kettős állampolgárságról szóló népszavazás
Mi vagyunk a magyarok, nem ők
Az általuk alkalmazott harcmodor lényege, hogy ők akarják megmondani, hogy mi a magyarság, mit jelent magyarnak lenni. Egyfajta minimalista magyarságot fogalmaznak meg, amely semmiben sem különbözik egy belpesti Starbucks-lakó életérzésétől, aki a világ bármelyik másik Starbucksában boldogtalan. Pont annyira magyarok ők, mint amennyire egy Apple-értékesítő egy plázában, vagy pontosan annyira keresztények, mint amennyire Márki-Zay Péter az.2004. december 5. – Zsigmond Barna Pál: a baloldal tönkretenné a nemzetegyesítés eredményeit
A baloldal tönkretenné azt, amit a kormány 2010 után a határok feletti nemzetegyesítés területén elért – mondta Zsigmond Barna Pál, a Kárpát-medencei külképviseletek tevékenységének összehangolásáért felelős miniszteri biztos vasárnap, a 2004. december 5-i népszavazásra emlékezve, Csíkszeredán.2004. december 5. – Dömötör Csaba: Összetartozunk
2004. december 5-e nehezen felejthető traumát jelentett a magyar nemzetpolitikában – emlékeztetett legfrissebb Facebook-posztjában Dömötör Csaba annak kapcsán, hogy 17 éve zajlott a rossz emlékű, a kettős állampolgárságra vonatkozó népszavazás, amikor a baloldal rárontott a nemzetre.2004. december 5. – Fidelitas: a baloldal saját nemzetünkre mondott nemet
2004. december 5-én a baloldal Gyurcsánnyal az élen megtagadta a határon túli magyaroktól a kettős állampolgárságot, és a magyart magyar ellen uszították – írta új videójához a Fidelitas. A baloldal ismét saját nemzetünkre mondott nemet. 2010 májusáig kellett várni arra, hogy a kettős állampolgársággal visszakapják becsületüket a határon túli magyarok – tették hozzá a videó leírásában.Pásztor István a 2004-es népszavazásról: aki egyszer hátat fordított a külhoniaknak, az újra megtenné
A történelmi igazságtétel pillanatát vártuk. Ugyanakkor az eredmény csalódást okozott. Nem is a végkifejlet volt az én értelmezésemben a mellbevágó, hanem a nap nap után megélt megaláztatás. Ma is felfoghatatlan, hogy erről a témáról egyáltalán lehetett politikai kampányt folytatni – nyilatkozta Pásztor István a Magyar Nemzetnek a tizenhét évvel ezelőtti népszavazásról.2004. december 5-én igazából a lumpenmentalitás nyert
Határozott, komoly emlékeim vannak 2004 decemberéről. A népszavazási kampányban már komolyan részt vettem, ami egészen pontosan azt jelenti, hogy csináltam a talpas melót. Plakátolást, főleg és alapvetően. Még most is felrémlik előttem, hogy mennyire komoly dolognak tűnt a kettős állampolgárság kérdése. Értsük jól, nyilvánvalóan most is komoly dolog. Arra célzok, hogy 2004 nemzetpolitikai tekintetben és a magyarság ügyeiben a hosszúra nyúlt ‘90-es évek terméke volt még.Vége a nemzetnek, ha az ellenzék nyer – Székelyföldön járt A Riporter! (videó!)
Döbbenetes látni, mennyire hazaáruló az ellenzék – ezt nyilatkozta Székelyföldön A Riporternek Tilki Attila parlamenti képviselő és Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke és frakcióvezetője. Láng Zsolt Szarvas Szilveszter kérdésére azt mondta: döbbenet, hogy tizenhét év alatt semmit nem változott az ellenzék a határon túli magyarokkal és a nemzettel kapcsolatban. Azok az emberek, akik tizenhét éve is itt tartottak, és most is, azok nem alkalmasak arra, hogy bármilyen szavazóréteget képviseljenek a Parlamentben – fogalmazott Láng Zsolt.Varga Judit: Gyurcsány tizenhat éve nem kér bocsánatot a határon túli magyarok elleni hecckampánya miatt
Már 16 éve, hogy a szégyen napján a baloldali hecckampánynak köszönhetően az anyaország cserben hagyta sok millió magyar testvérünket – idézte fel Varga Judit szombati Facebook-bejegyzésében.Hazaszerető fiatalok szervezésében fáklyás felvonulással emlékeztek Pécsett a baloldal 15 évvel ezelőtti hazaárulására (PS-videó)
A Pécsi Polgári Közösség kezdeményezésére, hazaszerető fiatalok felhívására több százan vonultak fel Pécsett fáklyákkal csütörtök este a Dóm térről a Trianon-emlékműig, hangsúlyozva a nemzeti összetartozás erejét és elítélve Gyurcsány Ferenc és társai a 2004. december 5-i népszavazáshoz fűződő, nemzetellenes uszítását. A felvonulás előtt Szenn Péter horvátországi református püspök, Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője és Kis Róbert, a Kosztolányi Dezső Céltársulás alapítója szónokolt.Ajánljuk még