Pesti Srácok

keresztényüldözés

Az otthonnak nincs alternatívája – Keresztényüldözés a szíriai görögkatolikus püspök szemével

Világugar 2018 február 28.
Az Európai Unió sokat tehet azért, hogy beköszöntsön a Közel-Keleten a béke, és azok, akik ma menekülnek, hazatérhessenek a hazájukba. Szíriában a háború előtt közel kétmillió keresztény élt, több százezren a mai napig ott maradtak. Köztük egyházi vezetők, akik segítenek megtartani az emberekben a reményt és a hitet. De az ISIS (Iszlám Állam) számtalan keresztényt hurcolt el, kínzott meg brutálisan és végzett ki –ők a mai modern kori háborúk mártírjai. Az üldözött keresztények az utolsók, akik útra kelnek a hazájukból, a végsőkig kitartanak, még akkor is, ha lerombolják házaikat, templomaikat. Röghöz kötöttek. Ők értik, hogy az otthonnak nincs alternatívája. Szerdán este ezekről a kérdésekről, azaz a közel-keleti konfliktus keleti keresztény közösségekre kifejtett hatásairól tartottak konferenciát Brüsszelben az Európai Parlamentben. Hölvényi György magyar európai parlamenti képviselő, az európai néppárti frakció vallásközi munkacsoportjának társelnöke meghívására személyesen mesélte el saját és üldözött közössége történetét Jean-Clément Jeanbart, Szíria melkita görögkatolikus püspöke. Jeanbart püspök a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva azt mondta, őszintén bízik abban, hogy az Európai Parlament befolyását, lehetőségeit bevetve politikai megoldásokkal elősegíti a békét és a fundamentalizmus visszaszorítását Szíriában.
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.