kiadatás
Nem lesz így NATO-csatlakozás – A svéd legfelsőbb bíróság elutasította két menekült férfi kiadatását Törökországnak
A svéd legfelsőbb bíróság csütörtökön elutasította két, Törökország által körözött férfi kiadatását, arra hivatkozva, hogy Svédországban nem tekintik bűncselekménynek azt, aminek az elkövetésével a török hatóságok vádolják őket.Svédország kiad egy korábban elítélt török állampolgárt Ankarának
A svéd kormány jóváhagyta egy korábban Törökországban elítélt, azóta Svédországban élő török állampolgár kiadatását Ankarának - közölte a svéd igazságügyi minisztérium hétfőn. A férfit, akinek személyazonosságát nem közölték, még 2013-ban ítélték négy év hét hónap börtönre, amiért 1,8 kilogramm kannabiszt szállított a dél-törökországi Adanában. Miután letöltötte büntetését, Svédországba utazott, ahol 2018-ban munkavállalási engedélyt is kapott. Az egyelőre nem derült ki, hogy az érintett férfi egyike-e azon embereknek, akiknek kiadatását Ankara korábban kérte Stockholmtól a skandináv ország NATO-tagságának jóváhagyása körül kialakult vitában.Nem adják ki a magyar hatóságok a németeknek az antifa támadások elkövetőit
Az Európai Unió tagállamai csak elfogatóparancs esetén adhatnak ki bűnözőket egy másik tagországnak. Mivel jelenleg magyar joghatóság alá tartozik az ügy, az állam megtagadhatja az érintett személyek kiadatását.Erdoğan 130 "terrorista" kiadatását várja Stockholmtól és Helsinkitől
Svédországnak és Finnországnak "körülbelül 130 terroristát" kell kiutasítania vagy kiadatnia Törökországnak ahhoz, hogy Ankara támogassa NATO-csatlakozásukat - közölte Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn.Úgy néz ki, hogy végül a svéd legfelsőbb bíróság akadályozta meg Svédország csatlakozását a NATO-hoz
A svéd legfelsőbb bíróság megtagadta Bülent Kenes gülenista török újságíró kiadatását Törökországnak, és ezzel blokkolta Svédország csatlakozását a NATO-hoz. Mint az közismert, a finnek és a svédek tagságára csak akkor bólint rá Erdoğan, ha a két északi állam "befejezi a terroristák támogatását", ami nem mást jelent, mint hogy nem adnak többé politikai menedékjogot a török kormány politikai ellenfeleinek.Svédország kiadta Törökországnak a Kurdisztáni Munkáspárt egyik tagját
Az Anadolu török hírügynökség jelentése szerint Svédország kiadta pénteken Törökországnak a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadár kurd szervezet egyik tagját. Mahmut Tat 2015-ben kért menedékjogot Svédországban, miután Törökországban hat évi és tíz hónapi börtönbüntetésre ítélték a PKK-val való kapcsolata miatt. Az Anadolu jelentése szerint a menedékkérelmét elutasították.Thaiföldön fogták el a több ezer embert megkárosító Duna Profit 12 éve bujkáló volt vezetőjét
A napokban egy kvázi bagatell ügyből kifolyólag Thaiföldön a rendőrök elfogták a Duna Profit volt elnök-vezérigazgatóját, akit több ezer ember megkárosításával, súlyos gazdasági bűncselekmények elkövetésével vádolnak, sőt el is ítéltek első fokon - tudta meg bangkoki forrásból a PestiSrácok.hu. N. Andrást és két társát még 2007 szeptemberében különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben elkövetett csalás, illetve annak kísérlete, valamint számviteli fegyelem megsértése miatt mondta ki bűnösnek a Vas Megyei Bíróság. N.-t hét év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság első fokon. Az ítélet ugyan nem jogerős, de az eljárást folytatni sem tudták, N. ugyanis azóta is szökésben van. A PestiSrácok.hu birtokába került anyagok alapján vízum nélkül, hamis iratokkal, magát bolgár állampolgárnak kiadva él több mint egy évtizede Thaiföldön.Ideiglenes kiadatási letartóztatásba helyezték az Iszlám Állam terrorszervezet egy tagját Budapesten
Elrendelte a bíróság annak a tádzsik férfinak az ideiglenes kiadatási letartóztatását, akivel szemben zsoldostevékenységek bűncselekménye miatt Tádzsikisztán bocsátott ki nemzetközi elfogatóparancsot – közölte csütörtökön a Fővárosi Törvényszék.Tömeggyilkost kapcsoltak le Budapesten, akit 33 koszovói albán megölésével gyanúsítanak
Budapesten kapták el azt a férfit, akit 33 koszovói albán 23 évvel ezelőtti megölése ügyében gyanúsítottak meg – tudatta a Fővárosi Törvényszék szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Ebben azt is írták, hogy elrendelték az ideiglenes kiadatási letartóztatását a szerb állampolgárságú férfinak, aki viszont nem járult hozzá kiadatásához.Ajánljuk még