnak az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet által lerombolt otthonai, templomai és középületei újjáépítését fogja támogatni. A luxussportkocsi gyártójának képviselői szerdán adták át a fehér színű, és arany-sárga részletekkel gazdagított Lamborghini Huracánt a katolikus egyházfőnek a vatikáni Szent Márta-ház, a pápa otthona előtt. Ferenc pápa azonnal megáldotta a járművet.Mindenkinek jobb, ha a válságövezetben élők otthonukban maradhatnak
Józan ésszel is belátható, hogy például Németországban egy bevándorlócsaládnak felépíteni egy házat sokszorosan több kerül, mint közel-keleti hazájában, éppen ezért a Soros-terv elképzeléseihez képest praktikussági és humanitárius szempontból is jobb alternatíva a rászoruló vagy üldözött közösségek helyben való okos segítése - nyilatkozta portálunknak Azbej Tristan. Az üldözött keresztények megsegítéséért létrehozott helyettes államtitkárság vezetője szerint abból is látszik, hogy a magyar modell jobban működik, hogy a kötelező kvóta bevezetésével járó anyagi teherhez képest jóval kevesebb pénzből hazánk felépített egy lerombolt keresztény kisvárost. Arról is beszélt, a nyugati világban jelenleg Magyarország az egyetlen, ahol a nyíltan lehet beszélni a keresztényüldözés tényéről. Bár néhány országban, köztük éppen az Egyesült Államokban is úgy tűnik megmozdult valami.Egyetértés van Görögországgal a kisebbségi jogok védelmében
Görögország ezután is szoros szövetségese marad Magyarországnak a kisebbségi jogok területén, legyen szó akár a nemzeti, akár a vallási kisebbségek jogairól - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az athéni látogatásáról nyilatkozva.Ajánljuk még