keszthely
Zalaegerszeget is bekapcsolja a magyar autópálya-hálózatba az M76-os
Zalaegerszeget is bekapcsolja a magyar autópálya-hálózatba az M76-os gyorsforgalmi út, amely nem a legdrágább autópálya lesz Magyarországon, hanem az eddigi legnehezebb domborzati viszonyok között megépülő, legkorszerűbb hazai gyorsforgalmi útszakasz – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden.Oroszország arra vár, hogy Ukrajna összeomoljon – Benkő Levente és Somkuti Bálint a Tranziton (videó)
Már az év elején lehetett látni, hogy az Ukrajnának küldött nyugati segély mértéke csökken. És ahogy egy zenekarban a különböző hangszereken játszók esetében, úgy a hadseregben is mindenkinek megvan, illetve meg kellene, hogy legyen a helye, az ukrán hadsereg pedig eszközökből nem kapott meg mindent – erről beszélt Somkuti Bálint a Tranzit által rendezett, a világ-rendszerváltás veszélyeiről szóló beszélgetésében.Rétvári Bence és Bedő Dávid vitája a Tranziton! (Videó)
Nemek vagy nemzetek? Melyek Európa mai értékei? Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Bedő Dávid a Momentum Mozgalom frakcióvezető-helyettese vitázott a Tranzit "Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz" mottóval meghírdetett hétvégi rendezvényén, Keszthelyen.„Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz” – Izgalmas konferenciát rendez a Tranzit közösség
Az őszi Tranzit konferenciát a tavalyihoz hasonló módon idén is Keszthelyen rendezik meg december 1. és 3. között. A Magyarország egyik legnagyobb jobboldali közössége, a Tranzit által 2009-ben elindított rendezvénysorozat legfontosabb célja, hogy teret adjon a Magyarország jövőjével kapcsolatos együtt gondolkodásnak és vitáknak.Eltévedt egy horgász a Balatonban, a rendőröknek kellett partra vinni
A police.hu beszámolója szerint csütörtök hajnalban a Keszthelyi-öbölbe siettek, mert bejelentést kaptak, hogy egy csónakos a Zala folyó torkolatától előző este horgászni indult, de időközben eltévedt és nem tudott partot érni.Közlekedési államtitkár: a közlekedésbiztonságot növeli a keszthelyi vasúti átjáró fejlesztése
Egy vasúti átjáró fejlesztése nagymértékben hozzájárul a közlekedésbiztonsághoz – mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára pénteken Keszthelyen, az új, fény- és félsorompóval ellátott vasúti átjáró átadóján.Ittasan lövöldözött egy szlovák állampolgárságú férfi Keszthelyen
A rendelkezésre álló adatok alapján egy 35 éves szlovák férfi még szombaton éjfél körül Keszthelyen, egy strand parkolójában több személy jelenlétében két lövést adott le a levegőbe, majd elhajtott a helyszínről, de a rendőrök a Bécsi kapu utcánál található kereszteződésben intézkedés alá vonták – írja a police.hu.Újabb pártirodáját adja el az MSZP – Végkiárusítanak a szocialisták?
Lassan nincs olyan hónap, amikor ne lenne hír arról, hogy az MSZP valamelyik ingatlanát értékesíti. Nemrég meghirdették a gödöllői pártházat, majd több fővárosit is, most pedig a keszthelyi irodát verik dobra – tudta meg a Magyar Hírlap. Arra is utalnak, hogy az ingatlan a valós érték töredékéért cserélhet gazdát, ami arra utal, hogy komoly pénzügyi gondban lehet az MSZP. Ennek egyik okaként idézik fel, hogy a Villányi úti székházra, ami mellesleg azóta szintén eladtak, a tulajdonló alapítvány ötszázmillió forint hitelt vett, amit 2024-ig kellene visszafizetni. A párt eladósodásához az is hozzájárult, hogy még pártelnökként Gyurcsány Ferenc szentesítette, hogy devizahitelből vásároljanak a Köztársaság téri helyett a Jókai utcában székháznak való ingatlant. A Magyar Hírlap belső forrásokra hivatkozva azt írja, az MSZP-nek nem lesz fedezete a kölcsönök visszafizetésére, ezért a párt minden vagyona elúszhat. A lap által vont mérleg szerint a rendszerváltás után az MSZMP-ből átmentett 365 pártingatlanból mára száz sem maradt.A keszthelyi jobbikos "zsideszes" bejegyzései persze nem antiszemita kijelentések, és még Horn Gyula emlékének meggyalázása miatt sem akadt ki az ellenzék
Minősíthetetlen, egészen elképesztő antiszemita kijelentéseket tett a Jobbik keszthelyi elnöke, Herold János, aki a Drót.info portál szerint már korábban is minősíthetetlen hangnemű bejegyzéseket osztott meg Facebook-oldalán. Volt, hogy egyes fideszes politikusok neve mellé Dávid-csillagokat helyezett el, de Horn Gyula neve mellé is került a megkülönböztető jelkép. A keszthelyi jobbikos azon is felháborodott, hogy az egykori miniszterelnök halálakor a "Fidesz mélyen tisztelgett emléke előtt, állami temetést rendezett neki". Pikáns, hogy a Jobbik keszthelyi elnökének antiszemita kijelentései miatt pártszövetségeseik nem határolódtak el.Ajánljuk még