kiadatás
Két év börtönre ítélték a Mol vezérigazgatóját
Két év letöltendő börtönre ítélte Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgatót a horvát Legfelsőbb Bíróság. A testület a magyar menedzser mellett hat év börtönre ítélte Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt is .Döntöttek a britek: Assange nem adható ki az Egyesült Államoknak
A londoni bíróság döntésének értelmében a brit kormány nem adhatja ki az Egyesült Államoknak Julian Assange-t. Mivel végzés nem jogerős az amerikai hatóságok várhatóan fellebbezést nyújtanak be a határozat ellen.Egy 2009-es érdi gyilkosság gyanúsítottját fogták el Svédországban
Elfogták egy csaknem tizenegy évvel ezelőtti érdi gyilkosság feltételezett elkövetőjét Svédországban – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu-n.Budapesten tartóztatták le a többszörös emberöléssel gyanúsított pakisztáni férfit
Az ügyészség indítványa alapján a bíróság egy hónapra elrendelte a nemzetközi elfogatóparancs alapján Magyarországon elfogott, többszörös emberöléssel is gyanúsított pakisztáni férfi letartóztatását – közölte a Fővárosi Főügyészség vasárnap az MTI-vel. A vádhatóság tájékoztatása szerint a megalapozott gyanú tárgyát 2009 és 2017 között, Pakisztánban elkövetett bűncselekmények képezik.Nem tett vallomást a magyar nyomozóknak Dér Csaba, a szerb maffia bérgyilkosa (Videóval!)
Egy Budapesten és egy Amszterdamban elkövetett gyilkossággal gyanúsította meg a rendőrség Dér Csabát, akit csütörtökön adott át Magyarországnak Csehország. A szerb maffia feltételezett bérgyilkosa eddigi egy kihallgatásán megtagadta a vallomástételt. A nyomozóhatóság indítványt tett a férfi előzetes letartóztatására, a kényszerintézkedés elrendeléséről szombaton dönt a bíróság – hangzott el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteki sajtótájékoztatóján.Csehország kiadja Magyarországnak a rettegett vajdasági bérgyilkost, Dér Csabát
Csehország kiadja Magyarországnak Dér Csaba csantavéri születésű bérgyilkost – közölte Vladimír Repka, a cseh igazságügyi minisztérium szóvivője csütörtökön Prágában. A magyar és szerb állampolgársággal rendelkező Dér Csaba kiadását Szerbia is kérte. Marie Benešová cseh igazságügyi miniszter – tekintettel az érintett által a két országban elkövetett bűncselekmények súlyára és az ezekért járó büntetések mértékére – Magyarország mellett döntött.Ismét tüntetnek Hongkongban a kiadatási törvénytervezet ellenzői
Több százan vonultak utcára ismét Hongkongban pénteken a kiadatási törvénytervezet ellenzői közül, miután a városállam kormányzata nem tett eleget a követeléseknek a tüntetők által kijelölt, csütörtök esti időpontig - jelentette a South China Morning Post című helyi lap.Felfüggesztették a kiadatási törvénytervezet vitáját Hongkongban
Carrie Lam hongkongi kormányzó bejelentette szombaton, hogy határozatlan időre felfüggesztették a nagy társadalmi ellenállást kiváltó kiadatási törvénytervezettel kapcsolatos minden munkát.Budapesten került kiadatási őrizetbe az RMDSZ korrupció miatt elítélt volt politikusa
Harminc napra ideiglenes végrehajtási bűnügyi felügyeletet rendelt el a bíróság Olosz Gergellyel szemben; a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori szenátora Budapest és Pest megye közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el, tartózkodási helyét nem változtathatja meg, ezen kívül köteles nyomkövető eszközt viselni – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t szombaton a döntést meghozó Fővárosi Törvényszék.Ajánljuk még